VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U15
Ferencváros TC - Vasas Kubala Akadémia 1-1 (1-1)
Budapest, Kismartoni út, füves pálya. 2014.06.04. 17:00 óra
Összeállítás: Varszámisz - Papp, Kiss, Bálint, Gál –Kovács, Garai, Szabó – Rákos, Bencze, Szegedi
Csere: Krizsán, Fodor, José Gomes, Rabatin, Filipovic, Csibra
Gól: Bencze
Komódi László, vezetőedző: Idény utolsó mérkőzésére már bajnok Ferencvároshoz látogattunk. Nem csak presztízs, de eredményesség szempontjából is fontos volt számunkra a mérkőzés. Győzelem esetén biztos második ként fejezzük be az idényt. Sajnos ez a nyomás végig érezhető volt a játékosokon. Hiába vezettünk Bencze Márk révén a negyedik percben végig az első félidőben kapkodó, eddig még ránk nem jellemző, direkt indításokkal próbálkoztunk. A Fradi agresszív játékara nem tudtunk úgy reagálni, hogy kombinatív sok elmozgásos és pozícióváltásos mozgásokat csináljunk. Hiába hívtam fel a figyelmét a játékosaimnak, hogy a FTC ereje csak a felívelt indítások és a pontrúgásokra épül, folyamatosan hibáztunk középpályán és sok labdát veszítetünk hátul a védelembe. Sok labdát mentettünk szögletre is, amit a Fradi kihasznált kegyetlenül. Szünetben megbeszéltük a problémákat, és egy célkitűzéses szabályt hoztam létre! Erre jól reagálva elindult a játékunk és teljesen megváltozott mérkőzés. Többet birtokoltuk a labdát, helyzeteket alakítottunk ki és nagyon kevés hiányzott a győztes találathoz. Még mindig a győztes személyiség hiányzik a csapatomból! Összességében az első félidő a Fradié volt, a második a miénk! Döntetlen így igazságos volt!
Hajrá Vasas Kubala!
2014.06.07. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu