VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Nem ígér azonnali feljutást a szurkolóknak, de munkatársaival mindent megtesz érte a tavaszi szezonban Nagy Miklós, a Vasas felnőtt labdarúgócsapatának új klubigazgatója.
Nagy Miklóst másfél évvel ezelőtt ismerték meg igazán az angyalföldi futballszurkolók és a magyar labdarúgás szereplői, amikor az utolsó pillanatban tulajdonosként megmentette a megszűnéssel felérő Siófokra költözéstől a Kubala Akadémiát, a Vasas utánpótlásklubját. Az üzletember stabilizálta az Akadémia működését, amelynek korosztályos csapatai egyre jobb eredményeket érnek el, számos akadémista pedig az NB II. hetedik helyén álló Vasas felnőtt együttesétől is szerződést kapott. December 20. óta Nagy György nagyvállalkozóval együttműködve átvette a profi csapat irányítását is.
Látványos lett a belépése a profi futballba, hiszen kinevezése után, még karácsony előtt lecserélte a teljes szakmai stábot, majd szerződtette az NB I góllövőlistáját vezető, válogatott kerettag Feczesin Róbertet, az Izraelből hazatérő Vernes Richárdot, a kapuba pedig Jova Leventét.
- Nem szeretem a tétovázást, akkor kell cselekedni, amikor erre lehetőség van. Az edzőváltás az őszi szezonunk után benne volt a levegőben, a visszajelzésekből úgy látom, az okozott inkább meglepetést, hogy erre még karácsony előtt került sor és a teljes szakmai stáb távozott. Utóbbit azért tartottam fontosnak, mert azt gondolom, teljes megújulást teljes cserével lehet végrehajtani. Vannak klubok, ahol más módszer szerint dolgoznak, én az enyémben hiszek és ezért, ahogy minden más döntésemért is, vállalom a felelősséget. Az új vezetőedzőnkkel, ifjabb Bene Ferenccel, a gyors stábcserének köszönhetően rendelkezésünkre álló karácsonyi időszakban, az idei első januári edzésre készítettünk egy teljesen új téli felkészülési tervet is.
Térjünk vissza a játékosokra! Hogyan sikerült őket Angyalföldre csábítani, amikor más klubok azzal indokolják az idegenlégiósok szerződtetését, hogy ők olcsóbbak a magyaroknál?
- Valóban, általában kevesebb pénzt kérnek a külföldiek, viszont a klub érdekeit szem előtt tartva, hosszabb távon jobban lehet tervezni a magyar futballistákkal. Minden játékosnak más a története. Feczesin Róbertnek Újpesten fél vagy egy évvel hosszabbították volna meg a szerződését, én három és fél éves megállapodást ajánlottam neki. Ez nagyobb biztonságot jelent egy olyan labdarúgó számára, aki már közeledik a pályafutása végéhez. Vernes Richárddal aznap éjjel fölvettem a kapcsolatot, amikor olvastam, hogy lejárt a szerződése Izraelben. Tárgyalt az MTK-val is, örülök, hogy végül minket választott. Jova Levente szerintem az ország egyik legjobb kapusa, vele hosszú órákat beszélgettünk a jövőbeli terveinkről. Előző klubja, a Nyíregyháza nálunk kedvezőbb anyagi feltételeket kínált neki, ebben az esetben az dönthetett, hogy úgy érezte, nálunk nagyobb esélye lesz ismét megmutatni magát az NB I-ben. Bár jelenleg a másodosztályban kell játszanunk, mi élvonalbeli csapatként gondolkozunk, olyan játékosokat szerződtettünk, akikre az első vonalban is tudunk építeni.
Volt olyan játékos, aki nem fogadta el az ajánlatukat?
- Többen voltak, akadt akit a klubja nem engedett el, másnak nem tetszett, amit kínáltunk, de arra is volt példa, hogy a labdarúgóval mindenben megállapodtunk, ekkor lépett színre az ügynöke, aki saját magának kért túl magas jutalékot. Azt gondolom, egy ügynök akkor kérjen pénzt, ha megdolgozott érte.
Jelenleg a hetedik helyen állnak, tizenegy ponttal lemaradva a feljutást jelentő második pozíciótól. Behozható ez a hátrány tizenhét forduló alatt?
- Matematikailag igen, reálisan abban az esetben, ha nekünk nagyon jól sikerülnek a tavaszi meccseink, az előttünk állók pedig többször botlanak. A riválisok szereplését nem tudjuk befolyásolni, ezért velük nem foglalkozunk, arra kell koncentrálnunk, hogy mi a maximumot nyújtsuk.
Az akadémia tulajdonosaként a honi futballközeg szimpátiával fogadta Önt, sikereket ért el, a profi csapat irányítójaként csökkenhet a népszerűségi indexe, több kritikus megjegyzést is kapott más klubok részéről. Változott-e a megítélése a szurkolók körében is?
- Fölkavartuk egy kicsit az állóvizet, ez nem vitás. De engem nem zavar, ha bírálnak, számomra ez azt jelenti, hogy valamit jól csinálunk, komolyan vesznek minket. Inkább tartsanak tőlem, mint szimpatikus vesztesként gondoljanak rám! A szurkolóink részéről rengeteg biztató üzenetet kapok, vannak olyan napok amikor több száz üzenet érkezik. Feczesin Róbert leigazolása után pedig még számos Újpest-drukker is sok sikert kívánt nekem. A rivális elismerése mindig értékes. Azzal is tisztában vagyok, hogy hiába végzünk jó munkát, ha néhányszor egymást követően esetleg majd vereséget szenvedünk, akkor bírálni fognak azok is, akik most dicsérnek.
Jut elég ideje a Kubala Akadémiára?
- A két létesítmény egymás mellett van, az időbeosztásom nem változott jelentősen, hiszen eddig is ott voltam az utánpótlás és a felnőtt együttes edzésein és mérkőzésein, ugyanígy lesz ez a jövőben is. Egy kézben, összehangoltan szeretném irányítani az utánpótlást és a felnőtt futballt.
A profi csapatot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa Nagy György, aki nem szerepel a nyilvánosság előtt, szó szerint csendes társ.
- Igen, és számomra ez így ideális. Közösen készítettünk egy üzleti tervet, az elképzeléseinket egyeztettük, ebből lett az az irányvonal, ami meghatározza a stratégiát. A többségi tulajdonos a szakmai kérdésekbe nem szól bele, a futballszakmai és operatív irányításban szabad kezem van, azt várja el, hogy az éves költségvetésen belül gazdálkodva, a klubfilozófiának megfelelően irányítsam a klubot. Hiszek abban, hogy jó úton járunk, az előrelépéshez jó koncepció, sok-sok munka, következetes napi szintű döntések és türelem kell.
Az élvonalbeli klubok többsége a tao nélkül nagyon komoly gondban lenne. Az Európai Bizottság 2023 nyaráig hosszabbította meg az engedélyt. Van a Vasasnak vészforgatókönyve arra az esetre, ha megszűnik a tao?
- Szerencsés helyzetben vagyunk, a költségvetésünknek csupán néhány százalékát jelentik a tao révén érkező bevételek, ezek esetleges elmaradását tudnánk pótolni.
Az Akadémia tulajdonosaként korábban azt mondta nekünk, fontos, hogy az embernek legyenek hosszabb távú tervei, elképzelései, ne kerüljön váratlan helyzetbe. Meg tudja mondani, ha három év múlva esetleg Európa-liga-szereplő lenne a csapat, akkor hol játszaná a hazai mérkőzéseit?
- Persze. A Fáy utcában. Megoldanánk, hogy ne kelljen költöznünk. De azt hiszem ezzel kicsit előreszaladtunk.
LEGENDÁS KLUB ÉS EREDMÉNYEI
Magyar bajnok: 6 alkalommal (1957, 1961, 1962, 1965, 1966, 1977)
Ezüstérmes: 2 alkalommal (1946, 1948)
Bronzérmes: 14 alkalommal (1925, 1926, 1947, 1953, 1960, 1968, 1971, 1973, 1980, 1981, 1998, 2000, 2001, 2017)
Magyar-kupa-győztes: 4 alkalommal (1955, 1973, 1981, 1986)
Közép-európai Kupa-győztes: 6 alkalommal (1956, 1957, 1962, 1965, 1970, 1983)
2020.02.05. 12:44
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu