VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U12
Kölyökliga mérkőzés
2014.09.21, Tövishát utca, Gloriett pálya, fű
Szabályok: 8+1 játékos, 5x2 m kapu, 75x55 m pálya, 2x35 perc játékidő
Gloriett Etalon SE - Vasas Kubala Akadémia 0 – 1
Gól: Kovács
Keret: Balogh kapus, Sipos, Puskás, Péterfi, Biben, Biró, Markos, Kovács, Pócsa, Dékei, Obsuszt, Polgár, Bereczky, Nagy, Péteri
Hiányzó: Szántó, Nguyen, Kiss – sérültek, Szogolovszkij, Czövek
Ambruska Péter, vezetőedző: Nagyon esemény és érzelem dús hétvégén vagyunk túl. Szombat este labdaszedés közben szurkoltuk ki a felnőtt csapat sikerét, és jó volt látni, ahogy a srácok együtt ünnepeltek a játékosokkal a góloknál és a meccs végén is. Majd másnap reggel következett a kölyökliga harmadik meccse. Ismét egy nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani, igazából megint magunknak gondoskodtunk róla, hogy szorosnak tűnő legyen. Már az első percben egy oldalsó bedobást követően 100%-os ziccerrel nyitottunk, amit sikerült a kapufa mellé helyezni, csak sajnos a kapufa rossz oldala mellé. Eztán a nagy mezőnyfölényünk és lendületes játékunk jellemezte a mérkőzést. Hátul hozták a srácok a szokásos stabil és zárt védekezést, egyszer kerültünk csak igazán bajba, mert ellenfelünk a játékszervezés és támadásépítés legegyszerűbb és leggyorsabb módjával támadott minket, levegőből. Mi sorra alakítottuk ki a helyzeteket, de a kapu előtt még mindig hiányzott az a pici plusz, ami eddig is. A második félidő első felében aztán még jobban felborult a pálya, volt olyan 5-6 perces periódus, amikor szó szerint egy-kapuztunk. Helyzetek sorát alakítottuk ki és hagytuk is ki sajnos, ebben még ajtó ablak helyzetek is voltak. Ahogy az lenni szokott, ez majdnem megbosszulta saját magát, annyira fent felejtettük magunkat a támadások közepén, hogy 1-2 fellőtt labdából veszélyeztetett az ellenfelünk is. Majd jött a 67. perc amikor Dékei Márk hátul összeszedett egy labdát, amellyel megindult, majd Kovács Matyi elé passzolt, aki már egyszer kihagyta a kihagyhatatlant, de most már nem remegett meg a lába. 1-0 a Vasasnak. Hatalmas volt az öröm a srácoknál, mert már az aktuális cserejátékosok sem hittek a szemüknek hogy mi kell még a gólunkhoz, góljainkhoz. Sok jó, és 1-2 kiemelkedő teljesítmény is volt ezen a meccsen. Megjegyezném Balogh Tomi kapusjátékát, aki Gellért távollétében most maximális játékidőt kapott. Nehéz az, amikor egy kapusnak alig – alig akad teendője, de akkor viszont bravúrt kell bemutatni. Tomi ezt most megtette, emellett végig együtt élt a játékkal, és lábbal is rendkívül magabiztos volt. Dékei Márk agilitását emelném még ki, aki egy gólpasszal tette fel a teljesítményére a koronát. Tanulság az, hogy még ilyen hatalmas mezőnyfölényben sem várható el a védelemtől, hogy az ellenfél egyszer sem kerül kapu elé, valamint ha lehetőségünk van arra, hogy gólparádét rendezzünk, akkor élni kell(ene) vele. Megdicsérem a csapatot, mert egyrészt nem hagyták annyiban 0-0-nál a dolgot, másrészt az utolsó percekben – a győztes gólunk után is – ugyanúgy játszottak, mint előtte, nyíltan és támadólag fellépve. Az egész mérkőzés alatt formásan, taktikailag éretten és tetszetősen futballoztak a játékosaim, jól használták ki a pálya mélységét és szélességét. Engem nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ilyen minőségi futballt látok hétről hétre a srácoktól, amiből minden játékosom egyaránt kiveszi a részét, hozzáteszi a maga egyéniségét. Csak így tovább, hajrá Vasas Kubala!
2014.09.22. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu