VKLA Jákó János: Nagy Miklósnak csak köszönhetünk

A Vasas Sport Club néhány héttel ezelőtti tisztújítása óta klubunk elnökségi tagja, Dr. Jákó János viseli a klub tiszteletbeli elnöki címét. A sikeres ügyvédet sokan ismerik a Vasas családon belül, hosszú évek óta dolgozik a piros-kék színekért Markovits Lászlót segítve. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy vízilabdázóként kezdte, később pedig már befutott ügyvédként és vasasos szülőként kulcsszerepet vállalt a Fáy utcai labdarúgó-akadémia elindításában. A vasassc.hu most következő interjújából még sok más érdekesség is kiderül.

- A vízilabda számomra is újdonság volt…

- Pedig meghatározó része volt a fiatalkoromnak, de azért mindig a futball volt a szent és a legfontosabb. Orvos-szülők gyerekeként nőttem fel a Lövölde téren. Anyám és apám is állandóan ügyeltek, így aztán én délutánonként megállás nélkül a téren futballoztam. A szüleim ezt nem annyira szerették, nem tartották értelmiségi sportágnak a focit, de meggyőztem őket, hogy hadd menjek el a KSI toborzójára. Akkoriban hat-hét napig nézték a gyereket, én pedig bekerültem a végén a legjobb harminc közé. Aztán megsérült a térdem, meg kellett operálni, és akkor beadtam a derekamat, hogy sportágat váltok…

- Miért lett a vízilabda?

- A szüleim egy baráti körbe tartoztak Markovits Kálmánnal és Bolvári Antallal, és mivel a vízilabda már az orvos-gyerek számára is megfelelő volt, rábeszéltek, hogy próbáljam meg a Spartacusban. Onnantól kezdve aztán a fél életemet a Margitszigeten töltöttem, Kemény Fecsó bácsi volt az edzőm, és együtt játszottam többek között Petőváry Zsolttal. Rengeteg élményem maradt az uszodából és az uszodán kívülről is abból az időből…

- Miért lett vége?

- Konkrétan akkor döntöttem el, amikor egyik nap reggel háromnegyed hétkor leszálltam a villamosról a szigeten, és belém csapott a gondolat, hogy ebből elég volt… A termetem egyébként sem a vízilabdára predesztinált, de azért masszív kis játékos voltam, szerepeltem a serdülőválogatottban is, és biztos lett volna még pár jó évem az ifiben is, viszont a tanulás egyre fontosabbá vált. Édesapám is szerette volna, ha egyetemre megyek, márpedig az ELTE Jogtudományi Kar kemény diónak tűnt, oda akkoriban nagyon keveseket vettek fel.

- Az, hogy orvos lesz, fel sem merült?

- Apám a modern magyar immunológia egyik atyja, a mai napig a belgyógyász orvostársadalom elismert tagja, így nem szerettem volna ezzel az örökséggel megküzdeni. Ő egyébként is azt mondta, lehetek bármi, de amit választok, abban a legjobb legyek. Így aztán tizennégy évesen még autószerelő-műhelyben is besegítettem, de pár hét után rájöttem, hogy nem nekem való az a sok olaj, ami még este sem jön le a kezedről…

- De az apai iránymutatásnak így is megfelelt, és hamar sikereket ért el az ügyvédi pályán…

- A rendszerváltás ebből a szempontból nekünk különösen jól jött. Kevés volt a fiatal, világot látott, nyelveket beszélő, külföldön tanuló ügyvéd, így nekünk nem kellett megmásznunk a klasszikus ranglétrát, hamar sikeressé tudtunk válni.

- A kétezres évek közepén vált vasasos labdarúgószülővé, ehhez mi kellett?

- Budaörsön laktunk, oda vittem le először focizni a fiamat, Janit. Heti két-háromszor járt, szorgosan rugdosta a gólokat, és egyszer egy százhalombattai teremtornán valaki kiszúrta a Vasasból. Nem sokkal később csörgött a telefonom, Gabala Ferenc szólt bele, aki megkért, hogy hozzam le a Fáy utcába. Mondtam neki, hogy esélytelen, hogy Budaörsről a város másik felébe járjon. De Feri kitartó volt, hívott újra egy hét múlva, és kérte, hogy legalább a fiamnak mondjam el, hogy a Vasas keresi. Így tettem, ő pedig azt mondta, Apa, nekem minden álmom, hogy ott focizzak…

- Akkor is így gondolta még a gyermek, amikor belépett a Fáy utcai kapun?

- Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy más állapotok uralkodtak akkoriban ott, mint most, de ez egész Angyalföldre mint városrészre is igaz volt. Ami a Vasast illeti, salakos pályák tömkelege, két alig használható füves, az öltözőkben sokszor még hideg víz sem volt, nemhogy meleg, a szél pedig fújta mindenfelé a nyárfa virágát. A fiam úgy nézett ki az edzések után, hogy sokszor nemes egyszerűséggel beraktam egy szemeteszsákba, és úgy ültettem be a kocsiba.

- Amikor ilyen körülményekkel találkozik egy ambiciózus szülő, akkor automatikusan segíteni próbál?

- Jakobsen Jóska bácsi volt a főnök akkortájt, először őt kerestem meg. Mondtam neki, hogy nem létezik, hogy ne tudnánk annyi támogatást behozni, amiből kijön egy új füves pálya. Nekem ez volt a munkám, voltak kapcsolataim, így aztán elkezdtem aktivizálni magamat. Ekkor ismertem meg Markovits Lacit is, neki is felajánlottam a segítségemet.

- Milyen volt ez a kettős, szülő-támogató szerep?

- Nehéz dolog, mert szülők nélkül nincsen futball, viszont sokszor ők tudják a legnagyobb kárt okozni a csapatok körül. Ez egy ördögi kör. Hozzáteszem, és talán ezt a kívülállók is így látták, hogy a fiamnak miattam inkább csak hátránya volt a Vasason belül, mint előnye. Ennek ellenére is eljutott a felnőtt csapatig, játszott is a másodosztályban, de aztán elvitte őt is a civil élet. Fiatal, roppant sikeres diplomataként dolgozik most, és nagyon büszke vagyok rá. Arra pedig még inkább, hogy a korábbi vasasos társasággal tartják a kapcsolatot, és remek emberek lettek. Csak egy közelmúltbeli, egyébként szomorú példát mondok erre: korábbi edzőjük, a tragikusan elhunyt Isa Gábor sírjánál mindannyian kint voltak a temetés utáni hetekben, Szedlár Zoltántól kezdve Ádám Martinon át Cseke Benjáminig…

- Hogy fonódott szorosabbá a kapcsolata később a Vasassal?

- Egy idő után már nemcsak pályát akartunk szerezni, hanem elkezdtük csinálni a Vasas Akadémiát. Mondhatom, hogy Polgár-Veres Árpáddal mi raktuk le ennek az alapjait, olyan edzőkkel, mint az említett Isa Gábor, Pintér Tamás vagy a korábbi Vasas-legendák, Kiss László és Komjáti András, és persze Gabala Ferenc, aki az egészet összefogta.

- Mondják, hogy minden kezdet nehéz…

- Ez bőven volt alkalmunk megtapasztalni nekünk is. Olyan öreg buszokkal utaztunk a bajnokikra, hogy volt olyan, amikor Győr előtt két kilométerrel leállt a jármű. Az volt a bemelegítés, hogy besétált a csapat a városba. Nem volt mezeink, olyanok voltunk, mint a rejtői csontbrigád. Ebben aztán nagy segítség volt Ruzics Miklós, aki a felnőttek mellett az utánpótlást is felruházta Lancast-szereléssel. Köszönet ezért még ma is Miklósnak.

- Honnan merítettek gyerekeket?

- Eleinte az utcáról válogattunk, mert senki nem akart hozzánk jönni, a pasaréti utánpótláshoz képest a Fáy utca volt a szegényház. De lépegettünk előre, fizikálisan mi voltunk a legjobbak, a kezdetekkor még a kiesés ellen küzdöttünk, aztán azon kaptuk magunkat, hogy a dobogóért harcolunk. Ebből a lesajnált 93, 94- es és a már Pasaréten kezdő, majd a Fáy utcába átkerülő  95-96-os korosztályból lett talán a legtöbb NB I-es, vagy NB II-es futballista később. Berecz Zsombor, Vida Máté, Szedlár Zoltán, Boda Jóska, Cseke Benjámin, és még sorolhatnám… Jó lenne, ha újra láthatnánk akadémistáinkat a felnőtt csapatban.

- Ahogy hallgatom, ebbe akkoriban teljesen beleszerelmesedett…

- Teljesen. Reggel héttől délután kettőig az ügyvédi irodában dolgoztam, utána pedig mentem a Fáy utcába, és ott voltam estig. Csináltam én mindent…

- Például külföldre vitte a csapatokat.

- Ez még onnan jött, amikor vízilabdáztam, mert nekem mindig is az utazás volt a legnagyobb élmény fiatal sportolóként. És mivel ügyvédként sosem bíróságra jártam, hanem heti többször utaztam külföldre tárgyalni, így kézenfekvő volt, hogy kihasználom a kapcsolataimat. Például, amikor egy ciprusi bank fiókvezetője szignált egy nagy nemzetközi tranzakciót, és kiderült, hogy közben az Omonia Nicosia elnökségi tagja, rögtön logikus volt, hogy meghívjam őket a Farkas János Tornára, ami egyre inkább nemzetközivé tudott válni így. A vasasos csapatok pedig ezután könnyedén kijutottak edzőtáborozni Ciprusra, Izraelbe vagy Svédországba. De olyan is volt, hogy egy utánpótlástornán megismerkedtem angol szülőkkel, jóban lettünk, és kijutottunk a Fulham vagy éppen a Reading akadémiájára. Mondanom sem kell, hogy ezek a túrák mennyiben segítették a gyerekek fejlődését, no meg növelték a Vasas vonzerejét, mondván, hogy ezek mindig utaznak, így érdemes ide igazolni.

- Közben az akadémia felvette a Kubala-nevet.

- Igen, ez kézenfekvő volt, egyrészt Kubala László vasasos múltja, másrészt Markovits László barcelonai kapcsolatai miatt. Nagyon szépen fel lett építve a brand, amiben Rabatin József volt az igazán zseniális, de mikor learathattuk volna a babérokat, akkor már elváltak az útjaink a Vasas utánpótlásával. Kisebbségi tulajdonosként is egyre kevesebb ráhatásom volt az akadémia életére, ezt pedig fájdalommal, de megértéssel vettem tudomásul. Jó ideje így már csak szurkolója vagyok a fiataloknak.

- A Vasas Sport Club elnökségének viszont változatlanul tagja.

- Bizony, ez már a harmadik elnökségi ciklusom Markovits László mellett. Eleinte nem akartam tisztséget, de Markovits László mondta, hogy így könnyebb lesz az akadémia építése, és ebben maximálisan igaza volt.

- Ezen a pozícióján keresztül közelről élhette végig a felnőtt labdarúgással kapcsolatos gyötrelmes befektető-kereséseket is. Milyen időszak volt az?

- Ügyvédként viszonylag rutinosan, gyakorlatilag már az első pillanatban ki tudtam szúrni, hogy ki a tisztességes és ki nem az. Ennek ellenére ez egy borzasztó kiszolgáltatott helyzet volt. Amikor a Vasas elnöksége egyhangúlag megszavazta, hogy eladjuk a labdarúgócsapatot Faragó Attilának,  sejtettük, hogy gondok lehetnek, de egész egyszerűen nem volt más lehetőség, vagy ha igen, akkor még nála is nagyobb szélhámosok kezébe került volna a csapatunk… Ezért is mondom azt, hogy minden tiszteletem azoknak az üzletembereknek, akik a sajátjukból áldoztak a Vasasra, élükön Jámbor Jánossal és Nagy Miklóssal.

- A mai napig ott van minden hazai Vasas FC-meccsen.

- Ott vagyunk a barátaimmal, külön páholyunk van az új stadionban, és mi is nagyon csalódottak voltunk amiatt, hogy nem sikerült a feljutás. Én viszont azt mondom, ilyenkor kell összetartani és segíteni… Sajnos, ebből a szempontból régebben egészségesebb volt a helyzet, hiszen kimentél a meccsre, aztán szidhattad a csapatot szemtől szembe, ma az interneten viszont arctalanul mondhat bárki bármit, amit borzasztó károsnak tartok. Mindennel együtt, Nagy Miklósnak szerintem csak köszönhetünk, én csupán egy dolgot tanácsolnék neki, az pedig az, hogy ha összefogunk, és meghallgatjuk egymás véleményét, akkor biztosan meglesz a feljutás és ismét nagyon sikeres lesz a Vasas labdarúgása.

- A végére maradt a beszélgetésünk fő apropója. Mit szólt, amikor Markovits László felkérte a Vasas SC tiszteletbeli elnökének?

- Két dolog jutott eszembe, egyrészt, hogy hatalmas felelősség és kötelesség, így a jövőben még erősebben kell lobbiznom minden szinten a Vasasért. A másik gondolatom pedig az volt, hogy aki tiszteletbeli pozíciót kap, az valahol már öregnek számít. Köszönöm mindenesetre a bizalmat a Vasas családnak és külön a klubelnökünknek, akit nem akarok itt szembe dicsérni, ezért csak ennyit jegyzek meg, hogy Laci nélkül és az elmúlt közel húsz éve nélkül már nem biztos, hogy beszélhetnénk Vasasról… Végezetül még egy gondolatot hadd fogalmazzak meg….

- Mi lenne az?

- Sokan sokféleképpen gondolkoznak az emberek az ország különféle pontjain, így Angyalföldön is. Egy közös nevező viszont biztosan van, és ahogy öregszem, erre a kapocsra annál inkább büszke vagyok. Ez pedig az, hogy magyarok vagyunk és összeköt minket a Vasas sportolóinak sikere, a magyarok, és a hazánk sikere.

forrás: vasassc.hu

2021.06.12. 16:00

Vissza