VKLA Szamosszegi Gábor a belga RSC Anderlechtnél járt tanulmányúton

-Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Vasas Kubala Akadémia támogatja azokat a fiatal edzőket, akik tanulni, fejlődni akarnak, segíti a külföldi tapasztalatszerzéseiket. A decemberi, belgiumi szakmai utam nem az első volt, korábban jártam a horvát Dinamo Zagreb és a holland első osztályú partnercsapatunk, a Vitesse akadémiáján is. A szakmai útjaim során megfogadtam, nem arra próbálok majd összpontosítani, mi az, amit különböző okok miatt nem tudunk itthon megvalósítani, hanem arra fókuszáltam, hogy mit lehet átültetni nálunk a mindennapi munkánkba.
Az RSC Anderlechtnek nyílt akadémiája van, tehát nem bentlakásos rendszerben nevelkednek itt a leendő labdarúgók. A játékosok a családjukkal lakhatnak és az iskolaválasztást sem befolyásolja a klub. Persze az idősebb korosztályoknál már nemcsak Brüsszel vonzáskörzetében történik a kiválasztás, a messzebbről érkező tehetségeknek pedig biztosítanak lakhatást és megfelelő iskolát. A felnőttcsapat és az utánpótlás központja is ugyanabban a létesítményben van, a gyerekek rendszeresen találkozhatnak a példaképeikkel, ez nap mint nap pluszmotivációt jelenthet a fiataloknak.
Az akadémia fő célja természetesen az Anderlechtnél is az, hogy a náluk edződő játékosok közül minél többekből váljék profi labdarúgó, akár Belgiumban, akár külföldön, és a 18–21 év közötti korosztályokból minél többen tudják azt a szintet elérni, hogy az első csapatban, akár a Bajnokok Ligájában, akár az Európa-ligában megmérethessék magukat, elősegítve ezzel a  további fejlődésüket.
Továbbá azt is fontosnak tartják, a náluk nevelkedett gyerekek később büszkék legyenek arra, hogy az Anderlechthez tartoztak, így egyszer akár vezetőként, edzőként vagy szülőként is lojálisak legyenek a klubhoz
Ebben persze semmi különös nincs, mint ahogy abban sem, hogy már az U6–7-es korosztálytól kezdődik a futballisták képzése. Nagy hangsúlyt fektetnek a kis korosztályokra is, aminek legjobb példája, hogy már a nyolcéveseknél is négy edző (vezetőedző, másodedző, mozgáskoordinációs edző, kapusedző) foglalkozik a gyerekekkel, ezek a szakemberek UEFA A- vagy B-diplomával rendelkeznek, tehát magasan képzettek. Megfizetik őket, többen főállásban dolgoznak, és ezeknek a korosztályoknak a specialistái lesznek.
Nem vágyódnak nagyobbakhoz vagy felnőttekhez, hiszen itt is megkapják az anyagi és erkölcsi elismerést a munkájukért. Miért? Mert hisznek abban, hogy a kulcs a kis korosztályoknál van, hiszen tizenhárom éves korig fejlődik nagy léptekkel az ember idegrendszere, addig tart az úgynevezett „aranytanuló" kor.
Gondolom, nem mondok újat azzal, hogy lenyűgöző volt az a környezet, amely az Anderlecht edzőközpontjában fogadott. A kiszolgálóépület, a konditerem, a pályák, gyakorlatilag minden adva van ahhoz, hogy a lehető legmagasabb szintre neveljenek játékosokat.
A legnagyobb különbség talán az hazánk akadémiáihoz képest, hogy sokkal tudományosabban közelítik meg a képzést. Hihetetlen, milyen orvosi, rehabilitációs gépparkkal vannak felszerelve. Amíg Magyarországon sok utánpótlásműhelyben egy csúcsnövekedési szakaszban lévő U14-es vagy U15-ös korosztályt szinte vaktában terhelnek és okozhatnak ezzel akár komoly problémákat is a jövőre nézve, addig az Anderlechtnél pár perces vizsgálatok után teljes képet kapnak a játékosokról, és ennek alapján személyre szabott programot kap mindenki.
Az RSC Anderlechtnél odafigyelnek arra is, hogy minden téren a lehető leggyorsabb kiszolgálást kapják a labdarúgók. Így például van saját fogászati szkennelőjük, ahonnét a vizsgálati eredményeket azonnal továbbítják a klub fogorvos partnerének. Csak hogy ne egy fájós fogon múljon mondjuk egy játékos szerződtetése (hallottunk már ilyenről...). Ráadásul innovatív fejlesztésekre sem sajnálják a pénzt a klubnál. Kifejlesztettek például egy speciális sportkontaktlencsét is, hogy azoknak a játékosoknak, akiknek a szemükkel van problémájuk, a periférikus látásuk egy picit se csökkenjen a pályán.
Ilyen gép a teljesség igénye nélkül például az egész testet átvilágító „szkennelő", vagy éppen a súlyos térdsérülések után alkalmazott antigravitációs futópad, a jégkád, valamint a sérülések utáni rehabilitációt ugyancsak segítő ellenáramoltató medence. Rendelkezésükre áll továbbá terheléses EKG-vizsgálatra alkalmas futópad is. Ezeket nemcsak az első csapat tagjai használják, hanem már az akadémisták is. A teljes test szkennelése során például a testösszetételre vonatkozóan kapnak adatokat, és ha a zsírszázalék az általuk meghatározott normaértéktől eltér, a klub dietetikusai azonnal speciális étrendet írnak elő a futballistának.
Az Emilio Ferrerával, a brüsszeliek U21-es, második csapatának vezetőedzőjével folytatott beszélgetésünk volt az egyik legérdekesebb az ott tartózkodásunk során. A korábban a belga élvonalban több évet futballozó szakember nézete az utánpótlásképzésről gondolatébresztő volt. Elmondta, a nyáron átértékelték addigi munkájukat, mert hiába sikerült olyan, később eurómilliókat érő klasszisokat kinevelniük, mint a jelenleg a Manchester Unitedet erősítő Romelu Lukaku, vagy éppen a városi rivális Manchester Citynél játszó Vincent Kompany, hiányérzetük volt. Több saját nevelésű játékost akarnak ugyanis látni az első csapatnál, aminek érdekében megújulásra van szüksége az akadémiának.
A szakember szerint ahhoz, hogy egy játékos eljusson a profi futball világába, folyamatosan ki kell zökkenteni őt a komfortzónájából. Ezért nyártól egy elgondolkodtató módszert alkalmaznak az U21-es csapatával, de a többi akadémiai korosztállyal is a szokottól eltérő formában játszanak. A 2–4–2–2-es felállást valószínűleg egyetlen profi együttes sem alkalmazza. Furcsa is, valljuk be. Ebben a rendszerben például a két belső védő folyamatosan egy az egy elleni játékra kényszerül vagy éppenséggel létszámhátrányos játékhelyzetekbe kerül. A szélsők pedig gyakorlatilag maguk kell, hogy megoldják a támadási és védekezési feladatokat is, nincs mögöttük biztosító ember. Így kényszerítik ki a kényelmi zónából a játékosokat. Minden egyes poszt olyan kihívást támaszt eléjük, hogy extra teljesítményre legyen szükségük a feladatuk megoldásához.
Volt szerencsém egy korábbi szakmai utam során a dán Nordsjaelland (éppen sorozatunk legutóbbi részében mutattuk be a dán klub utánpótlásánál folyó munkát) videoelemzőjével beszélgetni, aki arról mesélt, hogy hasonló elgondolásból náluk nem egy játékrendszer van, hanem minimum két-három, amelyeket véletlenszerűen váltogatnak mérkőzésről mérkőzésre, így állítva új kihívás elé a fiatalokat hétről hétre.
Ferrara szerint ha a meccseket szeretné megnyerni, akkor nem így játszanának, hiszen ez öngyilkos taktika. Viszont az ő céljuk az, hogy játékosokat képezzenek a felnőttfutballba, az első csapatba. Ehhez pedig minden mérkőzésen ki kell lépniük a kényelmi zónából. Olyan játékrendszer ez, amely az összes poszton extra kihívás elé állítja a labdarúgókat taktikai és kondicionális területen is, s ez a fejlődés kulcsa. Természetesen a már nálunk is sok helyen alkalmazott GPS alapú mérésekkel tökéletesen látható, hogy ki mennyit futott és milyen intenzitással, így nincs mellébeszélés.
Persze a belga szövetség rendszere elősegíti ezt, hiszen az utánpótlás-bajnokságokban nincs kiesés. Meg kell felelni egy feltételrendszernek, és ez alapján osztják be őket első vagy alacsonyabb osztályba. Így a klubok az eredményhajhászás helyett a képzésre tudnak összpontosítani.
Nem ritka náluk, hogy heti hét vagy több tréningjük is van. Akad, amikor a mérkőzés napján, reggeli edzésen gyakorolják a szögleteket, szabadrúgásokat. Nagyon fontosnak tartják a második csapatot, így már itt is öt főállású edzővel dolgoznak, akik a maguk szakterületeinek specialistái. A stáb munkája is csapatban zajlik, de a vezetőedző hoz döntéseket.
Szerintük nem jó kihagyni lépcsőfokokat, akkor sem, ha a mai modern, elüzletiesedett futball ezt is kívánná, ám ha valaki nagy tehetség, akkor azt mielőbb idősebbek közé irányítják, hogy nagyobb kihívás elé állítsák.
Viszont nincs privilégiuma egy játékosnak sem! Legyen akármekkora talentum, nem lehet, hogy kivételezzenek vele, mert akkor kényelmessé válik. Aki nem tesz meg mindent minden egyes nap azért, hogy a legjobb legyen, lemondanak róla. Nem tömik tele a tizenhat-tizenhét éves gyerekek zsebét ösztöndíjakkal, mert annak rossz üzenete lesz feléjük.
„A tehetséget legyőzi a munka, ha a tehetség nem dolgozik elég keményen"”– áll a konditerem falán az RSC Anderlecht edzőközpontjában, ahol a falak  tele vannak olyan idézetekkel, melyek a klub filozófiájáról árulkodnak.
Az akadémia korosztályos edzőinek megadják a szabadságot, de azért a filozófiának megfelelő szabályokat lefektették. Nemcsak szóban vagy írásban, hanem tíz pontban, videoklipek formájában is. Így mind támadásépítésben, mind védekezésben is a saját szemükkel láthatják a játékosok, hogy a különböző játékhelyzetekben milyen mozgást várnak el tőlük. A szempontrendszer tehát mindenkinek egyértelmű, a találkozók után pedig a videoelemző ad visszajelzést az edzőnek és a csapatnak, hogy mennyire sikerült ezt megvalósítani.
Négy-hat főállású scout van a klubnál, akik nemcsak a felnőttgárda számára kutatják a tehetségeket, hanem az akadémiának is. Emellett nagyon sok megfigyelő mellékállásban dolgozik nekik, szerte a világon. A területek szét vannak osztva. Van, aki Afrikában, akad, aki Dél-Amerikában keresgéli a talentumokat, de számítanak a klub korábbi játékosaira, így például Juhász Rolandra is, akik a hazájukban járhatnak „nyitott szemmel". A megfigyelőhálózat vezetője, a korábbi belga élvonalbeli támadó Dimitri Mbuyu szerint a tehetség az tehetség, legyen akár szerb vagy magyar. Nem a hovatartozás számít. És bár az utóbbi időben hazánkból kevesebb tehetségről kapnak jelzést, nem zárkóznak el a magyar piactól sem.
Az Anderlechthez lehetetlen csak úgy írásban vagy bármilyen más formában jelentkezni, hiszen rengetegen szeretnének itt futballozni. Csupán az kerülhet be, akit a megfigyelőhálózat fedez fel. Ez is ad egy rangot a képzésnek. Kizárólag az lesz Anderlecht-játékos, aki az általuk meghatározott szempontrendszernek objektíven is megfelel.
Összegezve a tapasztalatokat számomra az egyik legérdekesebb újdonság az a hadrend, amivel szeretnék kizökkenteni a komfortzónából a játékosokat. Ez is olyan dolog, ami nem a pénzen múlik, és ami itthon is könnyen alkalmazható. Ezt a felfogást valamilyen formában például én is szeretném kamatoztatni a munkám során a Vasas Kubala Akadémiánál, már ezért megérte elutazni Belgiumba. 

2018.01.11. 11:00

Vissza