VKLA U14: Jablko Salamon Javier a felkészülésről

A héten két edzőmérkőzésetek is szerepelt a programban, az egyik egy külföldi csapat ellen.
-Szerdán játszottunk már egy edzőmérkőzést a Dorogi FC ellen és egész héten keményen készültünk a pénteki Spartak Trnava mérkőzésre. Tudtuk,hogy nagyon kemények és erőszakosak lesznek.

Valóban ez volt a jellemző az ellenfeletekre.
-A meccs első 20 percét jól kezdtük, megszereztük a vezetést is, de azután elcsúszott a védekezésünk és nem tudtuk jól alkalmazni, amit edzéseken gyakoroltunk, az előrefelé védekezést. Érezhető volt a csapaton egy kis fáradtság is. Sokkal erőszakosabb focit játszottak, mint egy hazai csapat . Meg kell tanulnunk jobban odafigyelni és agresszívebben játszani.

Télen érkeztél a Vasas Kubala Akadémiához. Milyen tapasztalatokat szereztél az ittléted alatt?
-Decemberben kerültem a csapathoz, mostanra sikerült beilleszkednem és felvenni a ritmust. Támadó középpályásként az a feladatom a pályán, hogy segítsem a támadásokat és védekezésnél agresszíven letámadjak.

Ez sikerült a szlovák csapattal szemben is?
-Jól kezdtem a meccset, de aztán a második részben már kevesebbet mozogtam és ez rossz hatással volt a játékomra is. Összességében tanulságos volt ez a mérkőzés mindenki számára.

Hétfőtől újra zajlik a munka, hétvégén is rangos ellenfél érkezik hozzátok a Videoton személyében.
-Tanultunk a hibáinkból és a jövő héten keményen készülünk a Videoton elleni edzőmeccsre, valamint a két hét múlva kezdődő bajnokságra.

2016.02.17. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu