VKLA Új játékosaink - Tóth Dárius

Új sorozatot indítottunk weboldalunkon, melynek célja, Akadémiánk új játékosainak bemutatása. Néhány alapvető kérdést tettünk fel a játékosoknak, hogy egy picit jobban megismerhessük őket.

Tóth Dárius

5 évesen, 2005-ben kezdtem a focit a GRUND 1986 FC-ben, 2007-től pedig igazolt játékosa voltam a klubnak egészen 2015. június 30-ig. Ekkor kerültem a Vasas Kubala Akadémiára.

A belső védő poszton és a középpályán érzem otthon magam, itt a Vasasban belső védőként számol velem az edzőm. Real Madrid rajongásomnak köszönhetően külföldi példaképeim C. Ronaldo és S. Ramos. Magyarországról ki mást mondhatnék, mint Gera Zolit, persze minden hétvégén nézem a Vasas találkozóit is, és remélem, mihamarabb megtalálom a "hazai" példaképemet is!

A Vasas Akadémiát azért választottam, mert pont nekem találták ki. 2015 áprilisában próbajátékra érkeztem, az akkor U15-ös csapathoz, s a csapattal edzhettem 3 hétig. Később még megnézett a Vasas megfigyelője s utána jött az örömhír, hogy a klub játékosa lehetek! Előző klubomnál az NB2-ben játszottam, és mindenképp szerettem volna szintet lépni és tovább fejlődni s ezen az akadémián mindent adott ehhez. Az eddigi tapasztalataim alapján, nagyon jól szervezett és saját stílussal rendelkező klub a Vasas.

Távlati céljaim között szerepel a válogatottság, és profi szerződés az NB1-ben... remélem a Vasasban!

2015.09.19. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu