U19 Az utolsó forduló dönthet a helyezésünket illetően

Debrecen-Vasas Kubala Akadémia 1-0 (0-0)

Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőcentrum, 2016. 06. 04. 12 óra

Lőrincz P. - Kerék A., D’Urso G., Pápai M., Tóth O. -  Kleisz M., Micsinai M., Major M. - Fodor D., Borvető Á, Erdélyi Zs.

Cserék: Kovács D. - Erdélyi Zs. helyett az 55. perc, Horváth P. - Fodor D. helyett az 55. perc, Bakó Á. - Micsinai M. helyett a 71. perc és Mendebaba Sz. - Major M. helyett 71. perc

Gól: Takács Z. 63. perc

Vezetőedző:

Győzni szerettünk volna Debrecenben, ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést. Nem hagytuk kibontakozni a hazaiakat, magasabban kezdtük a védekezést, ami nagyon jól működött az első félidőben. Bátran felvállaltuk a támadó játékot, ami láthatóan meglepte a Debrecent, akik az első játékrészben csak a védekezéssel foglalatoskodtak. Szervezettek voltunk, jók voltak a mozgások, és a támadó harmadban is rengeteg labdát szereztünk, ami meghatározta a mérkőzés képét. Minden jól működött, egyedül a kapuba nem tudtunk betalálni, holott három nagy lehetőségünk is volt a gólszerzésre.

A félidőben arra kértük a játékosokat, hogy a széleken használjuk ki a minőségi fölényünket, mert a Debrecen nem zárta eléggé a területeket. A hazaiak az első védekezési hibánkat azonnal kihasználták és megszerezték a vezetést, ami láthatóan megfogta a csapatot. Mi fociztunk hatvan percen keresztül, mégis vesztésre álltunk, mert a kapu előtt nem voltunk elég határozottak és koncentráltak. Egyenlíthettünk volna, de ezen a napon semmi sem sikerült és a teljesítményünk is visszaesett a mérkőzés végére. Nehéz megemészteni azt, ha a csapat jó játékkal vereséget szenved. Újabb tapasztalatokkal gazdagodhattunk, mert el kell fogadnunk, hogy a jó játék kevés a győzelemhez, mert a helyzeteket gólra is kell váltanunk. Az utolsó forduló dönthet a helyezésünket illetően, ahol bizonyíthatjuk, hogy jobbak vagyunk, mint a Debrecen. Felesleges fogadkoznunk, mert úgyis a pályán dől el minden...

 Hajrá Vasas Kubala! 

2016.06.06. 16:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu