U16 U16 - Széchenyi Zsombor: Nem fogunk változtatni a saját stílusunkon

10 mérkőzést magunk mögött tudva, a bajnokság 11. fordulójában Horváth Gábor vezetőedző U16-os alakulata a tabella második helyén áll. Az előző összecsapáson a zalaegerszegiek együttesét fogadtuk a Fáy utcában, a találkozó pedig fölényes, 4-1-es győzelemmel zárult. A csapat a mérkőzés 2. percében, Széchenyi Zsombor találatával szerezte meg a vezetést.

-A találkozó második percében, egy középre passzolt labdából szereztem meg a vezető találatot, de sajnos - egy rosszul kirúgott labdából - az ellenfél három perccel később egyenlíteni tudott. Nehéz mérkőzésünk volt, hiszen egy védekező felfogású csapat ellen kellett futballoznunk. A pálya közepén tartottuk sokat a labdát, ahelyett, hogy a széleken építkeztünk volna. A zalaegerszegiek a mérkőzés vége felé már fizikálisan kezdtek fáradni, ezt kihasználva az utolsó tíz percben három gólt is sikerült lőnünk. Szombaton Győrbe utazunk, ahol Gyirmót csapata fogad majd bennünket. Még nem játszottam ellenük, így nem tudom milyen játékerőt képviselnek, de a játékuktól függetlenül mi nem fogunk változtatni a saját stílusunkon.

2017.11.02. 12:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu