A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VKLA U19: D'Urso Giuliano értékelte az MTK elleni mérkőzést

Nagyon szépen teljesítetek a tavaszi felsőházban, milyen előjelekkel vártátok az MTK elleni mérkőzést hétvégén?

-Előző szombaton az MTK ellen játszottunk idegenben, ami mondhatni nem volt számunkra teher, mivel idegenben eddig jó eredményeket értünk el. Tudtuk, hogy milyen játékra számíthatunk az MTK részéről, hiszen az edzőnk is egész héten hangsúlyozta, hogy rövid passzos játékra készüljünk, amit a legsikeresebben a fegyelmezett, zárt védekezésessel tudunk gyengíteni.

Úgy tűnt, hogy ez eredményre is vezet, hiszen egészen a mérkőzés végéig nektek állt a zászló.

-A csapat ezt is tette a meccsen, fegyelmezett védekezésünknek köszönhetően az ellenfél nem tudott kialakítani ziccereket. Igaz, voltak veszélyes szituációik, de ezeket sikeresen hárítani tudtuk. A 20. perc tájékán sikerült Kovács Dávid oldalszabadrúgásból beadott labdáját értékesítenem, így megszereztük a vezetést. A gól után nem sokkal később rendszert változtattunk, amellyel a középpályánkat stabilizáltuk.

A második félidőben is tartottátok ezt az eredményt, ám a mérkőzés vége sajnos mégsem úgy alakult, ahogy azt vártátok.

-A félidő után a taktikai utasítások nem változtak és a csapat ennek megfelelően tudott tovább fegyelmezetten játszani. A második félidőben is inkább a védekezésre koncentráltunk, ám adódtak lehetőségeink nagyobb helyzetek kialakítására, amik viszont nem voltak sikeresek. A mérkőzés vége felé közeledve adódtak nagyobb helyzetek és veszélyes szituációk a hazaiak részéről, ám ezeket nem tudták értékesíteni. A csapat koncentrált volt egész meccsen, ám hibátlanul sajnos nem tudtunk végig védekezni és a 88.percben - egy a védők mögé beívelt indításból - gólt tudott szerezni és ki tudott egyenlíteni az MTK. A kapott gól után is küzdött a csapat, ám a hosszabbítás legutolsó percében a játékvezető szabadrúgást ítélt a tizenhatosunk előterében a hazaiaknak, amit értékesíteni tudtak és ezzel otthon tudták tartani a 3 pontot.

2016.04.06. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 TISZAKÉCSKEI LC 24 16 5 3 53
    2 VASAS FC II. 24 17 1 6 52
    3 GYULAI TERMÁL FC 24 14 7 3 49
    4 ESMTK 23 14 6 3 48
    5 MONOR SE 24 14 6 4 48
    6 SZEGEDI VSE-G-FALC KFT. 24 11 5 8 38
    7 BUDAPEST HONVÉD FC II. 24 9 5 10 32
    8 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 24 6 11 7 29
    9 TISZAFÖLDVÁR SE 23 7 7 9 28
    10 CSEPEL SC 24 7 5 12 26
    11 MARTFŰI LSE 24 7 4 13 25
    12 BKV ELŐRE 24 5 7 12 22
    13 SZOLNOKI MÁV FC 24 6 3 15 21
    14 METON-FC DABAS SE 24 5 5 14 20
    15 PÉNZÜGYŐR SE 24 5 5 14 20
    16 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 24 4 6 14 18
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 16 12 3 1 39
    2 DVTK 16 9 4 3 31
    3 BUDAPEST HONVÉD FC 16 8 3 5 27
    4 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 16 8 3 5 27
    5 MTK Budapest 16 8 2 6 26
    6 Ferencvárosi TC 16 7 4 5 25
    7 Vasas Kubala Akadémia 16 7 2 7 23
    8 DVSC 16 6 2 8 20
    9 Illés Akadémia 16 6 1 9 19
    10 ETO FC Győr 16 5 2 9 17
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 16 4 1 11 13
    12 UTE 16 2 1 13 7
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 16 9 5 2 32
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 16 9 4 3 31
    3 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 16 7 5 4 26
    4 ETO FC Győr 16 7 5 4 26
    5 Ferencvárosi TC 15 7 3 5 24
    6 PUSKÁS AKADÉMIA FC 16 6 5 5 23
    7 MTK Budapest 15 6 4 5 22
    8 Illés Akadémia 16 4 8 4 20
    9 DVSC 16 4 5 7 17
    10 Fehérvár FC 16 4 1 11 13
    11 DVTK 16 3 4 9 13
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 16 3 3 10 12
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 17 12 3 2 39
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 17 10 3 4 33
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 17 7 6 4 27
    4 MTK Budapest 17 8 1 8 25
    5 PMFC 17 8 1 8 25
    6 DVSC 17 7 4 6 25
    7 ETO FC Győr 17 7 4 6 25
    8 ZTE FC 17 7 2 8 23
    9 Ferencvárosi TC 16 6 5 5 23
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 16 5 3 8 18
    11 DVTK 17 3 3 11 12
    12 Illés Akadémia 17 3 1 13 10
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 17 12 4 1 40
    2 Ferencvárosi TC 17 8 5 4 29
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 17 8 4 5 28
    4 DVSC 17 7 5 5 26
    5 BUDAPEST HONVÉD FC 17 6 6 5 24
    6 ZTE FC 17 7 1 9 22
    7 Illés Akadémia 17 6 3 8 21
    8 ETO FC Győr 17 6 3 8 21
    9 Vasas Kubala Akadémia 17 6 3 8 21
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 17 6 2 9 20
    11 Gödöllői SK 17 6 2 9 20
    12 DVTK 17 4 2 11 14
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 21 15 3 3 48
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 20 13 2 5 41
    3 DVTK 20 10 5 5 35
    4 DVSC 20 10 1 9 31
    5 Ferencvárosi TC 20 9 4 7 31
    6 ETO FC Győr 20 8 5 7 29
    7 Vasas Kubala Akadémia 20 7 4 9 25
    8 Illés Akadémia 20 6 4 10 22
    9 BUDAPEST HONVÉD FC 20 5 5 10 20
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 21 1 1 19 4
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚJPEST FC 15 14 1 0 43
    2 EGER SE 15 12 1 2 37
    3 CSEPEL TC 15 12 0 3 36
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 11 3 2 36
    5 TIGRE HFC VASAD 16 8 2 6 26
    6 KECSKEMÉTI LC 16 7 0 9 21
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 15 6 2 7 20
    8 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 15 6 1 8 19
    9 GÖDÖLLŐI SK 15 2 0 13 6
    10 SALGÓTARJÁNI VSE 16 2 0 14 6
    11 BVSC - ZUGLÓ (törölve) 0 0 0 0 0
    12 FC HATVAN 16 0 0 16 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 EGER SE 13 12 0 1 36
    2 UTE I. 12 11 0 1 33
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 10 0 3 30
    4 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 13 5 3 5 18
    5 BVSC-ZUGLÓ 12 5 1 6 16
    6 DVSC-DEAC 12 5 0 7 15
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 12 4 3 5 15
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 12 2 2 8 8
    9 FC HATVAN 12 1 3 8 6
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 11 0 0 33
    2 PAKSI SE 12 11 0 1 33
    3 SZEKSZÁRDI UFC 13 9 0 4 27
    4 HR-RENT KOZÁRMISLENY 11 7 0 4 21
    5 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 10 6 0 4 18
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 12 6 0 6 18
    7 DUNAÚJVÁROS PASE 12 4 1 7 12
    8 KELEN SC 14 4 0 10 12
    9 PÉCSI VASUTAS SK 11 1 0 10 3
    10 SZENTLŐRINC SE (törölve) 1 0 1 0 0
    11 CSEPEL TC 13 0 0 13 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 13 0 1 39
    2 PMFC 14 12 1 1 37
    3 SZEKSZÁRDI UFC 14 12 0 2 36
    4 CSEPEL FC 14 11 0 3 33
    5 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 13 7 1 5 22
    6 PAKSI SE 14 7 0 7 21
    7 TOLNA-MÖZS 13 5 0 8 15
    8 KELEN SC 13 4 0 9 12
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 13 2 0 11 6
    10 PÉCSI VASUTAS SK 14 1 0 13 3
    11 DUNAÚJVÁROS PASE 14 0 0 14 0
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu