
Szombaton este Szerbiát fogadta a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában és három egykori akadémistánkkal a soraiban kulcsfontosságú, 2–1-es győzelmet aratott, így karnyújtásnyira került a 2024-es kontinensviadalra való kijutástól.
A találkozó 21. percében egy tökéletesen kijátszott akció végén Varga Barnabás góljával került előnybe Marco Rossi alakulata, Pavlovics azonban a 32. minutumban egy szögletet követően egyenlített. Gyakorlatilag a középkezdésből viszont Sallai Roland elképesztő bombagóljával ismét Magyarország vezetett és mint később kiderült, az a találat egyben a győzelmet is jelentette nemzeti együttesünknek.
A mérkőzésen mindhárom korábbi játékosunk szerepet kapott, Szalai Attila és Nagy Ádám kezdőként lépett pályára és végigjátszotta a találkozót, míg Ádám Martin a 84. percben váltotta az első találatot szerző Vargát.
A Rossi-csapat mostani sikerével, három fordulóval a selejtező-sorozat vége előtt óriási lépést tett a jövő évi, németországi Európa-bajnokság felé, ha kedden Litvániában is nyer, biztosítja helyét a viadalon.
Európa-bajnoki selejtező
7. forduló
G-csoport
Magyarország–Szerbia 2–1 (2–1)
Budapest, Puskás Aréna, 58.000 néző. Vezette: Francois Letexier (Cyril Mugnier, Mehdi Rahmouni) – franciák
Magyarország: Dibusz – Fiola (Botka, 74.), Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, 63.), Nagy Á., Styles (Kalmár Zs., 63.), Kerkez – Sallai (Kata, 74.), Szoboszlai – Varga B. (Ádám, 84.) Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Szerbia: V. Milinkovics-Szavics – Erakovics (Tadics, a szünetben), Milenkovics, Pavlovics – Zsivkovics (Radonjics, 74.), Gudelj, Sz. Milinkovics-Szavics, Terzics (Kosztics, a szünetben) – Lukics (Ratkov, 84.), A. Mitrovics, Gacsinovics (Djuricsics, 67.). Szövetségi kapitány: Dragan Sztojkovics
Gólszerző: Varga B. (20.), Sallai (34.), ill. Pavlovics (33.)
Sárga lap: Varga (77.), Botka (93.), ill. Milenkovics
Kiállítva: Kalmár (a lefújást követően)
2023.10.15. 15:43
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu