![menu](./img/menu.png)
Az Újpest FC II. az előző szezont a 7. helyen zárta az NB III. Észak-Keleti csoportjában. A jelenleg zajló pontvadászatban azonban már az Észak-Nyugati csoportban szerepel a Mundi Viktor edzette alakulat, amely 17 fordulót követően 20 ponttal, 6 győzelemmel, 2 vereséggel és 9 döntetlennel a 11. helyen áll. Az újpestiek legeredményesebb játékosa holtversenyben 3-3 góllal Dékei Márk, Eckl Patrik és Máté Zsolt, akik közül Dékei ebben a szezonban már kilencszer pályára lépett az OTP Bank Ligában is.
Az Újpest tartalékcsapata január 13-án kezdte meg a felkészülést a tavaszi folytatásra és eddig két harmadosztályú együttes elleni edzőmérkőzés szerepelt a programjukban: a Putnok ellen egy gólgazdag találkozón 5–2-es vereséget szenvedtek, míg az FC Főnixet 2–1-re legyőzték.
A lila-fehérek keretéből Árki Marcell 2016-tól 2018-ig, Dékei Márk 2011-től 2017-ig, Király Gábor 2016-tól 2023-ig, míg Necula Krisztián Nikolász 2014-től 2021-ig szerepelt akadémiánk korosztályos csapataiban. A mi együttesünkből Boros Zsombor 2016-tól 2019-ig, míg Rideg Bálint 2019 és 2023 között játszott az újpestieknél.
A Vasas FC II. negyedik téli felkészülési mérkőzése a Tábor utcai Sporttelepen kerül megrendezésre, a találkozóval kapcsolatos szurkolói tájékoztató ezúttal is számos hasznos információval szolgál a kilátogató drukkereknek, amely IDE KATTINTVA érhető el.
Fotó: facebook.com/ujpestfootballclub
2025.02.04. 19:39
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu