VKLA A válogatottban

Az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő együttes 1:1-es döntetlennel játszott az olasz fiatalokkal, Szedlár Zoltán a válogatottat irányító Mészöly Gézától huszonkilenc percnyi játéklehetőséget kapott.


Szedlár Zoltán (fotó: Doba István - archív)

Mészöly Géza a magyar U18-as válogatott szakvezetője:
- Már csak vasasos gyökereim miatt is kiemelt figyelmet fordítok a piros-kék klubnál folyó munka iránt. Ennek tükrében még a télen egyeztettem Gabala Ferenccel és a szakmai stáb több tagjával, néhány gyakorlást is megnéztem az édesapámról elnevezett műfüves pályán. Ezek eredményként az általam vezetett U18-as válogatottban három fiút is meghívtam Angyalföldről. Közülük Cseke Benjamin még kora tavasszal megsérült, róla egy időre le kell mondanom, de a gólérzékeny Ádám Martin és Szedlár Zoltán március közepén már tagja volt a Macedóniában pályára lépő együttesemnek. Sajnos jelenleg Ádám Martin is sérüléssel bajlódik, így ezúttal csak Szedlár Zoltánra számíthattam, és ezúttal sem csalódtam benne. Változatlanul tetszik a játéka, noha csak fél órát töltött a játéktéren, mivel másnap bajnoki mérkőzés várt rá a Vasasban.

Szedlár Zoltán:
- Úgy érzem, sikeres volt a válogatott háromnapos összetartása. Hétfőn mentünk le Telkibe, ahol a a finomításokon volt a hangsúly, a taktikai felkészülés mellett erőnléti jellegű munkát nem nagyon végeztünk. Kicsit furcsa volt a helyzetem, hiszen a szerdai válogatott edzőmeccs után pénteken már rögtön bajnokit várt rám, emiatt az olaszok ellen csak harminc percet voltam a pályán. Támadó középpályásként szerepeltem, jól éreztem magam a pályán. Nagyon hasznosnak éreztem ezt a pár napot, remek a közösség, és Mészöly Gézával is jól megtaláljuk a közös hangot, hatékonyan tudunk együtt dolgozni. Ma Kecskeméten U19-es bajnokin sajnos kikaptunk 3-1-re. Hiába játszottunk végig fölényben, az ellenfél három hibánkat is megbüntette. A mi gólunk tizenegyesből született, amelyet én harcoltam ki.

2012.04.19. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu