VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Lékai Soma és Berecz Zsombor után Vida Máté is szerződést kötött a VASAS FC felnőtt csapatával.
Máté 2007-ben, 11 éves korában lett Akadémiánk játékosa, azóta töretlenül fejlődik, a korosztályos válogatottaknak is végig tagja volt, az elmúlt szezonban pedig már rendszeres játéklehetőséget kapott a Vasas FC felnőtt csapatában.
Pályán nyújtott teljesítményével meggyőzte a Vasas FC vezetőit, így június 19-én kétéves szerződést írt alá a felnőtt csapattal.
A Vasas Kubala Akadémia nevében gratulálunk Máténak és további sok sikert kívánunk!
fotó: vasasfutballclub.hu
A Vasas FC interjúja:
Vida Máté:
"Nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam a szerződést a Vasas FC-hez. Nagyon komoly céljaim vannak itt a Vasasnál, mert a következő idényben szeretnék egy bajnoki aranyat vagy ezüstöt szerezni, ami az elsőosztályú feljutást jelentené. E cél megvalósításában szeretnék aktív szerepet játszani. Másrészt arra is vágyom, hogy jó játékommal, góljaimmal, gólpasszaimmal hozzájárulhassak a közönségünk méltó kiszolgálásához. Ezúton köszönetet szeretnék mondani Soltvadkert városának, edzőimnek Késedi Gábornak, Hímer Istvánnak és Nagy Árpádnak. Köszönöm György Tamásnak és Kovács Norbertnek - a VKLA tulajdonosának és ügyvezetőjének - a több éves segítséget. Külön hálás vagyok édesanyámnak, édesapámnak, akik rendkívül sokmindenben segítettek, hogy idáig, e nagyszerű lehetőséghez eljuthattam."
Az erdészeti fa energetikai célú felhasználásával foglalkozó, vállalkozó Vida Ferenc, Máté édesapja:
"Számunkra rendkívül megtisztelő, hogy egy ilyen nagy múltú klubbal profiszerződést tudtunk kötni. Ugye Máté már hét éve a Vasasnál nevelkedik.Késedi Gábor kérésére szerződtünk 2007-ben a Vasas utánpótlásához, Pasarétre. Egy utánpótlás tornán figyelt fel rá a Vasas edzője. Az U15-ös korosztályban már Máté volt a csapat kapitánya, ami akkor bajnokságot nyert. Egy év múlva került át Máté a Fáy utcába. Akkori edzőik - például Horváth Péter - azt mondták, hogy a kapuson kívül, 8 poszton tudják őt játszatni. Több alkalommal játszott korábban jobbhátvédet is. A mi gondolatainkban fel sem merült a Vasason kívül más klub.
Máté korábban kollégiumban lakott. Egy éve egy szállodai szobában a Vasas pálya mellett. Most nyártól a Vasas FC jóvoltából Máté egy alberletbe költözhet, közel a Lehel térhez. A Vasas futball elfoglaltsága mellett a Testnevelési Egyetem labdarúgóedzői szakára készül".
Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója:
"Ahogy Berecz Zsombor szerződtetésekor ígértem, Vida Máté kontraktusával továbbfolytatjuk a Vasas értékeinek megtartását, a tavasszal csapattá formálódott közösség egyben tartását. Köszönöm György Tamásnak és Kovács Norbertnek, a Vasas Kubala Labdarúgó Akadémia tulajdonosának és ügyvezető igazgatójának hozzájárulásukat, hogy Mátéval is profiszerződést köthettünk.
Egyúttal szeretnék gratulálni Kovács Norbertnek, kislányuk tegnapi megszületése alkalmából. Jó egészséget és sok örömet kívánok nekik.
Köszönöm Máté szüleinek, hogy együttműködtek a tárgyalások során, és sikerült olyan megállapodást tető alá hozni, ami mind Máténak, mind a Vasasnak kölcsönös előnyökkel jár. Zsombi és Máté szerződtetése mellett gőzerővel folynak a tárgyalások más játékosok megszerzéséről is."
2014.06.20. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu