U14 U14 - Hámori Ferenc: A második félidei játékra lehet építkezni

U14

Illés Akadémia-Haladás - Vasas Kubala Akadémia 1-0 (0-0)

9700 Szombathely, Polh-Tó utca, 2017.09.26., kedd 14.00

Összeállítás: Csenterics - Szabó, Kovács, Király S., Gurics, - Földeák - Nagy-Kolozsvári, Tuboly - Fullajtár - Horváth, Páll, Angyal

Csere: Csenterics, Forgó, Cseri,  Angyal-Tóth, Hanzli, Pócs

Hámori Ferenc vezetőedző:

-Lejátszottuk a hétvégéről elhalasztott, soron következő - idegenbeli - bajnoki mérkőzésünket Szombathelyen, az Illés Akadémia-Haladás csapata ellen. Sajnos az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy tudunk, ezért inkább ellenfelünk akarata érvényesült, akik szerencsére ebből nem tudtak előnyt kovácsolni. A második játékrészt kiválóan kezdtük, remekül futballozott csapatom minden játékosa, az Illés Akadémia együttese 15 percig nem tudott kijönni saját térfeléről sem. A nyomasztó mezőfölény csak kevés helyzet kialakítására volt elegendő, melyekből sajnos nem tudtunk eredményesek lenni. A szombathelyi csapat egy kontratámadás végén tizenegyeshez jutott, melyből meg is szerezte a vezetést. Ezután nagy energiákat fordítottunk az egyenlítésre, a bejövő cserejátékosok mindegyike - az elmúlt hetekhez hasonlóan - lendített a csapat játékán, de az adódó lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni. A második félidei játékra lehet építkezni a továbbiakban, mert a csapat bebizonyította, hogy tud kiválóan futballozni, és ha így játszunk, bárkivel felvesszük a versenyt a bajnokságban. Három nap múlva újra lehetőségünk lesz ezt bizonyítani hazai pályán, a Honvéd együttese ellen.

Hajrá Vasas Kubala!

2017.09.27. 12:41

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu