VKLA U16: Hazai siker az Illés Akadémia ellen

Vasas Kubala Akadémia – Illés Akadémia 2-0 (2-0)

Budapest, Fáy utcai sportcentrum, műfüves pálya. 2016.03.24. 12:00 óra

Összeállítás: Hutvágner – Szalai, Tóth D, Nagy Z, Papp O – Módly, Aszalós, Baranyi – Deák, Ráth, Dienes

Második félidős játékosok: Hutvágner – Baranyi, Tóth D, Nagy Z, Szalai – Aszalós, Módly, Deák – Kerék, Suha, Feka

Gól: Aszalós, Dienes                               

Vezetőedző:

Nehézkesen indult az Illés Akadémia elleni mérkőzésünk, mert a vendégcsapat egy országúti baleset miatt 1 órát késett. A sportszerűség ilyenkor úgy diktálja, hogy mindenben segítsük az ellenfelünket a merkőzés kezdetéig, ami meg is történt. Remekül kezdtünk, sok passzal, pozició válltással épitettük a támadásainkat. Ami különösen tetszett hogy a védelemből  többször is nagyon jól léptünk fel a támadásokba és ezekből mindig veszélyes helyzetet tudtunk kialakítani. Első gólunknál szerencsénk is volt, de pont egy ilyen akció után született. Második gólunkat labdaszerzés után gyors kombinációval játszottuk 100% -os ziccerig. Védekezésben az egész  csapat szűken, egymástól nem nagy távolságra együttesen mozgott nem is lehetett minket megbontani. Második félidőre a csapat játéka pontatlanabb lett támadásoknál több helyzetet az utolsó passzok hibája miatt nem tudtunk gólra váltani, de a labdavesztések utáni fegyelmezett zárt védekezésünk megmaradt, és ez hozta meg a győzelmünket!

Gratulálok a csapatnak! 

6’ percben: Szalai Bódog nagyszerűen lépett fel a támadásunkhoz a jobbszélen és a nagy sebességből középre szeretett volna centerezni, a belül érkezőknek, a nagy erővel meglőtt labda egy kicsit megszitált a levegőben és óriási erővel csapódott a hosszú sarokba. 1-0

30’ percben: Aszalós András szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd a védők közé beinduló Ráth Vincéhez passzolt, Ráth nagyszerűen vette észre, hogy a helyzeténél van nagyobb lehetőség, ha az üresen a tizenegyes pontra érkező Dienes Ádámot játssza meg a labdával, Dienes Ádám a kapott labdát higgadtan gurította a kapu jobb sarkába. 2-0

Hajrá Vasas Kubala!

2016.03.28. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu