U13 Két hét múlva Hungast Kupa

A Nagy Gábor vezette U13-as korosztály számára 2017. április 29-30. között kerül megrendezésre hagyományos tavaszi programként a Hungast Kupa. Az eddig 6 csapatos rendezvényre tavaly óta már 8 egyesületet várunk, ennek megfelelően a csapatok a selejtező mérkőzéseket két csoportra osztva játsszák. A Hungast Kupa idei csapatai a következő egyesületek: Győri ETO FC, Illés Akadémia-Haladás, Pécsi MFC, DVSC, Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, FTC, Bp.Honvéd FC, Vasas Kubala Akadémia. A mérkőzések játékideje a csoport- és helyosztó mérkőzéseken 2x20 perc, a mérkőzések félidői között egységesen 10 perc szünetet tartunk. A résztvevő csapatok mérkőzésenként maximum 20 játékost nevezhetnek, 6 játékos cseréjére van lehetőség. A csapatok szombaton játsszák a csoportmérkőzéseket, vasárnap pedig az elődöntők kezdik a programot majd a helyosztókat követően a döntő kerül megrendezésre. Az esemény a torna utolsó mérkőzését követően a kupák, különdíjak valamint érmek átadásával egybekötött eredményhirdetéssel zárul. A Hungast Kupát tavaly Pécs csapata nyerte, a döntőben a Bp. Honvéd FC csapatát legyőzve. Akadémistáink Pál Zoltán vezetésével a bronzmeccsen a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát 3-0-ra legyőzve a bronzérmet szerezték meg úgy, hogy az egész tornán, a rendes játékidőben nem találtak legyőzőre.

2017.04.15. 10:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu