VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U17
Vasas Kubala Akadémia – Puskás Akadémia 1:3 (1:2)
Fáy utca, Stadion center pálya, 2014.06.07. 10:00 óra
Összeállítás: Démusz – Kerék, Horváth L., Mogyorósi, Tóth O. – Radics, Molnár, Miletics – Nagy, Tímár, Kovács.
Csere: Tóth-Zs. – Horváth L. helyett a szünetbe, Laczkó – Nagy helyett a 60. percben, Major M. – Radics helyett, Oláh – Kerék helyett és Tajti – Kovács helyett a 70. percben. Fazekas és Major B. (kapus).
Gól: Nagy Richárd a 12. percben.
Tóth Csaba, vezetőedző: Az utolsó bajnoki mérkőzésünkön meglepetésre készültünk, hiszen a bajnok Puskás akadémistákat fogadtuk a remekül előkészített center füves pályán. Nagy melegben a mérkőzést jobban kezdtük, motiváltabbak és pontosabbak voltunk a játékban. Mindjárt a 8. percben Tímár Gergő remek labdájával Miletics Zsombor lépett ki kapussal szemben, de hárították. Rövidre rá Radics Zsolt ugratta ki Nagy Richárdot, aki a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt 1:0. A vezetés megszerzése után sem álltunk vissza, védekezésünket továbbra is minél magasabban kezdtük el és megnehezítettük a tanácstalan vendégeket. A védekezésünk agresszív volt már a pálya középső zónájában, ahol sok labdát szerezve a rendezetlen felcsúti védelemre vihettük a játékszert. Labdaszerzésünket követően három alkalommal is létszám azonos szituációba vittük rájuk a labdát, de az utolsó passzok rendre rosszul voltak megjátszva. A védelem fegyelmezettnek és stabilnak minősült 36 percen keresztül egy kapitális hibát elkövetve az ellenfélnek adtunk egy ajándék labdát, amit megbüntettek 1:1. A szünet előtt két perccel átvette a vezetést a vendég gárda egy saját térfélen eladott labdából a centerezésre ők értek előbb oda 1:2. A szünetben kellő motivációt adva a fiúknak a második félidőt is hasonlóan kezdtük el. Ismét a 8. percben hatalmas lehetőséget hagytunk ki. Kovács Dávid labdájával Tímár Gergő ment el a baloldalon és a mélységből érkező Tóth-Zs Ákos elé tálalt, aki a kapussal szembe hat méterről a kapu fölé bombázott. Óriási lehetőség volt. Az ivószünet előtt egy perccel Tímár Gergő felesleges szabálytalansága második sárgalapja után pirosat kapott és a félidő felétől fogva emberhátrányba kerültünk. Ezt követően nehéz feladatunk volt, mert az ellenfélnek a labdabirtoklási aránya megnőtt. A sok védekezés egyre jobban kivette az erőnket, illetve center nélkül nagyobb feladatot jelentett a támadásvezetés. A mérkőzés vége előtt pár perccel az ellenfél kontratámadást indítva gólt szerzett, mellyel beállította a végeredményt 1:3. A mérkőzés egy tükre volt az egész éves játékunknak. Minden benne volt, ami történt velünk a pályán. Szép játék, gólszerzés, óriási helyzetek, kapitális egyéni hibák, vezetésből vereség, kiállítás, kínlódás és a játék élvezete. A meglepetés elmaradt, de egy félideig jobban játszottunk és a kidolgozott nagy helyzeteket értékesítve a győzelem is benne volt a mérkőzésbe. Köszönjük az U17 nevében egész éves szakmai támogatást az edzőkollégáknak, lehetőséget a vezetőknek és segítséget szervezőknek. Mindenkinek jó pihenést és feltöltődést kívánok a nyári szünetre!
2014.06.08. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu