U14 Nguyen Viet Attila beszélt az MTK elleni meccsről, és elmondta, mit vár az UTE ellen

-Múlt hétvégén az MTK együtteséhez látogattunk. Egy sok passzos, hasonló játékstílusú csapatra számítottunk. Tudtuk, hogy egy jó és hajtós meccset fogunk velük játszani. Azt reméltük, hogy szép játékkal hazavihetjük tőlük a három pontot. Ennek megvalósításában, szellemében edzettünk ezen a héten: a támadó zóna gyors lebontását, valamint az átváltásokat gyakoroltuk. A meccsen kiegyensúlyozott, nagy tempójú játék uralkodott a pályán. Az első félidőben szép helyzeteket alakítottunk ki, de nem sikerült azokat gólra váltani. A második félidőben is voltak lehetőségeink, de nem éltünk velük. Aztán az ellenfél egy pontrúgásból megszerezte a vezetést és a győztes gólt. Azt gondolom büszkék lehetünk magunkra, mert egy csapatként nagyon jól összeálltunk és magabiztosan, éretten futballoztunk, de sajnos még  nem állt mellénk a szerencse. Ezen a hétvégén hazai pályán fogadjuk az UTE csapatát. Egy szintén hasonló, játékos, sok passzos felfogású csapat lesz az ellenfelünk. Az eddigi mérkőzésekhez hasonlóan tartani fogjuk a játék filozófiánkat. Egy összeszokott csapat ellen fogunk játszani, benne sok tehetséges gyerekekkel. Ez a mérkőzés tanulságos és jó iramú lesz. Abban hiszünk, hogy most mellénk áll a szerencse, és itthon tudjuk tartani a három pontot.

2016.11.04. 17:44

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu