VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
A keddi mérkőzések után, csapataink szerdán csak délelőtt edzettek. Délután a „Cavo greko” nevű partszakaszra utaztunk el, majd visszafelé megálltunk Ayia Napa történelmi belvárosában, ahol egy rövid városnézés után visszasétáltunk a szállodába.
Csütörtökön egy könnyebb edzést tartott a szakmai stáb, mivel a délután folyamán várt ránk egy mérkőzés az örmény első osztályban szereplő FC Banants felnőtt csapata ellen. A játékidőt mindössze 2x30 percre beszéltük meg, mivel pénteken újabb mérkőzések várnak csapatainkra.
Ellenfelünk láthatóan fizikális fölényben volt játékosainkkal szemben, ráadásul nem becsültek le minket, hanem azonnal nekünk rontottak. Az első gólt meg is szerezték, igaz egy beadás utáni öngólból született ez a találat. Innentől kezdve azonban már a mi akaratunk érvényesült a pályán. Játékosaink bátran, fegyelmezetten és nagyon motiváltan játszottak még az első félidőben sikerült is egyenlíteni Berecz Zsombor révén.
A második félidőben mindkét csapat lecserélte a teljes kezdő tizenegyét, azonban a mérkőzés ott folytatódot, ahol öt perccel korábban abbamaradt. Továbbra is remekül és nagyon bátranjátszottunk, aminek meg is lett a vége, mivel Jákó János révén megszereztük a győztes gólt. Ezzel 2:1-re nyertünk az örmény bajnokság 7. helyezettje ellen, akik 2011-ben még UEFA-kupa selejtezőt játszottak, igaz ott ki is estek már az első fordulóban.
Fotók továbbra is a "Galériák"-ban találhatóak.
Gratulálunk! Hajrá VASAS Kubala Akadémia!
2013.02.15. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu