VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U16-os együttesünk csupán rosszabb gólkülönbsége miatt szorult a dobogó második fokára, ugyanannyi pontot gyűjtött az ősszel, mint a listavezető Budapest Honvéd alakulata. A csapat vezetőedzőjével értékeltük az őszt.
„Mivel idén nyáron vettem át a csapatot, így az első néhány hét az ismerkedéssel telt. Igyekeztünk átfogó képet kapni a keret játékosairól és a fejlesztendő területekről – három nemzetközi és két hazai találkozóval készültünk a szezonra.
Az első pár bajnokin láthatóvá vált, hogy bár támadásban erősek vagyunk, ezáltal sok gólt szereztünk, de a csapatvédekezésben fejlődnünk kell. Ezért az edzések során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy stabilizáljuk a hátsó sorunkat, és a mérkőzések során egyre kevesebb legyen a kapott góljaink száma, ez pedig az utolsó fordulókra hozta meg igazán az eredményét.
A gyakorlásokon nagy hangsúlyt fektettünk a csapattagok, valamint a teljes csapat mentális felkészítésére, illetve a játékosok közötti szoros együttműködésre is. Igyekeztünk fejleszteni és javítani az egyéni, ezáltal a csapatjátékunkat is. Eredmény szempontjából voltak nagyon jól sikerült és kevésbé sikeres mérkőzéseink, az előző szezonban aranyérmes DVSC-t például legyőztük, ám fájó vereséget szenvedtünk a bajnokságban jelenleg ugyanannyi ponttal álló, éllovas Honvéd csapatától. Ami viszont mindenképpen pozitív, hogy továbbra is versenyben vagyunk az Országos Kupában.
Összességében nagyon sokat fejlődtünk, és nemcsak a srácok, valamint a csapat, hanem nekik köszönhetően én is, edzőként – talán ennek is köszönhető ez a sikeres félév és hogy a második helyről várhatjuk a tavaszt. A játékosok nyitottak az új ismeretekre, az edzésmunkájuk és a hozzáállásuk is megfelelő, így nagy lelkesedéssel készülünk a márciusi folytatásra, ahol minden területen szeretnénk továbblépni és fejlődni!
További edzői értékelések:
2024.12.20. 09:22
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu