VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Az Európai Labdarúgó Szövetség csütörtökön délelőtt elkészítette az U19-es Európa-bajnoki selejtezők elitkörének sorsolását. A Jeremiás Gergő szövetségi edző által irányított magyar válogatott a harmadik kalapba kapott besorolást, amelyen az A-csoportba került. Az első kalapból Dánia, a másodikból Ausztria, míg a negyedikből Izland került ebbe a kvartettbe. A négyesből az első helyezett jut ki a jövő nyári, romániai Európa-bajnokságra.
A minitorna házigazdája Magyarország lesz, játéknapok: március 19., március 22., március 25.
Korosztályos nemzeti csapatunk 18 éves szélsőnk, Molnár Csaba gólpasszával nyert a novemberben rendezett Andorra elleni mérkőzésen, így az utolsó Németország elleni találkozótól (1–2) függetlenül biztosította helyét a tavaszi elitkörben. Rajta kívül Girsik Attila is pályára lépett, így fiataljaink készülhetnek majd az újabb megmérettetésekre.
A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a márciusi elitkörig még találkoznak az U19-es válogatott tagjai, a tervek szerint januárban és februárban is lesz egy-egy összetartása a társaságnak, a programban pedig felkészülési mérkőzés is helyet kaphat.
Fotó: Wacha Jucus Photo
2024.12.05. 11:38
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu