VKLA Karitatív Karácsony 2014

Az U18 és U21-es játékosok közös idei karácsonyi karitatív látogatása a Kossuth Lajos Gyermekotthonban volt.

A délutáni programunk 17 órai kezdettel egy bemutatkozással indult. Mi a Kubala Akadémián folyó programokat vázoltuk fel, míg ők a mindennapjaikról beszéltek. Érdekes interaktív társalgás volt, melyet egymás közötti foci váltotta fel. Ugyanis megkértek minket, hogy játszanánk-e ellenük egy meccset. A fiúk beleegyeztek és nagy érdeklődéssel kezdődött a várva várt mérkőzés. Természetesen a hazai csapat nyert és utána körbe vezettek minket az otthonban. A másfél órás program végén átadtuk a Vasas Kubala Akadémia által felajánlott két Adidas labdát, és a játékosok által hozott ajándékokat. 
Nagyon sok tanulsággal és látnivalóval lettünk gazdagabbak, míg a vendéglátók élményként könyvelték el a látogatásunkat, sőt jelezték ha van rá lehetőség egyik mérkőzésünkre is eljönnének szurkolni.

Reméljük el tudnak majd látogatni hozzánk.

Kellemes Ünnepeket Kívánunk mindenkinek!

U15

Karitatív Karácsonyi látogatáson vettünk részt idén is. A Bóbita Óvodában ajándékoztuk meg a 3-6 éves gyerekeket. Nagyszerűen sikerült a program. Aranyosak voltak a kis ovis gyerekek, akik karácsonyi dalokkal, kis előadással és kedves foci iránt érdeklődő kérdéssekkel kedveskettek.

 

 

2014.12.12. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu