U15 U15 Ősz Olivér: Újult erővel várjuk a bajnoki szezont!

U15-ös korosztályunk Pál Zoltán vezetőedző kezei alatt kezdte meg a munkát július közepén. A nyári pihenőt követően több hetes felkészülési időszakon van túl a csapat, a néhány hetet - edzőtábort, nemzetközi és hazai felkészülési mérkőzéseket - Ősz Olivér értékeli.

-A nyaralásokból visszatérve újult erővel kezdtük meg a munkát, ami az első héten még egy kicsit döcögősen ment, kellett pár nap, hogy visszarázódjunk. A felkészülés második hetében Algyőre utaztunk edzőtáborba, ami szerintem nagyon jót tett a csapatnak: újra együtt voltunk, visszatért a vidámság, a jó kedv, és a foci is. Napi két edzésünk volt, ahol mindenki, minden edzésen a maximumot nyújtotta. Természetesen a kikapcsolódás sem maradhatott el, így strand is szerepelt a programban. A tábort egy szenzációsan sikerült felkészülési mérkőzéssel zártuk a Grosics Labdarúgó Akadémia ellen. 7-1-re tudtuk verni ellenfelünket, ahol mindenki nagyon jól szerepelt. A következő hetekben keményen hajtottunk, talán egy kis fáradtság is kijött rajtunk, ennek ellenére még nagyobb erővel dolgoztunk tovább. Nemzetközi mérkőzésen léptünk pályára Szlovákiában, a Spartak Trnava egy erős ellenfél volt, de jó játékkal és a taktikánk betartásával egy szép győzelmet tudtunk aratni. Az első bajnoki mérkőzésünk előtt Vácra utaztunk. A munkánk az egész felkészülés alatt maximális volt, de sajnos egy kicsit elfáradtunk a végére, így a találkozó nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna. 3-1-re kikaptunk egy idősebb csapat ellen, de ebből is tanultunk és csak a bajnokságra koncentráltunk.

Az idei bajnokság U15-ös korosztályunk számára utazással kezdődik, ellenfelük szombaton 13 órától a PMFC együttese lesz.

-Az öltözőben is csak a bajnokság a téma, már mindenki nagyon várja az első mérkőzést. Úgy gondolom, hogy most az egész csapat együtt van a pályán és a pályán kívül is. Jó az összhang és mindenki nagyon felkészült a mérkőzésekre. Az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyok a céljaink, mindeni nagy reményekkel várja a bajnokságot. Szombaton Pécsre utazunk, ahol az első bajnoki mérkőzésünket fogjuk játszani. Véleményem szerint az egész felkészülés nagyszerűen sikerült, mindenki koncentrált volt és a maximumot nyújtotta, így újult erővel várjuk a szezont. Hajrá Vasas Kubala!

2017.08.25. 16:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu