VKLA Tegnap délután meglátogattuk Vikut

Tegnap délután újra Krisztiánnál jártunk, ahová ezúttal velünk tartott Akadémiánk többségi tulajdonosa, György Tamás is. Megérkezésünkkor Viku éppen focimeccset nézett, így adta magát az alkalom, hogy a beszélgetés nem is kezdődhet mással, mint közös nyelvünkkel, a futballal. Az este nagyon jó hangulatban telt, képet kaptunk Krisztián példaértékű iskolai teljesítményéről, valamint megismerhettünk sok olyan családi sztorit, amiből például az is kiderült, hogy Krisztián és bátyja, Isti mellett édesapjuk is a labdarúgásnak hódolt.
Az Akadémia életében olyan összefogás zajlik a szülők, játékosok, kollégák, partnereink és támogatóink részéről, ami minden eddigi várakozást felülmúlt. Rengeteg szeretet árad a Vikukel család felé, ez a törődés és figyelem pedig éppen olyan fontos, mint a napokban meghirdetett ereklyék árverezése vagy éppen Viku gyógyulása érdekében életre hívott alapítvány. Aki úgy érzi, hogy bármilyen módon segíteni szeretné a család mindennapjait és Krisztián gyógykezelését, az a http://vkla.hu/gyogyulj-meg-viku oldalon található részletekből tud tájékozódni.

2017.11.25. 11:30

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu