MLSZ Földivel és Vancsával a keretben döntetlent játszott az olaszokkal az U16-os válogatott

Belvon Attila együttese ezúttal az eredményt tekintve is pariban volt az olasz válogatottal.

Idei utolsó edzőtáborát az olaszok elleni visszavágóval zárta a magyar U16-os válogatott Telkiben. A két csapat kedden kiegyenlített mérkőzést vívott egymással, a játék képe alapján sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna, de az olaszok hatékonyabbak voltak, így 2-0-ra a vendégek nyertek. A csütörtöki visszavágó első félidejében a magyar válogatott ismét remekül játszott, sok labdát szereztünk, és megszereztük a vezetést is: egy szöglet után nálunk maradt a labda, Ulbert Renátó egy csellel megverte védőjét, és kilőtte a hosszú sarkot (1-0). A gól után rögtön megduplázhattuk volna az előnyt, de elhibáztunk egy ziccert, majd a szünetig mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de ekkor az eredmény még nem változott.

A fordulás után az olaszok mezőnyfölényre tettek szert, a magyar csapat hátrébb húzódott, és stabilan védekezve igyekezett megszűrni a vendégek támadásait. Az olaszok sok labdát íveltek a védőink mögé, végül egy bedobást követően szerezték meg az egyenlítő gólt, amivel kialakult az 1-1-es végeredmény.

– Az első félidei teljesítményünkkel elégedett vagyok, bár összességében a keddi találkozón jobban játszottunk. Az olaszok nagyon jó eredményeket értek el az utóbbi hónapokban, hihetetlenül jó csapatuk van, örülök, hogy sikerült döntetlent játszanunk ellenük. Azon az úton kell haladnunk, amit az első félidőben mutattunk, az utóbbi összetartások alapján úgy érzem, hogy pozitív irányba indult el a csapat, remélem, ezt a jövőben tartani tudjuk majd – értékelt a mérkőzés után Belvon Attila szövetségi edző.

Magyarország-Olaszország 1-1 (1-0)
Magyarország
: Mergl Szabolcs - Farkas Bendegúz, Dragóner Áron, Nagy Zoltán (Pekár István, 41.), Kovács Patrik (Varga Dominik, 67.) - Sipos Szabolcs (Földing Engelbert Márk, 67.), Kocsis Dominik (Polyák Imre Kristóf, 50.), Keresztes Noel (Berki Marcell, 41.) - Gruber Zsombor (Perfetto Gabriel, 60.), Ulbert Renátó (Földi Dominik, 50.), Vancsa Zalán (Petres Márk, 60.)
Gólszerzők: Ulbert 28., ill. Turco 45.

mlsz.hu

2019.11.28. 16:48

Vissza

  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 8 1 2 25
    2 ETO FC GYŐR 11 8 1 2 25
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 7 2 2 23
    4 DVSC-DLA 11 6 2 3 20
    5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 11 6 1 4 19
    6 BUDAPEST HONVÉD - MFA 11 6 0 5 18
    7 MTK BUDAPEST 11 5 1 5 16
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 5 0 6 15
    9 DVTK 11 2 4 5 10
    10 MOL FEHÉRVÁR FC 11 2 1 8 7
    11 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 1 3 7 6
    12 PAKSI FC 11 1 2 8 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 10 0 1 30
    2 BUDAPEST HONVÉD - MFA 11 9 0 2 27
    3 MOL FEHÉRVÁR FC 11 6 1 4 19
    4 DVTK 11 6 1 4 19
    5 MTK BUDAPEST 11 6 0 5 18
    6 DVSC-DLA 11 5 2 4 17
    7 FERENCVÁROSI TC 11 5 2 4 17
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 5 1 5 16
    9 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 11 4 2 5 14
    10 ETO FC GYŐR 11 2 2 7 8
    11 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 2 1 8 7
    12 PAKSI FC 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 8 1 2 25
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 8 1 2 25
    3 BUDAPEST HONVÉD - MFA 11 8 0 3 24
    4 ETO FC GYŐR 11 6 3 2 21
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 6 2 3 20
    6 DVSC-DLA 11 6 1 4 19
    7 MTK BUDAPEST 11 5 1 5 16
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 11 4 2 5 14
    9 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 3 0 8 9
    10 PAKSI FC 11 2 2 7 8
    11 DVTK 11 1 2 8 5
    12 MOL FEHÉRVÁR FC 11 1 1 9 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 23 19 3 1 60
    2 BUDAPEST HONVÉD - MFA 22 19 1 2 58
    3 DVSC-DLA 26 16 5 5 53
    4 UTE 27 15 4 8 49
    5 MTK BUDAPEST 23 15 1 7 46
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 24 13 4 7 43
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 25 12 4 9 40
    8 FERENCVÁROSI TC 23 11 3 9 36
    9 MOL FEHÉRVÁR FC 27 11 3 13 36
    10 ETO FC GYŐR 23 11 2 10 35
    11 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 24 8 4 12 28
    12 DVTK 26 7 7 12 28
    13 PAKSI FC 25 8 3 14 27
    14 PMFC 26 4 1 21 13
    15 KTE LA 27 2 3 22 9
    16 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 25 2 2 21 8
  •   M GY D V P
    1 DVSC-DLA 26 21 2 3 65
    2 BUDAPEST HONVÉD - MFA 27 20 3 4 63
    3 FERENCVÁROSI TC 25 17 6 2 57
    4 ETO FC GYŐR 26 15 5 6 50
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 26 15 3 8 48
    6 PMFC 26 13 2 11 41
    7 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 25 12 2 11 38
    8 MOL FEHÉRVÁR FC 26 10 5 11 35
    9 DVTK 27 10 5 12 35
    10 VASAS KUBALA AKADÉMIA 27 10 3 14 33
    11 MTK BUDAPEST 26 9 2 15 29
    12 PAKSI FC 25 9 1 15 28
    13 KTE LA 27 7 4 16 25
    14 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 25 6 4 15 22
    15 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 25 5 3 17 18
    16 UTE 27 3 2 22 11
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 21 18 1 2 55
    2 UTE 20 16 2 2 50
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 20 14 3 3 45
    4 REAC SPORTISKOLA SE 20 14 0 6 42
    5 KELEN SC 21 13 3 5 42
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 19 7 3 9 24
    7 DOROGI FC 20 6 1 13 19
    8 BUDAÖRS 18 5 2 11 17
    9 DUNAHARASZTI MTK 18 5 2 11 17
    10 VIADUKT SE BIATORBÁGY 21 4 1 16 13
    11 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 18 2 3 13 9
    12 BVSC-ZUGLÓ 20 2 3 15 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 21 19 0 2 57
    2 FERENCVÁROSI TC 21 18 2 1 56
    3 UTE 21 18 1 2 55
    4 KELEN SC 21 14 1 6 43
    5 DOROGI FC 20 7 3 10 24
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 21 7 2 12 23
    7 DUNAHARASZTI MTK 21 6 3 12 21
    8 BVSC-ZUGLÓ 21 6 3 12 21
    9 SOROKSÁR SPORT CLUB 20 4 6 10 18
    10 REAC SPORTISKOLA SE 21 5 0 16 15
    11 BUDAÖRS 19 3 3 13 12
    12 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 19 2 4 13 10
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS FC 21 18 2 1 56
    2 DLA 21 16 2 3 50
    3 ASTRA-ALEF HFC - ÜLLŐ 19 14 2 3 44
    4 ETO FC GYŐR 22 13 3 6 42
    5 MTK HUNGÁRIA FC 18 13 0 5 39
    6 KELEN SC 22 9 3 10 30
    7 KÉSZ - ST. MIHÁLY FC 20 9 2 9 29
    8 BUDAÖRS 21 7 4 10 25
    9 FEHÉRVÁR FC 20 6 2 12 20
    10 HALADÁS-VIKTÓRIA 18 5 5 8 20
    11 FERENCVÁROSI TC 21 5 4 12 19
    12 VESZPRÉM FC USE 21 4 3 14 15
    13 VASAS AKADÉMIA 20 4 3 13 15
    14 FC HATVAN 22 2 1 19 7
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 SZEKSZÁRDI UFC 14 14 0 0 42
    2 PAKSI SE 14 10 0 4 30
    3 BUDAPEST HONVÉD 15 8 5 2 29
    4 BMTE - AIRNERGY FC 13 8 3 2 27
    5 BVSC-ZUGLÓ 15 4 4 7 16
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 4 3 8 15
    7 SZENTLŐRINC-SPORTOLDA 15 4 2 9 14
    8 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 14 2 3 9 9
    9 DUNAÚJVÁROS PASE (törölve) 0 0 0 0 0
    10 BSE PALÓC FARKASOK USE (törölve) 0 0 0 0 0
    11 REAC SISE-FEMINA 13 0 0 13 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 SOROKSÁR SC 21 20 0 1 60
    2 ÚJPEST FC 20 18 1 1 55
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 22 15 3 4 48
    4 FC HATVAN 20 10 2 8 32
    5 KAZINCBARCIKAI SC FC 21 10 2 9 32
    6 VASAS AKADÉMIA 20 9 1 10 28
    7 GYULAI AMAZONOK 21 7 3 11 24
    8 MONORI SE 20 7 2 11 23
    9 NYÍRSÉG NŐI SCE 21 6 4 11 22
    10 SZOLNOKI MÁV UFC 21 5 3 13 17
    11 BVSC-ZUGLÓ 20 4 1 15 13
    12 CIGÁND SE 20 1 1 18 4
    13 NAGYMÁGOCS NSE (törölve) 1 0 1 0 0
    14 HAJDÚSZOBOSZLÓI SE (törölve) 0 0 0 0 0
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Infók
Női toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu