U15 Jó játékkal, győzelem a Debrecen csapata ellen

Vasas Kubala Akadémia-Debrecen 3-2 (1-1)

Fáy utca, műfüves pálya, 2016.10.08., 14:00 óra

Játékidő: 2x40 perc

Összeállítás: Németh – Tamás, Gyurkó, Szegezdi, Pachert – Tölgyes, Katona Bálint, Jablkó – Zaka, Burzi, Bocskay

Cserék: Nyárai, Széchenyi, Gagel, Gyurkits, Halász, Janiga

Gólszerzők: Szegezdi, Bocskay, Janiga

Kun György, vezetőedző:

Szombaton a Debrecen csapatát fogadtuk a Fáy utcában. Jó játékkal és felfogással kezdtük a mérkőzést, így Szegezdi 4. percben szerzett nagyszerű fejesével korán megszereztük a vezetést. Ezután az első félidőben folyamatosan felbillent a pálya és mindkét csapatnak voltak lehetőségei. A második félidőben viszont újfent a legjobb arcunkat mutattuk, és bár ellenfelünk megszerezte a vezetést a szezon legjobb játékával csodálatos negyven percet produkáltunk. Ennek eredményeképpen Bocskay 73. percben szerzett kiváló szabadrúgás góljával egalizáltuk, majd Janiga 79. percben szerzett csodálatos góljával a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Jeleztem már sokszor, de most is megteszem, büszke vagyok játékosaimra és ilyen pillanatok miatt adtam a fejem az utánpótlás képzésére. Köszönöm ezeket az élményeket játékosaimnak.

Hajrá Vasas Kubala!

2016.10.10. 12:41

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu