U14 Jablko Salamon ezt várja a Honvéd ellen

Hétvégén idegenben léptetek pályára Debrecen ellen. Kérlek, hogy értékeld a mérkőzésen nyújtott teljesítményeteket!

-Szombaton Debrecen ellen játszottunk bajnoki mérkőzést, ahol nem tudtunk pontot szerezni. A játékunkat nem sikerült úgy felépíteni, ahogy szerettük volna. A meccs nagy részében nem tudtuk érvényre juttatni a saját kis passzos játékunkat, mert ellenfelünk nagyon jól zárta le a területeket és kevesebbet is mozogtunk labda nélkül. A hibáinkat megbeszéltük és tanultunk belőlük.

Holnap hétközi mérkőzés keretében a Honvéd csapatát fogadjátok hazai pályán. Néhány ponttal mögöttetek helyezkednek el a tabellán, nehéz meccsre lehet számítani. Milyen tapasztalatokkal rendelkezel a kispesti csapatról?

-A következő mérkőzésen, ami szerdán lesz a Budapest Honvéd ellen, - bár csak két napunk volt felkészülni és kijavítani a hibáinkat - természetesen mindenki megpróbálja a  maximumot kihozni magából mind fizikailag, mind mentálisan is. A Budapest Honvéd nagyon erőszakosan és gólra törően játszik, de ettől nem hátrálunk meg, mert továbbra is bízunk magunkban és az eddig tanultakban. Ha a csapat odateszi magát, úgy ahogy a legtöbb meccsen, akkor a végén mi örülhetünk a eredménynek.

A győzelemmel és az értékes 3 pont begyűjtésével tovább növelhetnétek előnyötöket a Debrecennel szemben és meg tudnátok közelíteni a 4. helyen álló Ferencváros csapatát.

-Célunk továbbra is a dobogó,de mindenképpen az első 5-ben szeretnénk végezni. A Honvéd elleni mérkőzés megnyerése egy nagy lökést adhatna a csapatnak, hogy közelebb kerüljünk a célunkhoz.

2016.05.03. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu