VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U21-es csapatunk egy ponttal megelőzve az MTK-t őszi elsőként végzett a bajnokságban. Az első hely megszerzéséhez azonban győzni kellett az utolsó fordulóban a Dunaújváros csapata ellen.
U21
Vasas Kubala Akadémia - Dunaújváros 5 - 2 (5-2)
Dunaújváros Dunaújvárosi Stadion 2014.12.05. péntek 13 óra
Összeállítás: Lékai - Kubicza, Kékesi, Kis B., Madarász - Rőthy, Tóth Cs., Dorogi ,Oláh, Takács, Ádám M.
Csere: Oláh helyett Nagy R. a 67. percben – Rőthy helyett Hesz a 73. percben, Ádám M. helyett Szabó B. 57. percben, Dorogi helyett Szilágyi a 67. percben és Takács helyett Spiegelhalter a 73. percben
Gól: Ádám M. az 7. és a 43. percben, Tóth Cs. a 25. percben, Kékesi a 34. percben és Takács a 36. percben
Simon Antal, vezető edző: Szerettük volna feltenni az őszi teljesítményünkre a koronát, ezért próbáltunk minden lehetőséget megragadni, hogy minél jobb állapotban érkezzünk a mérkőzésre. Az Akadémia vezetése biztosította számunkra a külön buszt is, hogy ne kelljen korán indulni a bajnokira.
Csapatunk utánpótlás válogatott játékosa és meghatározó tagja sajnos családi tragédia miatt
nem tudott részt venni a mérkőzésen, érte is kettőzött erővel hajtottak játékosaink.
A mérkőzés első félideje gólokban gazdag 45 percet hozott. Mindkét csapat a támadó játékot erőltette olykor a védekezés rovására is. Ez egy hullámzó játékot eredményezet sok helyzettel és szép gólokkal. A nagyszerű napot kifogó támadó szekciónk Ádám Martin vezetésével termelték a gólokat.
Az első félidőben eldőlt a mérkőzés, így a csapat koncentrációja kissé alább hagyott a második 45 percre, de a győzelmünk egy másodpercig sem forgott veszélyben. A csapat ezzel a győzelmével az első helyen várja a tavaszi rájátszást.
U17
Dunaújváros - Vasas Kubala Akadémia 3 – 13 ( 2 – 6 )
Dunaújváros , műfüves pálya 2014.012.05. 11.00 óra
Összeállítás: Orgován – Pápai, Kiss, Bálint, Bögyös – Micsinai, Rákos, Szabó, - Rabatin Sz, Horváth, Kovács
Csere : Bálint - Csibra, Rabatin Sz. - Erdélyi, Horváth - Bencze, mind a szünetben. Szabó – Pataki, az 55.’-ben
Gól : Rabatin Sz.,Horváth,Micsinai,Bencze,Csibra,Pataki 2,Kovács 6,
Répási László, vezetőedző: A bajnokság utolsó mérkőzése következett idegenben. A csapat számára fontos mérkőzés következett, mindez a heti edzés munkán is érezhető volt. A mérkőzésen az ami a csapatra jellemző volt ebben a fél szezonban az itt is megmutatkozott. A támadó játékunk jó – igaz eddig nem volt eredményes - a védekezésünk az néha akadozik.
A gólok:
2’ Rabatin Szabolcs kapott egy indítást amit átvétel után 16m-ről a kapuba passzolt.
8’ Kovács Dávid lemásolta az első gólt és ugyan ezt tette meg szögből 10m-ről.
15’ Egy kitűnő hosszú indítást Horváth Zoltán három csel után 5m-ről a kapuba helyezett.
28’ Micsinai Miklós távoli 25m-es lövése a kapu jobb sarkába vágódott.
32’-38’ Kovács Dávid egy szélről jövő beadást, majd egy mélységi passzt értékesített.
Következett a szünet, a második 45-percben folytattuk a gólgyártást.
48’ Kovács Dávid növelte góljai számát egy mélységi átadást passzolt spiccel a kapuba.
55’ Bencze Márk elvett a védőtől egy labdát és 12 méterről a kapuba passzolta a labdát.
65’ Pataki Roland értékesített egy büntetőt.
75’ Kovács Dávid percei ismét, egy kényszerítőt értékesített 15m –ről.
80’ Kovács Dávid egy büntetőt rúgott a kapuba.
84’ Pataki Roland egy beadás után szerzett gólt 12 m-ről
87’ a védősorból előre törő Csibra Dániel egy csel után 12 m-ről a jobb felső sarokba lőtt.
Véget ért az őszi szezon, az értékelés és pihenés következik.
Hajrá Vasas Kubala!
2014.12.08. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu