VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Az NB II. hétvégi fordulóján a Vasas FC idegenben lépett pályára a Zalaegerszeg vendégeként. A kezdőcsapatban ismét tőbb Kubalás játékos is lehetőséget kapott, ahogy az már - nagy örömünkre - az elmúlt időszakban megszokottá vált. Vida Máté, Cseke Benjámin, Ádám Martin és Berecz Zsombor voltak a kezdőcsapat tagjai.
Berecz Zsombort külön megtiszteltetés is érte, hiszen ezen a mérkőzésen a csapatkapitányi karszalagot is ő viselhette. Zsombor ennek megfelelően végig vezéregyéniség volt a pályán, és a mérkőzés egyetlen, győztes találatában is benne volt. A Vasas FC honlapján az alábbiakat nyilatkozta:
„A gól előtt Nagy Tamás beívelte a labdát, a 16-oson belülre. Én megcsúsztattam, aztán a hosszú oldalon a jobb kapufánál érkezett Tamás Laci, hogy a gólvonal előtt, vagy után ért bele, azt nem tudom. (szerk.megj.: a játékvezetői jegyzőkönyvbe Berecz került gólszerzőként, de Tamás még a gól vonal előtt ért hozzá, így az ő lábáról került a hálóba a labda.)
Kemény ellenfél volt a Zete, nagyon agresszívak voltak (szerk.megj.: öt sárga lapot kaptak, ám csak Berger játékvezető jóindulatán múlt, hogy például Slukát már az első félidőben nem állította ki).
Úgy vélem, hogy maximális mértékben felvettük velük a párharcokat, amikből az esetek döntő hányadában – és a mérkőzés összességében is – mi jöttünk ki győztesen.
Hétfőn reggel (Vida Mátéval együtt) az U19-es válogatott edzőtáborába megyek, ami szerdáig tart”.
fotó: vasasfutballclub.hu
2014.03.23. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu