
Barkóczi Barnabás 2020-ban érkezett a Vasas Kubala Akadémiára, azóta alapembere volt korosztályos csapatainknak. Az utánpótlás-válogatott támadó a 2020/21-es szezonban az U14-es és U15-ös együtteseinkben összesen 23 tétmeccsen szerepelt, ezeken 11 gólt szerzett. A következő szezonban az U15-ös és U16-os csapatainkban 29 alkalommal kapott szerepet, 6 gólig jutott. Az előző idényben az U16-os és U17-es korosztályban 33 mérkőzésen 18 gólt volt a még mindig csupán 16 éves játékos mérlege, akire a magyar válogatottnál is számítanak. Legutóbb a Telki Kupán ezüstérmes csapatban lépett pályára, a torna mindhárom találkozóján bevetették. Barkóczi Barnabás ebben a szezonban bekerült második csapatunk keretébe, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni idegenbeli 1-0-s sikerünk alkalmával csereként be is mutatkozhatott a felnőttek között.
Molnár Zsombor egy évre kölcsönbe Újpestre szerződött. A 20 éves utánpótlás-válogatott kapus 2019-ben szerződött a Vasas Kubala Akadémiára, első szezonjában 19 mérkőzésen lépett pályára az U16-os együttesben. A későbbi években is számítottak rá edzői, az előző szezonban kölcsönben Dorogon védett, ahol 18 felnőtt bajnokin állt a kapuban a Merkantil Bank Ligában.
2023.08.29. 10:01
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu