U17 U17-es korosztályunk a bajnoki tabella élén!

Komódi László U17-es vezetőedző és gárdája hetek óta a dobogón vagy annak közelében tanyáztak, így abszolút érthető, ha a szombati - UTE elleni - rangadó iránt fokozott érdeklődést mutattak a kilátogató szurkolók. A lelátón fiatalabb játékosaink mellett figyelemmel kísérték a találkozót korábbi akadémistáink és a felnőtt csapat labdarúgói is, de kíváncsiak voltak a meccs alakulására a rivális klubok stábtagjai is.

Az összecsapás győzelemmel zárult, ami azért is volt egyedülálló az őszi szezon mérkőzései között, hiszen - amellett, hogy egy Vasas-Újpest mindig presztízzsel jár - az élen álló két alakulat között dőlt el, ki vezeti innentől a bajnoki tabellát.

MLSZ U17 II. osztály - 12. forduló

U17 Vasas Kubala Akadémia - UTE 3-0 (2-0)

2018.,11.10., szombat 11.30 - 1139 Budapest, Fáy utca 58.

Összeállítás: Németh, Komódi, Tóth K., Kiss-Szemán, Puskás, Buza, Varga, Katona, Bartos, Kapornai, Bonifert
Cserék: Jármy, Farkas, Józsa, Gyurkó, Juhász (Horváth D., Molnár)
Gólszerzők: Varga, Kiss-Szemán, Gyurkó

Komódi László, vezetőedző:

- Az első félidőben a meghatározott stílusnak megfelelő játékot produkáltunk, így végre sikerült a kialakított helyzeteinket gólokra váltani még a szünet előtt! A második játékrészben kicsit idegen formációt alkalmaztunk, de ezt is magabiztosan oldotta meg a csapat, ráadásul még az előnyünket is növelni tudtuk! Nagyon örültem, hogy szinte az összes játékosom átlag felett teljesített a mérkőzésen!

A 13. forduló programja a következő:

U17 MOL Vidi FC - Vasas Kubala Akadémia bajnoki mérkőzés

2018.11.17., szombat 10.00 - 8000 Székesfehérvár, Csíkvári utca 10.

A MOL Vidi FC együttese jelenleg a tabella 7. helyén szerepel. A mezőny sűrű, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hétvégén még a 3. helyen álltak a székesfehérváriak, s egy esetleges Paks elleni győzelemmel az élre is kerülhettek volna. A vasárnap lejátszott mérkőzésen nem sikerült pontot szereznie a Vidinek, így 12 forduló alatt 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 3 vereséggel várják a hétvégi összecsapást.

2018.11.13. 13:23

Vissza

  •   M GY D V P
    1 ETO FC GYŐR 9 6 2 1 20
    2 FERENCVÁROSI TC 9 5 0 4 15
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 4 3 2 15
    4 BUDAPEST HONVÉD-MFA 9 4 2 3 14
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 9 4 1 4 13
    6 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 9 3 2 4 11
    7 MTK BUDAPEST 9 2 2 5 8
    8 DVSC-DLA 9 2 0 7 6
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 8 6 2 0 20
    2 FERENCVÁROSI TC 8 5 2 1 17
    3 MTK BUDAPEST 8 5 1 2 16
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 8 4 1 3 13
    5 DVSC-DLA 8 3 0 5 9
    6 ETO FC GYŐR 8 2 2 4 8
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 8 1 1 6 4
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 0 3 5 3
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 7 5 2 0 17
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 8 5 1 2 16
    3 FERENCVÁROSI TC 8 5 1 2 16
    4 DVSC-DLA 8 3 1 4 10
    5 ETO FC GYŐR 7 2 1 4 7
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 7 2 1 4 7
    7 MTK BUDAPEST 7 2 0 5 6
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 8 1 3 4 6
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 9 6 3 0 21
    2 PMFC 9 6 1 2 19
    3 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 5 3 0 18
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 7 4 3 0 15
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 9 4 3 2 15
    6 DVSC-DLA 8 4 2 2 14
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 4 1 3 13
    8 PAKSI FC 9 4 1 4 13
    9 DVTK 8 4 0 4 12
    10 MTK BUDAPEST 8 3 2 3 11
    11 ETO FC GYŐR 8 3 1 4 10
    12 FERENCVÁROSI TC 9 2 4 3 10
    13 MOL FEHÉRVÁR FC 9 2 2 5 8
    14 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 8 1 0 7 3
    15 UTE 7 0 2 5 2
    16 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 0 0 8 0
  •   M GY D V P
    1 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 8 0 0 24
    2 FERENCVÁROSI TC 9 7 1 1 22
    3 BUDAPEST HONVÉD-MFA 9 7 0 2 21
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 7 6 1 0 19
    5 MTK BUDAPEST 8 5 1 2 16
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 4 2 2 14
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 9 3 2 4 11
    8 UTE 7 3 1 3 10
    9 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 8 3 0 5 9
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 7 3 0 4 9
    11 PMFC 8 2 0 6 6
    12 PAKSI FC 8 1 3 4 6
    13 MOL FEHÉRVÁR FC 9 1 2 6 5
    14 ETO FC GYŐR 8 1 1 6 4
    15 DVTK 8 1 1 6 4
    16 DVSC-DLA 7 0 3 4 3
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 6 6 0 0 18
    2 VIADUKT SE BIATORBÁGY 6 2 0 4 6
    3 SOROKSÁR SPORT CLUB 6 4 0 2 12
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 6 5 0 1 15
    5 REAC SPORTISKOLA SE 7 1 0 6 3
    6 DOROGI FC 7 1 0 6 3
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 6 6 0 0 18
    8 BVSC-ZUGLÓ 7 1 0 6 3
    9 BUDAÖRS 6 1 1 4 4
    10 KELEN SC 6 3 0 3 9
    11 UTE 7 4 0 3 12
    12 DUNAHARASZTI MTK 6 3 1 2 10
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 7 7 0 0 21
    2 VIADUKT SE BIATORBÁGY 6 2 1 3 7
    3 SOROKSÁR SPORT CLUB 7 2 1 4 7
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 7 0 1 6 1
    5 REAC SPORTISKOLA SE 7 2 2 3 8
    6 DOROGI FC 7 4 0 3 12
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 7 6 0 1 18
    8 BVSC-ZUGLÓ 7 0 2 5 2
    9 BUDAÖRS 7 1 2 4 5
    10 KELEN SC 7 4 1 2 13
    11 UTE 7 7 0 0 21
    12 DUNAHARASZTI MTK 6 0 2 4 2
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 DOROGI FC 4 3 1 0 10
    2 ÚFC 3 3 0 0 9
    3 NYERGESÚJFALU SE 3 2 1 0 7
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 3 2 0 1 6
    5 CSEPEL FC 4 1 1 2 4
    6 VÁC VÁROS LSE 3 1 0 2 3
    7 BSE PALÓC FARKASOK USE 3 1 0 2 3
    8 BVSC-ZUGLÓ 3 0 1 2 1
    9 ASTRA-ALEF HFC 4 0 0 4 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 AIRNERGY FC-BMTE 5 5 0 0 15
    2 BUDAÖRS 5 4 0 1 12
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 5 3 0 2 9
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 4 2 0 2 6
    5 DVTK 5 2 0 3 6
    6 ASTRA-ALEF HFC 5 2 0 3 6
    7 ÚFC 5 0 1 4 1
    8 MERCEDES-KLC 4 0 1 3 1
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚFC 5 5 0 0 15
    2 COMPLEXPRESS-METIS NFC 4 4 0 0 12
    3 NYÍRSÉG NŐI SC 4 4 0 0 12
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 5 3 0 2 9
    5 MONORI SE 4 2 0 2 6
    6 VÁC-DEÁKVÁR SE 4 2 0 2 6
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 3 1 0 2 3
    8 UFC GYÖMRŐ 5 1 0 4 3
    9 REAC SISE-FEMINA 5 1 0 4 3
    10 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE (törölve) 0 0 0 0 0
    11 BVSC-ZUGLÓ 3 0 0 3 0
    12 MAGYAR MÉLYÉPÍTŐ-HSE 4 0 0 4 0
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu