VKLA Rabatin József: Követnünk kell a terveinket, megtölteni tartalommal az irányelveinket!

A 2007/2008-as szezon éppen olyan évnek indult, akárcsak a többi… Megannyi lelkes fiatal labdarúgó szőtte álmát a budapesti pályákon: ki salakos grundon bontogatta szárnyait, másoknak éppen az akkoriban virágzásnak indult műfüves létesítmények egyikén pattogott a labda, egy futballista számára azonban a frissen vágott fű illatához semmi sem volt fogható. A játékosok szemében csillogó - labda iránti - szerelemtől viszont már csak egy valami volt elszántabb, az pedig a gyep szélén kíváncsian várakozó s tervekkel teli szülők tekintete.

Befogadták vajon?
Jól érzi itt magát?
Megkapja majd a megfelelő képzést?
Bírni fogja a terhelést?

Terelgetni a csemetét nem egyszerű, mint ahogyan az sem, hogy megtaláljuk a megfelelő klubot gyermekünk számára. Igen, a megfelelőt: ahhoz, hogy megkapja a fejlődéséhez szükséges képzést, a folyamatos játéklehetőséget, az ideális és személyre szabott terhelést, ugyanakkor a körülmények és a háttér is biztosított legyen, hiszen mi szülők hosszú távú elképzelésekkel érkezünk: élsportban gondolkodunk.

Ilyen és hasonló gondolatokkal állt a pályán a többi szülő között a Rabatin család is. A kitartásuk töretlen, elhivatottságuk pedig meghozta gyümölcsét, hiszen immáron negyedik gyermekük – 3 fiú és egy kislány – rúgja a bőrt hétvégenként.

- Ricsi fiam Farkas Balázs gyermekével focizott együtt abban az évben. Akkoriban is bevett szokás volt, hogy minden szülő kimegy a mérkőzésekre és nézi a srácok játékát, ha esik, ha fúj. Ahogyan a szülők egymás között, Balázzsal mi is mindig beszélgettünk a meccsek szüneteiben. Nagy focirajongó volt, rendszeresen szervezett hétvégeken szülő-gyerek focit. Látta, hogy engem is mélyebben érdekel mindez, így sor került a kérdésre is: bekapcsolódnék-e a munkájába, neki segítve – avat be minket a kezdetekbe Rabatin József, aki amellett, hogy öt gyermek édesapja, a Vasas Kubala Akadémia alapításából is tevékenyen kivette a részét.

- Nem akartam én mélyen belekeveredni ebbe a folyamatba, de a foci iránti rajongás és a gyerekek miatt az ember akarva-akaratlanul került bele az egészbe. Mire felemeltem a fejem, már benne is voltam. Segíteni akartam... Láttam, hogy Balázs és több apuka - köztük György Tamás is – tényleg komolyan veszi ezt az egészet. Akkor informatikával foglalkoztam, hát segítettem beszerezni a számítástechnikai gépeket, de természetesen voltak különböző irányú fejlesztések, melyeknél szintén megtettem minden tőlem telhetőt.  Az ilyen megmozdulásokkal tulajdonképpen elindult egy közös gondolkozás és a „hogyan tovább pasarét” kérdés, hiszen célunk volt folyamatosan fejlődni.

Pici gyöngyszem volt akkor a Vasas Pasarét a sok fociklub között. Annak ellenére, hogy csupán 15 éves korig bezárólag zajlott a képzés, bizony sok egyesület labdarúgója vágyódott át Budára!

- Bár hivatalosan ilyen státusz, hogy Akadémia, nem létezett, mi mégis próbáltuk annak nevezni magunkat. Fejlődni akartunk, szerettünk volna mi is rangos klub lenni.

..de akárcsak most, akkor is pénzbe került minden..

- Nem voltak központi finanszírozások, leginkább magánemberek támogatták az Akadémiát. Nem sokunkban volt tudatos az, hogy itt dolgozzunk, inkább csak segíteni szerettünk volna és jobbá tenni mindazt, amit módunkban áll. Hamar rájöttünk, hogy ezzel a hozzáállással és összefogással előre tudunk jutni. Kezdtünk kicsit összeállni, folyamatosan megbeszéltük, hogy mi lehetne a következő lépés, kezdtük leosztani a feladatokat egymás között.

Közben zajlott az élet Angyalföldön is, illetve elérkezett az az idő, mikor a pasaréti munka és a Fáy utcai labdarúgás összekapcsolódott.

- Sokat gondolkodtunk és ötleteltünk, de a lényeg, hogy végül a két klub egyesült, ekkor váltam kisebbségi tulajdonossá az Akadémián.

Ugyan kisebbségi tulajdonosként vettél részt a munkában, de mégis rendkívül tevékenyen, tele tervekkel, célokkal és álmokkal. Farkas Balázs tragikusan hirtelen halála után viszont még a korábbinál is nagyobb elánnal kellett belemerülnöd a különböző folyamatokba.

- Mindnyájunkat roppant váratlanul ért Balázs tragédiája, azonban a gyerekekre való tekintettel valahogy folytatni kellett ezt a munkát. Talán ez volt az a pont, ahonnan kezdve már tudatosan zajlott az Akadémia építése.

Kubala. Kétség kívül az egyik legfontosabb momentum az Akadémia életében a legendás futballista nevének felvétele. Abban biztos vagyok, őszintén büszkék rá a srácaink egytől egyig, hogy Vasas Kubala Akadémia játékosok, de abban is biztos vagyok, hogy a legtöbbjüknek fogalmuk sincs arról, minek vagy éppen kiknek a nevéhez fűződik a névadás.

- Még élt Balázs, amikor fölvetette, hogy menjünk ki egy Barca-Inter meccsre. Balázs mellett velünk tartott György Tamás és Markovits Laci is, no meg persze a gyerekek. Spanyolországban aztán a reptéren ért az első meglepetés, mikor a taxis megkérdezte, hogy honnan jöttünk… Mondtuk, hogy Magyarországról, erre ő máris hevesen magyarázta, hogy bizony ismer híres magyar futballistát! Kontráztunk is azonnal, hogy hát persze: a Puskást! Tudod mit válaszolt? Ledöbbentünk, hiszen Puskás Ferenc helyett Kubala Lászlóról beszélt, no meg Kocsisról, Cziborról..

Az egész világon Puskás Ferenc az, akinek a nevét azonnal kiabálják a honi futballal kapcsolatos diskurzusok során, viszont a spanyoloknál egészen más a helyzet: Kubala az a magyar zseni, akiért a katalán szívek dobognak!

- Megmondom őszintén, tágra nyílt szemekkel néztünk a taxisra, de másnap elindultunk és utána jártunk, milyen tisztelet is övezi a Barca legnagyobb hősét. Megindító volt számunkra már a Barca múzeum is, de igazán nagy hatással az az elképesztően nagy – 2 méter magas – Kubala bronzszobor volt ránk, amit húszezer néző előtt lepleztek le, s mely a Camp Nou központi részén foglalja el méltó helyét.

Az élmény ezek szerint olyannyira mellbevágó és meghatározó volt, hogy ott és azonnal bevésődött az „őt akarom” érzés?

- Persze! Állandóan csak arról beszéltünk, hogy mi lenne ha..? Addig volt egy Pasarétünk és adott volt egy Vasasunk, de el akartuk felejtetni mindenkivel ezt a kettősséget. Klub identitást szerettünk volna adni a Vasas labdarúgó utánpótlásának, hiszen egy élsportra készülő gyermek számára elengedhetetlen, hogy tudjon valakivel vagy valamivel azonosulni.

Mennyire ment ez egyszerűen? Ha holnap azt találnám ki, hogy jövő hónaptól Kubala Akadémia legyünk, simán menne?

- Elsőként fölvettük a kapcsolatot a Kubala családdal. A kapcsolat, hogy a legendás futballista annak idején a Vasasból evezett nemzetközi vizekre, nagyon jó kapaszkodónak bizonyult. Feltett célunk volt, hogy – ha már egyszer a piros-kékektől igazolt ki, akkor – mi legyünk azok, akik visszahozhatjuk a nevét Angyalföldre. A családnál pedig ugyanolyan pozitív visszhangra talált a törekvésünk, mint az akkori tulajdonosok között..

Olyannyira belelendültetek, hogy nem álltatok meg csupán a névnél, összességében teremtettétek meg azt az egységet, ami a mai napig jellemzi a Vasas Kubala Akadémia – egyrészt – jól felismerhető stílusát, másrészt pedig az évek alatt igen népszerűvé vált nyitott akadémiai modelljét.

- Különbözőek akartunk lenni! Rögtön megcéloztunk egy barcelonai stílust az Akadémián, ekkor alakult ki a labdabirtoklós, rövid passzos játékunk. Kaptuk is a visszajelzéseket azonnal a csapatoktól, edzőktől és a szülőktől egyaránt, hiszen egy külső szemlélő számára is feltűnt az átalakulásunk.

A kubalás stílus egy szemre igen tetszetős játék, ami a jelenkorban kiemelten fontos szempont azoknál a fiataloknál, akik a Vasas Kubala Akadémiához kívánnak igazolni.

- A szép játék minden labdarúgó számára vonzó, de mellette szükségünk volt egy másik aduászra is, ez pedig az a közeg, amiben a fiatalok a mindennapjaikat élték: a családjuk. Próbáltuk felmérni, hogy körülöttünk hogyan működnek a különböző akadémiák, s rá kellett döbbenjünk, mindenhol zárt rendszerrel találkoztunk. Az akkori vezetők körében egyértelműen kiemelt fontosságú szerepet kapott a család, így mi egy nyílt akadémia megvalósítása mellett tettük le a voksunkat.

„Labdarúgót képzünk – embert nevelünk” szlogenünk nem csupán közhely, hiszen tudatosan építettétek erre az elvre a képzéseteket.

- Az első feladatok kitűzésénél – többek között – azt céloztuk meg, hogy játékosaink a saját családjaiknál nevelődjenek, szocializálódjanak, de közben az Akadémiánkon megkaphassák tőlünk a profi sport lehetőségét is.

Mennyire volt úttörő kezdeményezés ez akkoriban? De kérdezhetném úgy is, hogy népszerűbbek és követendőek lettetek a példa nélküli útmutatással vagy inkább körözni kezdtek a borúlátó keselyűk?

- Pontosan ez a kettősség jellemezte a törekvéseinket! Amikor a Népsportban feladtunk egy hirdetést, hogy edzőket keresünk, meglepően 70 szakember jelentkezett. Nagyon nagy nevek voltak a kalapban, rettenetesen érdekelte az embereket, hogy mi indult el. A mi Akadémiánk mindig is katalizátor szerepet látott el az akadémiák között: sokan lenéztek minket, de ha elindultunk valamilyen területen, akkor meg hirtelen elkezdtek hinni abban, amit képviselünk. A vesztünket kívánták, ugyanakkor jöttek volna dolgozni is közénk.

Ami nem mindennapi, az általában ki is veri a biztosítékot, hiszen mindig biztonságosabb az óvatos terep.. Hogyan tudtátok mégis megvetni a lábatokat és megalapozni a jövőtöket az ország vezető utánpótlásképző klubjainak sűrűjében?

- Elérkezett az első akadémiai audit. Miután az üzleti szférából érkeztünk, így mindannyian tisztában voltunk ennek a folyamatnak a fogalmával. Meghatároztuk a minimum szinteket, és kitűztük a célokat, hogy hová szeretnénk fejlődni. Alapvető fontossággal bírt, hogy kellenek bizonyos pillérek az Akadémia ideális működéséhez. A Double Pass le is rakott 8-9-et ebből, azonban mi egyvalamivel nem számoltunk, az pedig a produktivitás volt.

Akkoriban az MTK-nak és a Honvédnak jelentős előnye volt már ezen a területen a fővárosban, hogyan tudtatok fölzárkózni és versenyben maradni?

- Módszertant és képzési metódust váltottunk. Benne volt a pakliban, hogy nem jönnek az eredmények, de hál' istennek jöttek! A csapataink egyre jobban szerepeltek, így egy idő után ledolgoztuk a hátrányunkat, sőt már a mi játékosaink is kaptak meghívót a korosztályos válogatottak kereteibe.  Azóta sem felejtettem el, hogy az akkori NB I-es Videoton edzője fölhívott telefonon és közölte velem: akárkihez fordul Magyarországon, mindenki azt mondta neki, ha a fiát focizni akarja megtanítani, akkor hozza a Kubalába. Kijött a pályánkra, megnézett két edzést, majd arra kért, a fia kapja meg a lehetőséget, hogy itt edzhessen.

Ezek azok a visszajelzések, amelyeket nem kell megmagyarázni...

- Kifejezetten tetszett neki, amit mi képviseltünk, hiszen szerinte is azokból a srácokból lesznek labdarúgók, akik játékra vannak tanítva.

Talán ekkor szembesültetek igazán a munkátok sikerességével, hiszen nem csupán a pályán, de elismerő visszajelzés érkezett az audit folyamatában is.

- Nem tagadom, pozitív meglepetés ért minket, mert az első auditon tényleg rendkívül jól szerepeltünk. Holtversenyben harmadikok lettünk! Emlékszem, mindenki csak nézett, hogyan – honnan és miért?? Csak a Győr és a Debrecen előzött meg minket! Folyamatosan fejlesztettünk, modernizáltunk, s biztos vagyok benne, ha infrastrukturálisan erősebbek vagyunk, akkor még előrébb végzünk. Egyet viszont ne felejtsünk el, összefogás nélkül az Akadémia nem létezne, itt pedig nagyon fontos a kezdeti évek miatt nyomatékosítani Farkas Balázs neve mellett Bolyó Judit, Markovits László, Jámbor János, György Tamás, Jákó János, Polgár-Veres Árpád és Szabó-Pap Gergely munkáját!

Térjünk vissza a kezdetekhez, hiszen annak, hogy most itt tart a Vasas Kubala Akadémia, s kisebbségi tulajdonosként segítettél lerakni az alapokat, a gyermekeidnek is részük van.

- A gyermekeim nagyon-nagyon sokat kaptak az Akadémiától, emellett nem mehetek el szó nélkül! Természetesen nekem is az volt a vágyam, hogy a NB I-ben vagy külföldön játsszanak majd, de mindig hangsúlyoztuk nekik, hogy tanulni is fontos. Tisztában voltunk vele, hogy 100 labdarúgóból jó, ha 1-2 játékos válhat majd profi futballistává. Norbert fiam NB III-ban játszott, de mellette a tanulás is fontos volt számára, Hollandiában folytatta az iskolát. Szabolcs kapus volt, de megállt a növésben, így kijött a kapuból. Nagyon gyors játékos, így végül ő is NB III-ban tudott focizni, de mellette szintén keményen odafigyelt a sulira. Ricsi sorsa már személyes csalódás… Korosztályos válogatott játékos volt, tornát nyertek Kínában, ennek ellenére nem kapott lehetőséget az élvonalban. Most a III. KER. TVE NB III-as csapatában focizik.

És itt már nem tudják a fejére olvasni, hogy ki is az ő édesapja…

- Sikerült is beverekednie magát a kezdőbe!

Ricsit jól ismerem, örök álma marad a Vasas!

- Fanatikus módon szeretne a Vasasban játszani. Pedig volt egy amerikai egyetemi ajánlata, de azt sem fogadta el a Vasas miatt! Az ő saját döntése volt ez, mi pedig tiszteletben tartottuk az édesanyjával.

Zsófi tartja a frontot piros-kék vonalon?

- Zsófi az utolsó a család futballistáinak sorában. Ő a legfiatalabb, szereti is a focit nagyon! Tehetséges kislány, így lehet, hogy végül ő fog kiteljesedni a női futballban, ki tudja. Ám az osztálybeli rangsorolás mellett mégis úgy érzem, nagyon fontos, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél kialakul ez az iskola-edzés-tanulás rend, egyéb, az élet más területein is nagyszerűen hasznosítható tapasztalatokkal lesznek gazdagabbak. Már most tudnak csoportban dolgozni, másokhoz alkalmazkodni. Meg kell tanulniuk a saját érdekeiket képviselni! Megtapasztalták azt, hogy mi a siker, mi az a kudarc, és hogy tenni kell mindenért! Az én gyerekeimnek mindig jóval többet kellett tenniük, mint a többieknek! Mindenre, amit elértek, az volt a válasz, hogy „azért, mert az apukád…” Nagyon nehéz azt kivívni Magyarországon, hogy az elért eredményeid alapján fogadjanak el. Visszagondolva, lehet, hogy a fiaim többet értek volna el, ha nem vagyok támogató, de ezt már visszacsinálni nem tudom… Úgy éreztem, jó az, amit teszek, hogy egy akadémia építkezésében részt vehetek. Stratégiai embernek tartom magam, nem tisztem beleszólni a szakmába, de azért annyit tanultam már a futball világából, hogy el tudjam dönteni, a szakmai irányunk jó-e. Mindemellett én inkább a háttérben próbáltam maradandót alkotni. Ilyen volt a teljesítmény diagnosztika, az egyéni képzés, valamint olyan eszközök beszerzése, mint a catapult rendszer, vagy a videó elemzések fontossága. Azonban szeretném hangsúlyozni, hogy a családunkban nem én vagyok az igazi focista, hanem a feleségem, aki a mai napig heti kétszer focizik. Ő volt az, aki megszerezte a női edzői képesítést, egyszerűen rajong a labdarúgásért, ráadásul ért is hozzá! Minden nehézség ellenére támogatja a munkámat, bátorítja az egész családot, hogy gyakorolhassuk ezt a gyönyörű sportot. Soha nem adja föl, Ő ilyen…

Összességében tehát érezhető, hogy szívvel-lélekkel építettétek föl a Kubala brandet, ami nyáron félő volt, hogy megszűnik, s vele a sokéves áldozatos munka és befektetett energia is odalesz.

- Elsőként azzal szembesültünk, hogy a Vasas Kubala Akadémia másodosztályba került. Akkor azt mondták, hogy nem baj, hogy kiestünk… Dehogynem baj! Hát miért akarunk hazudni magunknak? Maga a Vasas egésze, a Kubala név, a rengeteg beletett munka mind-mind azt kívánja, hogy első osztályban pallérozódjunk! Nem volt elég ez, utána még jött az is, hogy megszűnhet mindaz, amit felépítettünk. A civil foglalkozásom kapcsán találkoztam Nagy Miklóssal, az Akadémia mostani többségi tulajdonosával. Miután az ő gyermeke is itt futballozik, illetve ő maga itt nőtt fel a környéken, ezért napi szintű rálátása és érzelmi kötődése volt ehhez az egész folyamathoz. Számos beszélgetés előzte meg azt a döntést, hogy az ügy mellé álljon, de végül megszületett az elhatározás: adott egy felépített brand és ő igenis meg akarja azt menteni.

Sikerült – és azóta úgy tűnik, működik is!

- Markovits Laci és Jámbor János felé jeleztem akkoriban, hogy van egy potenciális vevő. Ahogy az lenni szokott, mi nem elmentünk a falig, hanem át is durrantunk azon! Krízishelyzetben voltunk, az operatív bizottsággal pedig egy célunk volt: Mentsük meg a Vasast! Nagyon intenzív munka folyt a háttérben heteken keresztül. Az emberi akaraterő, a befektetett munka, valamint Nagy Miklós elszántsága meghozta a gyümölcsét és sikerült megmenteni az Akadémiát.

Igen ám, de nem volt elég a krízishelyzet, még az újabb audit folyamat is itt volt a nyakunkon.

- Végigcsináltuk már ezt, így egyértelmű volt, hogy most is mindent megteszünk! Markovits Lacitól, Polgár-Veres Árpitól és Vancsa Mikitől minden támogatást megkaptunk, Nagy Miklós pedig a szívét-lelkét beletette. Megugrottuk a feladatot, de úgy érzem, hogy mást is sikerült letenni az asztalra, hiszen az audit folyamata összekovácsolta a csapatot!

Ráadásul azzal, hogy túl vagyunk az Akadémia tulajdonosváltásán és az auditon, még korántsem dőlhetünk hátra, hiszen az ideális működés és a folyamatos fejlődés érdekében újabb és újabb feladatokat kell megoldanunk, kitűzött célokat megvalósítanunk.

- Nagy Miklós elindított egy új irányítási modellt, ami nekem nagyon szimpatikus. Ez a hozzáállás és felfogás elengedhetetlen a jövő nagy feladatának megvalósításában: az összeállított stratégiánknak a mindennapokban is működnie kell!

Veled vagy már nélküled?

- Azt az utat jelöltem ki magamnak, hogy Nagy Miklós munkáját segítsem és az Akadémia további fejlődéséhez hozzátegyem mindazt a pluszt, amire csak lehetőségem van. Lesz egy szép stadionunk, új pályák, mindez egy nagyon jó lehetőség az Akadémiánk számára. A jelenlegi stratégiánkat alkalmazva biztos vagyok benne, hogy a jövő generációjának kineveléséhez minden tekintetben ideális táptalajt tudunk biztosítani. Ezt a munkát most kell megalapozni, erre kell építkezni hosszú távon! Az a bizonyos 8-10 pillérünk pedig biztosan fog tartani minket, csak követnünk kell a terveinket, megtölteni tartalommal az irányelveinket: Akarni – Küzdeni – Játszani!

Ádám Erik riportja

2018.11.15. 15:30

Vissza