VKLA V. UTE nemzetközi torna

 

V. UTE nemzetközi torna U-7

Tóth László - Angyal Péter edzők:

03.30 -31-én Teremtornán jártunk.

Vasas Kubala Akadémia: Szabó Márk, Lontay Áron, Nasser Ahmad, Csőregh András, Almeida Milán, Harmati Tamás, Bánkuti Kristóf, Kalmár Dániel, Plesz Bálint, Matók Botond, Fábián Máté, Nógrády Zétény

A torna nem indult valami jó előjelekkel, mivel az utolsó pillanatig bizonytalan volt a megrendezése, illetve a helyszín. Ennek megfelelően számos meglepetés ért bennünket. Miután az időjárás nem tette lehetővé a kinti rendezést, péntek este derült ki, hogy másnap a lakkozó utcai tornateremben lesz megtartva a torna. Miután mindenki szerencsésen megérkezett a helyszínre, meglepődve láttuk, hogy a torna az eddigi megszokott szabályoktól eltérő lesz. A pálya és a kapu (kézilabda kapu) mérete nagyobb volt, valamint a korosztálynak megfelelő kiírás, a 3-3 helyett 5 mezőnyjátékos + 1 kapus rendszerrel kellett a mérkőzéseket játszanunk, mely meghatározta , hogy kell egy kapus is a pályára, ami a fiúk számára ez idáig "ismeretlen" volt. Meglepetésként ért még minket, hogy játékvezető vezette a mérkőzéseket, aki véresen komolyan vette a szabályokat, ahelyett, hogy hagyta volna játszani a srácokat. Ennek ellenére a szombati játékunkkal elégedettek lehettünk.

Szombati eredmények:

UTE(fehér)-Vasas 1-4 ,gólok: Kalmár D. 1, Plesz B. 2, Fábián M. 1

Monor-Vasas 0-5 gólok: Kalmár D. 1, Plesz B. 3, MatókB.1 

Vasas-Győri Dac 3-0 gólok: Kalmár D. 1, Plesz B. 1, Lontay Á. 1

Ennek megfelelően az első helyen, bizakodva vártuk a  vasárnapi folytatást, amely ismét szervezési malőrrel indult, ugyanis az előre kiírt sorsolásnál 1 órával korábban kezdődtek az elődöntőnk. Ez nagy kavarodást okozott, mivel a csapat több tagja a húsvéti ebédről szakadt el, sajnos oda sem ért mindenki a kezdésre, csak idő közben "estek be" amikor a mérkőzés már tartott. Ez és az, hogy a hazai csapat "szurkolói" azt gondolták, hogy róluk szól a mérkőzés, nagyon megzavarta a fejeket, többen sírva jöttek le a pályáról a mérkőzés befejeztével. Az utolsó mérkőzésünkön sikerült rendezni a sorainkat. Itt voltak bíztató jelei a játékunknak, ennek ellenére most a 4. hely maradt számunkra. Köszönjük a szülőknek, hogy a változásokra a lehető leggyorsabban reagáltak és végig nagyon sportszerűen bíztatták gyermekeinket. Gratulálunk srácok, hajrá Vasas Kubala!

Vasárnapi eredmények: 

UTE (Lila)-VASAS 3:0

Mészöly Focisuli : VASAS 6:3 gólok Almeida Milán 2, Bánkuti Kristóf 1

2013.04.04. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu