U16L U16 leány - Sütő Krisztián: A vereség fogalma ezen a napon meg sem fordult a fejekben

U16 leány

FC Hatvan - Vasas Kubala Akadémia 0-5 (0-1)

3000, Hatvan, Népkert – Sporttelep, 2018.03.11., vasárnap 14.00

Összeállítás: Karácsonyi, Csikor, Hegedűs, Kosdi-Kovács, Fekete, Benke, Juhász, Rabb, Simon, Major, Virág

Cserék: Farkas, Molnár D., Molnár F., Barborik

Gólszerzők: Virág (3), Rabb, Molnár D.

Sütő Krisztián, vezetőedző:

-A bajnokság 11. fordulójában az FC Hatvan csapatához látogattunk. Az első mérkőzésen egy nem reális eredmény született ellenük, így bőven volt bizonyítási vágy a lányokban. Már az első perctől kezdve kezünkbe vettük az irányítást, így a középső harmadtól kezdve folyamatosan labdát tudtunk szerezni. Helyzeteinket sorra alakítottuk ki, de a kapu előtt rossz döntéseket hoztunk, ezért csak 0-1 arányban tudtunk a félidőre vonulni. A szünetben sokkal több labda nélküli mozgást és nagyobb koncentrációt kértem a lányoktól, a védővonaltól kezdve a támadókon át. Nagyon örülök, hogy mindezt meg is valósították és egymást irányítva, segítve játszottak a második játékrészben. Sokszor szemet gyönyörködtető akciókat sikerült bemutatniuk, így nem volt meglepő, hogy növelni tudtuk előnyünket. Virág Anna mesterhármasával és Rabb Lili távoli bombájával a 65. percben már eldöntöttnek tűnt a mérkőzés, de ezután még Molnár Dorinának is sikerült - ugyancsak távolról - gólt szereznie. Végül 5-0 arányban, győztesen hagyhattuk el a pályát. Büszke vagyok a csapatra, mert mindenki - kivétel nélkül - az utolsó percig hajtott, küzdött. Látszott a lányokon, hogy a vereség fogalma ezen a napon meg sem fordult a fejekben.

Hajrá Lányok, hajrá Vasas Kubala!!

2018.03.13. 09:02

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu