VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U13-as csapatunk szakvezetője a szezon előtt elfogadta volna azt az eredményt, amivel együttese az őszt zárta, tavasszal pedig azt várja a játékosoktól, hogy a szívüket-lelkület tegyék ki a pályára.
A Röthy Martin által irányított csapat 12 győzelemmel, 2 vereséggel, 70-8-as gólkülönbséggel zárta a szezont.
– A nyári felkészülés nagyon jól sikerült, játékban és egységben sokat fejlődtünk, bizakodva vártam a szezont. Nagyon jól kezdtünk és ez a lendület egészen a 11.fordulóig kitartott. A kiélezett mérkőzéseken minden téren a maximumot nyújtották a fiúk, ami eredményben és játékban is megmutatkozott. A végére azt éreztem, hogy fizikálisan és mentálisan is elfáradtunk, de nagyon büszke vagyok a csapatra!
A játékosok ebben a szezonban lépnek pályára utoljára kisebb pályán. Hogyan zajlik a felkészülés az egészpályás futballra?
– Konkrét felkészülés még nem volt, bár nyáron már teljes pályán játszottuk az edzőmérkőzéseinket. A nagypályára felkészülés hosszú folyamat, minden korosztály a maga sajátosságait figyelembe véve hosszabb távon a nagybetűs játékra készül. Ebben a korosztályban már sok minden hasonlít a teljes pályára. A téli felkészülés alatt csak 10+1-ben fogunk játszani, így egyre több tapasztalatot gyűjtenek a játékosok, ami javukra válik a korosztályváltáskor.
Mi a legfontosabb szakmai feladat ebben a korban?
– Mint ahogy említettem már, véleményem szerint az egyik legfontosabb, hogy minél több inger érje a gyerekeket és ezáltal tapasztaljanak meg rengeteg játékhelyzetet. Természetesen fontos, hogy mire elérik a teljes pályát, addigra megfelelő technikai és taktikai felkészültségük legyen, ami szintén elengedhetetlen feladat.
Az őszi eredményeket nagyon nehéz lesz felülmúlni tavasszal, ilyenkor nem lehet egyszerű új célt kitűzni a csapat elé.
– Minden téren szükség van előrelépésre, a csapatjáték különböző területein még mindig sokat kell fejlődnünk. Az ünnepek alatt nemcsak a játékosoknak, hanem a szakmai stábnak is szüksége van egy kis pihenésre, feltöltődésre.Nagyon vártam már az ünnepeket, hiszen nemrég született meg a kisfiam, így mindenki számára új lesz ez az ünnep. Szeretnék sokat pihenni és a családommal lenni, kikapcsolódni. A különleges ételek nálunk ilyenkor előtérbe kerülnek, mindenki készül valami finomsággal, de ezek mellett természetesen elengedhetetlen a darts- vb, és az amerikaifutballt is nagyon szeretem, amit ilyenkor több lehetőségem van nézni.
2023.12.26. 10:54
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu