VKLA U17 - Szombaton az listavezető UTE gárdáját győztük le!

„Édes öregem, olyan jó ezeket a gyerekeket nézni. Látszik rajtuk, mennyire élvezik a játékot, s talán az is, hogy szeretnek itt, a Vasasban futballozni. Tudod pajtás, én szívesebben nézném ezeket a srácokat a felnőtt csapat szerelésében is, ezért is jöttem most ki, hogy legalább lássam a jövőt, a mi jövőnket…”

Sötétkék svájcisapkás férfi mondta a magáét, szotyolát ropogtatva. Már elmúlt dél, ám ebéd helyett a futballal szeretett volna jóllakni, behabzsolni a sikert és felfalni az Újpestet. Csípős, szürke idő köszöntött Angyalföldre, a novemberi tavasz szabadnapot kapott, pedig munkanap volt ez, ám így is összejöttek nagyjából százan, hogy megnézzék a rangadót, a Vasas Kubala Akadémia U17-es csapata fogadta a tabellát vezetőt a Mészöly Kálmán műfüves pályán. Apróbb faultok, becsúszások, test-test elleni küzdelem jellemezte az összecsapást, ám a nagy birkózás közepette is a labdáé volt a főszerep.

A labdáé – a helyenként látványos futballé. S jó ezt leírni gyerekekkel kapcsolatban.

Szó sem volt agyontaktikázott, túlfegyelmezett, skatulyába tett játékosokról, jóllehet mindenki - a kapustól a balszélsőig - pontosan tudta, mi a feladata, mit vár tőle az edzője.

Komódi László, az egykori technikás, kiváló labdarúgó.

Komódi László – akivel kapcsolatban mindig azt mondták: remekül lát a pályán.

„Édes öregem, én emlékszem erre a Komódi Lacira. Egyszer akkora gólt rúgott az AEK Athén elleni kupameccsen a Népstadionban, hogy nyolc percig tapsoltam folyamatosan. 2–2-t játszottunk a görögökkel, Mezey György volt az edzőnk. Soha nem felejtem el, az előző körben a lett Ventspilst vertük ki hosszabbítás után, kínkeserves küzdelem végén. Aztán jött az AEK, na meg Komódi bombája a meccs véghajrájában. A visszavágón sajnos kikaptunk 2–0-ra Athénban és kiestünk. Pedig az erős, irtózatosan erős Vasas volt. Ha Komódi Lacinak sikerül átadnia mindazt a tudást és tehetséget, ami ott lakozott, s lakozik benne, akkor lesz megint Vasas, olyan Vasas, amely méltó a múltjához, méltó a legendás elődökhöz. Komám, nézd csak meg azt az ötös számmal játszó fiút. Puskás Lajos, a mi egykori nagy bombázónk unokája. Látod, milyen ügyesen teszi-veszi a lasztit? A feje fönt van, lát a pályán, okosan passzol, ha kell, akkor lassítja, ha a helyzet úgy hozza, gyorsítja a játékot. És ott van az a hetes gyerek, na, azt ajánlom a figyelmedbe, még hallani fogsz róla! Varga Donát még nincs tizenhat éves, fiatalabb a többieknél, de neki már megadatott, hogy egy Fradi elleni edzőmeccsen a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott. Na, mit szólsz édes öregem…?”

S Varga Donát belőtte az elsőt.

Pontos passz a tizenhatoson belülre, ott egy leheletfinom csel, aztán zutty, a labda az újpesti kapuban landolt. Taps a nézőtéren, összeboruló, hangosan kiabáló fiúk a zöld műfüvön. Vezetett a Vasas, méghozzá teljesen megérdemelten. A piros-kék csapat ebben az időszakban jóval többet birtokolta és gyorsabban járatta a labdát. A párharcok során pedig úgy tűnt, hogy határozottabbak, szemfülesebbek és erősebbek.

S ez most nem elfogult helyzetértékelés.

Gyors volt a játék, a közönség élvezte a lüktető, változatos küzdelmet, a szép megoldásokat, az ügyes cseleket, a lőtt, erős passzokat és a finom, pengés bokamozdulatokat. Az Újpest becsülettel küzdött, és ez különösen a második félidőben érződött. A vendégek ebben az időszakban többet birtokolták a labdát, és a játék az angyalföldi térfélre tevődött. Csakhogy csapda volt ez, afféle taktikai csel.

Komódi László a találkozó végén mosolyogva mondta: „Soha nem csináltunk ilyet. Most mégis azt mondtam a fiúknak a szünetben, álljunk vissza, hagyjuk őket támadni, hadd jöjjenek ránk, mi pedig a megnyíló, szabaddá váló területekre, a résekbe betörve kontrázzuk le őket. Nem bánom, hogy így döntöttem! Ezt is ki kellett próbálni, de nekem továbbra is a támadófutball a fontos, azt preferálom, azt sulykolom a csapatomba, azt gyakoroltatom az edzéseken.”

A második Vasas gólt Kiss-Szemán Péter szerezte még a szünet előtt, a harmadikra viszont egészen a hajráig kellett várni, amikor is a csereként beállt, jó felépítésű - és a labdával is ügyesen bánó - Gyurkó Máté talált a lilák hálójába. Az Újpestet elkísérő szülők, szurkolók már csendben figyelték a meccset, és talán még akadt olyan is közöttük, aki megtapsolta a harmadik és mindent eldöntő szép Vasas találatot.

A Kubala Akadémiás fiúk üzentek a mezőnynek – üzentek, hogy az élre törnek.

A Vasas szurkolók bizakodhatnak, az Akadémián valóban rengeteg tehetséges gyerek nevelkedik. Nem is lehet más a cél - a tulajdonos - Nagy Miklós számára, mint az, hogy ezeket a gyerekeket megtartsa, itt tartsa, és a jövőben is piros-kék, Vasas címeres mezbe öltöztesse. S, hogy hiába jön majd ide Puskás Zsomborért a dán Midtjylland, vagy Varga Donátért a holland Heerenveen, a fiúk majd azt mondják, nem megyünk innen sehová, mi a Vasasban szeretnénk futballozni.

Így legyen!

„Édes öregem, szép győzelem volt ez, már korog a gyomrom az éhségtől, az asszony otthon babgulyással vár, indulok is haza, telis-tele élményekkel, és hát pajtás tudod mi jutott eszembe erről a 3–0-s Újpest elleni győzelemről? Egy olyan meccs, amit az 1972-es müncheni olimpia után játszottak itt a Fáy utcában, több mint húszezer néző előtt. Baróti Lajos ült a Vasas kispadján, a csatársorban akkor még centerként kapott helyett a drága Várady Béluska, és a Vasas, az én drága - akkor már Mészöly Kálmán és Farkas János nélkül pályára lépő - megfiatalított Vasasom a bajnoki rajton 3–0-ra verte azt a bombaerős Újpestet. Vasárnap délután háromkor rendezték a meccset, gyerekfejjel végigugráltam, végigsikongattam, végigtomboltam. Látod pajtás, a múltunk csodás, a jövő pedig, íme, itt volt előttünk…”

2018.11.14. 11:07

Vissza