VKLA Nehéz csoportokban az utánpótlás válogatottak

fotó: mlsz.hu
 
Az U17-es és az U19-es csapatunk is rendkívül nehéz csoportba került a jövő évi Európa-bajnoki selejtező sorozat csütörtöki sorsolásán.
 
Az UEFA székhelyén, Nyonban elkészítették a 2016 őszén sorra kerülő U17-es és U19-es Európa-bajnoki selejtező tornák csoportbeosztását, a magyar válogatott mindkét sorsoláson kifejezetten erősnek tűnő négyesből próbálja meg kiharcolni a továbbjutást. 
 
Az U17-es selejtezőben a 2000-es születésű korosztály lesz érdekelt, a mieink ellenfelei a holland, a dán és a liechtensteini válogatott lesznek. Érdekesség, hogy a dánokkal októberben kétszer is megmérkőztünk ebben a korosztályban, és mindkét alkalommal sikerült legyőznünk őket, ráadásul akkor a skandinávok voltak a házigazdák. Jövő szeptemberben mi leszünk, az UEFA ugyanis a magyar szövetségnek ítélte a tornarendezés jogát. 
 
Az U19-es csapat talán még nehezebb sorsolást kapott, az 1998-as születésű játékosokból álló együttesnek az olasz, a svájci és az örmény válogatott lesz az ellenfele. A minitornát Örményországban rendezik november 9-16. között. 
 
A 2016-os Eb-selejtezők sorsolása: 
 
U17 (7-es csoport, 2016.09.27-10.04.) 
 
Magyarország (rendező)
Hollandia
Dánia
Liechtenstein
 
U19 (7-es csoport, 2016.11.09-16.)
 
Svájc
Olaszország
Magyarország
Örményország (rendező)
 
forrás: mlsz.hu

2015.12.03. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu