VKLA Kollégáink és játékosaink ma elindultak Hollandiába

 
-Ma hajnalban kelt útra - holland partnerünk, az élvonalbeli Vitesse klubjának meghívására - Hollandiába szakmai stábunk képviseletében Kun György U15-ös vezetőedző, Lázár Zsolt erőnléti edző, Hepp Gréta és Peszeki Dorottya fizioterapeuták, valamint U17-es korosztályunk három játékosa: Győri Olivér, Opavszky Balázs és Torvund Alexander. Az első, Arnhemben töltött nap után Peszeki Dorottyával beszélhettünk.
 
Korán keltetek, viszont izgalommal teltek az utazást megelőző napok. Most, hogy már megérkeztetek a Vitesse otthonába, milyen programokról tudsz beszámolni?
 
-Reggel 9-kor landoltunk Eindhoven repterén. Természetesen már vártak ránk és utaztunk is tovább Arnhembe, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. Idegenvezetéssel megnéztük az edzőközpontot, ahol mindenre kiterjedő ismertetést kaptunk az Akadémiáról. Betekintést nyerhettünk abba, hogy holland kollégáink milyen környezetben dolgoznak nap mint nap. Később ebéddel vártak minket a Vitesse ebédlőjében, aztán visszatértünk ismét a szállodába, hogy a fiúk rápihenhessenek a délutáni edzésre. 15 órakor az Akadémián voltunk újra, de ekkor már a fiúktól külön, hiszen ők a délutáni edzésen vettek részt, mi pedig megnézhettük nagyvonalakban a fiziós munkatársak felszereltségét és munkáját.

2017.01.23. 21:53

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu