VFC Lapszemle: SzóTár – egy nyelvet beszélünk (Sinkovics Gábor írása)

Hétszázharminchárom négyzetméter
hatvanhét és fél méter hosszú.
tizenkét méter magas
százhúsz kilogramm.
Ha ez most valamilyen kvízműsor kérdése lenne a televízióban, jönnének a különböző megfejtések, ám jó választ talán csak azok a Vasas-szurkolók adnának, akik ott voltak a július 5-i stadionavatón. Merthogy a helyes megfejtés a mi különleges, egyedi, semmihez és senkihez nem hasonlítható szívünkből, lelkünkből szóló (és még lehetne fokozni a jelzőket) giga-transzparensünk.
A Vasas molinónk!
Az imént felsorolt adatokból is kiderül, hogy mekkora munka, és micsoda energia kellett ahhoz, hogy a remekmű elkészüljön. S persze tehetség, kreativitás, színes világkép, és a Vasas iránti elkötelezettség. Olyan élményben volt része a drukkereknek, amelyre aligha számíthattak: mert lehetett hallani ugyan az előkészületekről, hogy lesz majd ilyen, meg olyan transzparens, készülnek a fiúk, hogy emlékezetessé tegyék azt a varázslatos péntek estét, ám a végeredmény minden várakozást felülmúlt.
Rögzítsük tehát: A DRÁGA ANGYALFÖLD feliratú világklasszis képmontázs megszületéséért három alkotót kell vállon veregetni, a levegőbe dobálnunk és örökös Vasas-bérlettel megajándékoznunk. Salát Zalán Péter, az Illovszky Rudolf Stadion belső dizájnjáért felelős art direktort, aki többek között a Német Formatervezési Díj kétszeres arany fokozattal elismert alkotója. Őt egyébként már több videóban is láthatták a drukkerek, ahogy afféle idegenvezetőként megmutatja a különböző projekteket, a mez-geometriát, a szurkolói feliratokat és mindazt a különleges emléket, amellyel a stadion minket fogad, és fellelkesít. Aztán illik köszönetet mondani Kovács Lehel illusztrátornak, aki többek között a New York Times-nak, s megannyi világhírű médiumnak rajzolt, dolgozott már. S nem utolsó sorban Hepke Alajos Miklós építésznek.
Örök hála.
A Vasas--drukkerek természetesen rögtön feltették magukban a kérdést, hogyan született ez a kissé szürreális, ám a Vasasos életérzést tökéletesen bemutató, gigantikus alkotás. Nos, Salát Zalán Péter elmondta, sőt kihangsúlyozta: „A koncepció egyértelmű volt, olyan alkotással szerettünk volna előrukkolni, amely megmutatja, hogy mit is jelentett és képviselt annak idején a Vasas, mint klub, mint közösség. Mit jelent és mit ad nekünk a kerület maga, a terület, a Föld amelyen sokan élünk, és amely a mi szeretett klubunk otthona, és nem  utolsó sorban azt is megpróbáltuk megjeleníteni, hogy kik voltak a Vasasok, Játékosok, szurkolók, a múltunk, a jelenünk, és talán a jövőnk…”
Vasmunkás gyökerek.
Ez a kifejezés többször is elhangzott beszélgetés közben, méghozzá büszkén, felvállalva a Vasas identitást. Az angol futball szerelmeseként talán nem illetlenség leírni, de a West Ham United drukkerei is irigykedve nézték volna a hatalmas képmontázsunkat, mondván, ott egy kalapács, egy délceg munkás, ezek akár mi is lehetnénk. Salát Zalán Péterről köztudott, hogy a piros-kék színek szerelmese, mi több, korábban a táborban szurkolt hangosan, lelkesen, így saját élményanyagból is dolgozhatott: „Áprilisban született meg az ötlet, hogy valami egészen kiemelkedő, méreteiben és látványvilágában egyedi transzparenst készítsünk. Attól kezdve folyamatosan egyeztettünk az Ultrákkal, az Armata tagjainak is egyértelmű volt, hogy egy erős momentumot kell megcsinálnunk. aztán jött az ötletbörze, mindenki hozzátette a magáét, és maga a mű három hét alatt készült el. Ipari alpinistákkal is beszéltünk s tanácsot kértünk tőlük a felfüggesztési pontokról és természetesen segítettek nekünk. Izgalmas munka volt, végül negyvenhat szektorból állt össze a végeredmény, csíkonként nyomtatták rá a drapériára a színeket, az alakokat. Mondanom sem kell, minden egyes szereplő valós, a Vasas múltjából, a mi életünkből bukkantak elő újra Batár Peti, Füzér Laci, Sese, hogy csak néhányat említsek az egykori drága szurkolótársaim közül. De ott van a tizennégyes villamos, a régi, lebontott stadion piros korlátja, és ott van benne a lelkünk, a szívünk, a rajongásunk. Ha azt kérdezné tőlem valaki, egy mondatban jellemezzem az elkészült művet, akkor azt mondanám, íme ez az Angyalföld-érzés…”
Kovács Lehel Erdélyben élt, és ezért számára a Kolozsvári Vasutas az első számú klub, és persze most már szorosan ott van mellette a Vasas is: „Kolozsvárott futballoztam gyerekként, a Vasutasért rajongtam, de apám nagy Vasas-drukker volt, így számomra sem közömbös a piros-kék klub, főleg most már, hogy magam is részt vehettem ebben az izgalmas időutazásban…”
Nagyjából kétmillió forint körüli összeget költöttek a Vasas-szurkolók, a Rudi bácsi molinóval és a zászlókkal együtt. Beleadott mindenki, aki csak tehette, az Armata tagjai és mindenekelőtt a Vasas Szurkolói Klub vezetői, akik egyre inkább vezérszerepet vállalnak a Vasas családban, nem sajnálnak sem időt, sem energiát, sem anyagi áldozatot. Molnár Csaba, a drukkerek között népszerű Lepete csak annyit mondott: „Ez a klub az életünk, a rajongást nem lehet pénzben mérni, bár most azt gondolom, valamennyien erőn felül teljesítettünk, de a végeredmény valamennyiünket boldoggá tett..”
Sőtér Dávid az Armata vezetője is roppant büszke a monumentális képmontázsra: „Rivális táborok üzentek, hogy gratulálnak, elismerően írtak, beszéltek arról, amit tettünk, amit létrehoztunk. Hiszem, hogy az új stadionban úgy fogunk szurkolni a kapu mögött, olyan létszámban jelenünk meg, hogy a csapat érezze majd, hogy mennyien állnak mögötte…”
Néhány éve Barcelonában nézhettem meg egy Salvador Dalí kiállítást. A katalán főváros amúgy is kedvenc utazási helyszínem, a hangulata, a Ramblan nyüzsgése, az élet szeretete, a futballcsapata mindig óriási hatással van rám. Dalí képei lenyűgözőek, és a Katalóniában átélt élményt összekötöttem a futballal, a Barca bajnoki meccsével. Most kicsiben ugyanez történt, meghökkentő kép, izgalmas képzőművészet mellé két gyönyörű Birtalan-gól. Mintha Salvador Dalí itt sétált volna a Röppentyű utcában…

2019.07.11. 11:03

Vissza