VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Bohemians (cseh) –Vasas Kubala Akadémia 1:1 (0:1) tizenegyesekkel 4:5
Összeállítás:
Major B. – Kubicza, Hesz, Orosz, Tóth O. – Dorogi, Gálfi, Tóth Csaba. – Spiegelhalter, Szilágyi, Forgács.
Cserék: Ordasi, (kapus) Gőgitz Ádám, Horváth L, Nagy Richárd, Molnár Erik.
Gól: Öngól
Simon Antal, vezetőedző: A harmadik mérkőzésünket 12.30 kor a legnagyobb melegben játszottuk egy kiváló játékerőt képviselő csapat ellen. A mérkőzés elején egy jobboldali beadás utáni öngóllal szereztünk vezetést, ami megfogta a hazai csapatot. Ekkor mezőnyfölényben játszottunk, de helyzeteket csak keveset alakítottunk ki. A második félidőben egy sokkal harcosabb, motiváltabb ellenfél jött ki a pályára. Folyamatosan letámadták a játékosainkat, és egy jobb oldali kavarodás után kiegyenlítettek. A hátralevő időben kiegyenlített játék folyt a pályán, de a mérkőzés legnagyobb helyzetét Gőgitz révén mi hagytuk ki. Ádám már csak a kapussal állt szemben, de sajnos hibázott. A rendes játékidő döntetlennel végződött, így jöhettek a tizenegyesek, melyet higgadtabban értékesítve 5:4 arányban megnyertünk, így kedden az ötödik helyért játszhatunk.
2014.07.28. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu