Karitatív program

Karitatív programunk már hagyománynak számít Akadémiánkon. Évek óta látogatunk különböző intézményeket, eseményeket, hogy egy kis vidámságot vigyünk az ott tartózkodó hátrányos helyzetű embertársaink életébe, illetve, hogy segítsük az év minden napján áldozatos munkát folytató nevelők, szociális munkások, segítők, pedagógusok tevékenységét.

Az év minden napján örömmel segítenénk az arra rászorulóknak, de egy versenysportoló gyermeknek igen csak szoros a napi programja. Reggel, délelőtt iskola, délután, este pedig az edzés és a tanulás köti le a mindennapokat. Hétvégén sem áll meg az élet, hiszen jönnek a bajnoki és egyéb mérkőzések. Így a napok, hetek, hónapok gyorsan elszaladnak, de a karácsonyi időszak mégis egy kis nyugalmat hoz. Ekkor szervezzük mi is ezeket a látogatásokat, melyeket egy a labdarúgóink, edzőink és munkatársaink körében szervezett gyűjtés előz meg, így rendszerint több zsák adománnyal érkezünk a helyszínekre.

Több intézménnyel is szoros, már-már baráti viszonyt ápolunk, hozzájuk látogatunk el a karácsonyi ünnepet megelőző napokban. Rendszeresen járunk a Nemzetközi Pető Intézetbe, a Máltai Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt rendezvényeire, vagy otthonaiba. Óvodákat, családok átmeneti otthonait, hajléktalanszállókat keresünk föl, és adományokkal, illetve kétkezi munkánkkal segítünk, ahol csak tudunk, legyen szó ételosztásról, közös sportolásról, vagy csak egy kis beszélgetésről.

Érezhető, hogy a karácsonyi időszakban ezek az intézmények jobban a figyelem középpontjába kerülnek, ugyanakkor az év többi időszakában is elkél a segítség. Ennek fényében próbálunk mi is még legalább egy alkalmat beiktatni év közben, ez legutóbb egy a Pető Intézet lakóival közösen szervezett színházlátogatás volt.

Amellett, hogy fontosnak tartjuk, hogy segíthessünk, van ennek a programnak egy nevelő célzata is, mellyel a nálunk sportoló fiataloknak szeretnénk példát mutatni, és a szemléletüket formálni.

Mindenkit arra bíztatunk, hogy aki tud, segítsen! Legyen az egy ételosztás, egy ajándék ruhadarab vagy csak egy jó szó.

Kedves Akadémia, szeretném még egyszer megköszönni, hogy szombaton olyan sokat segítettek nekünk az ételosztásban! Fantasztikus volt ez a csapat!!!!! :)” – Hunyadi Anett, Máltai Szeretetszolgálat

 

Tisztelt Akadémia, hálásak vagyunk a nyitottságért és segítőkészségért.” – Horváth Péter Zsolt, Vöröskereszt

 

 

  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 9 0 0 27
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 8 1 0 25
    3 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 9 8 1 0 25
    4 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 7 0 2 21
    5 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 7 0 2 21
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 4 1 4 13
    7 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 9 4 0 5 12
    8 JOBSFORWARD KFT. 9 3 2 4 11
    9 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 9 3 1 5 10
    10 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 3 1 5 10
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 9 2 3 4 9
    12 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 2 1 6 7
    13 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 9 2 0 7 6
    14 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 9 1 2 6 5
    15 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 9 1 0 8 3
    16 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 9 0 3 6 3
  •   M GY D V P
    1 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 6 1 2 19
    2 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 9 5 2 2 17
    3 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 5 2 2 17
    4 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 4 4 1 16
    5 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 4 4 1 16
    6 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 9 4 4 1 16
    7 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 4 3 2 15
    8 JOBSFORWARD KFT. 9 4 3 2 15
    9 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 4 2 3 14
    10 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 4 2 3 14
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 9 4 0 5 12
    12 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 9 3 1 5 10
    13 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 9 2 0 7 6
    14 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 9 1 3 5 6
    15 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 9 1 2 6 5
    16 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 9 0 1 8 1
  •   M GY D V P
    1 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 7 1 1 22
    2 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 7 1 1 22
    3 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 6 1 2 19
    4 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 9 6 0 3 18
    5 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 9 5 1 3 16
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 5 1 3 16
    7 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 5 0 4 15
    8 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 5 0 4 15
    9 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 9 5 0 4 15
    10 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 9 4 2 3 14
    11 JOBSFORWARD KFT. 9 4 1 4 13
    12 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 9 3 2 4 11
    13 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 9 2 1 6 7
    14 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 9 2 0 7 6
    15 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 9 0 1 8 1
    16 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 0 0 9 0
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 9 8 1 0 25
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 7 2 0 23
    3 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 9 6 2 1 20
    4 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 9 6 2 1 20
    5 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 9 4 2 3 14
    6 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 9 4 1 4 13
    7 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 3 4 2 13
    8 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 3 2 4 11
    9 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 3 1 5 10
    10 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 3 0 6 9
    11 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 3 0 5 9
    12 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 8 2 3 3 9
    13 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 2 1 5 7
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 10 2 1 7 7
    15 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 2 0 6 6
    16 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 1 0 7 3
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 9 8 1 0 25
    2 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 9 8 0 1 24
    3 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 5 1 2 16
    4 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 9 5 1 3 16
    5 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 8 4 3 1 15
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 4 2 3 14
    7 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 4 1 3 13
    8 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 8 4 1 3 13
    9 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 4 0 4 12
    10 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 10 4 0 6 12
    11 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 9 2 2 5 8
    12 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 2 1 6 7
    13 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 2 1 6 7
    14 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 2 0 7 6
    15 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 1 3 5 6
    16 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 7 1 1 5 4
  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 8 0 0 24
    2 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 6 0 2 18
    3 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 6 0 1 18
    4 KELEN SPORT CLUB 8 4 2 2 14
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 4 0 4 12
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 8 3 1 4 10
    7 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 8 3 1 4 10
    8 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 7 2 2 3 8
    9 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8 2 1 5 7
    10 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 1 2 5 5
    11 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 1 1 5 4
    12 DOROGI FUTBALL CLUB 7 1 0 6 3
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 7 1 0 22
    2 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 6 1 1 19
    3 KELEN SPORT CLUB 8 5 1 2 16
    4 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 5 1 1 16
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 5 0 3 15
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 4 1 3 13
    7 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 2 2 3 8
    8 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8 2 1 5 7
    9 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 8 2 0 6 6
    10 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 7 1 2 4 5
    11 DOROGI FUTBALL CLUB 7 1 0 6 3
    12 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 8 0 2 6 2
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 6 5 0 1 15
    2 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FUTBALL CLUB KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 5 4 1 0 13
    3 FUTBALL CLUB HATVAN 5 3 1 1 10
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 5 3 0 2 9
    5 BALMAZÚJVÁROSI FOOTBALL CLUB 4 2 0 2 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 1 2 4
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 5 1 0 4 3
    8 VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET 5 0 1 4 1
    9 KAZINCBARCIKAI SPORT CLUB FC KFT. 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 5 5 0 0 15
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 6 5 0 1 15
    3 LEVEGŐ-ENERGIA HUNGARY FOOTBALL CLUB 4 3 0 1 9
    4 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 5 3 0 2 9
    5 JOBSFORWARD KFT. 5 2 0 3 6
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 4 1 1 2 4
    7 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 0 3 3
    8 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ CLUB KÖZÖS TORNA EGYLET SPORTISKOLA 5 0 1 4 1
    9 KŐBÁNYÁÉRT EGYESÜLET 4 0 0 4 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu