U19 Döntetlen a szlovákiai felkészülési meccsen

Vasas Kubala Akadémia - DAC Dunaszerdahely 1-1 (1-1)

Nyékvárkony, 2016.08.03.,17 óra

Lőrincz P.  -  Kovács M., Csibra D., Gál M., Bacsó A. - Rákos B., Takács Zs., Dolhai G. - Filipovic M., Erdélyi Zs. - Borvető Á.

Cserék: Kalotai M., Garai Á., Szabó A. és Módly M.

Gól: Filipovic 20'.

Vezetőedző:

Több játékosunkat is nélkülöznünk kellett a szerdai napon, négyen a korosztályos válogatottal készültek, és voltak akik sérülés miatt maradtak ki a csapatból. A többiek számára viszont jó erőfelmérő volt ez a nemzetközi mérkőzés, ahol jól láthattuk a csapat aktuális állapotát. A mérkőzés elején gyorsan kiderült, hogy játékban erősebbek vagyunk a hazaiaknál, amit a szlovákok kemény, agresszív játékkal próbáltak kompenzálni. Új játékrendszert próbáltunk ki, ami kifejezetten jól működött az első harminc percben. Több szép támadást is vezettünk, majd Filipovic Marko révén szép góllal megszereztük a vezetést. A félidő végén egy les gyanús szituáció után egyenlítettek a hazaiak.

A második félidőben nagyon fegyelmezetten játszottunk, volt két nagy lehetőségünk a gólszerzésre, sajnos nem sikerült a kapuba találnunk. A mérkőzés nagy részében a küzdelem dominált, amiben felvettük a versenyt a fizikálisan remek erőkből álló hazaiak ellen. Az U17-es csapatból Módly Márk is pályára léphetett, aki kifejezetten jó teljesítményt nyújtott. Fontosak ezek a nemzetközi mérkőzések, mert testközelből tapasztalhatjuk a keményebb, agresszívebb játékot.

Hajrá Vasas Kubala!

2016.08.04. 21:19

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu