VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Tóth-Zele József, a Real Madrid volt utánpótlásedzője itt-tartózkodása során nem tétlenkedett, három nap alatt négy edzést is tartott Akadémistáinknak. Edzőink gondolatait foglaltuk össze az alábbiakban:
Harmati Tamás
U14 vezetőedző
Tóth – Zele József kedden 16:00-17:30 között tartott edzést csapatomnak. A bemelegítés után labdabirtoklásra épülő játékokat játszottunk ahol elsődleges cél a sok gól szerzése volt. A feladatok egyszerűségükben voltak nagyszerűek és életszerűek. A gyerekek nagyon élvezték az edzést, a játékok szüneteiben a csapat tagjai figyelmesen hallgatták Zele Úr észrevételeit, tanácsait. Az együtt eltöltött másfél óra nagy hatással volt rám és úgy gondolom a gyerekekre is, hiszen nem akármilyen játékos és edzői múlttal rendelkezik Józsi bácsi.
Komódi László
U15 vezetőedző
A hét első napján látogatta meg edzésünket Tóth-Zele József. Az edzés kétharmadát labdabirtoklásra épülő játékok tették ki. Az akadémistáknak játék közben különböző megkötések mellett kellett „bizonyítaniuk” játékintelligenciájukat. Kevesebb beszéddel viszont annál több munkával telt el az együtt töltött idő. Az edzésfeladatokat három szóban tudnám jellemezni: egyszerű, tartalmas, intenzív.
Répási László
U16 vezetőedző
Tóth-Zele József kedden 17:00-tól tartott csapatomnak foglalkozást. Nyolc a nyolc elleni félpályás játék volt két „joker” játékossal, akik mindig a labdabirtokló csapattal voltak. Az edzésjáték fő célja a szélen tartózkodó illetve az oda kimozgó játékosok megjátszása, majd a labda pontos centerezése, beadása középre és ezen beadások minél nagyobb számban történő értékesítése. A szélen elhelyezkedő beadó játékosokhoz különféle megkötésekkel lehetett eljuttatni a labdát.
A csapattal gyorsan megtalálta a közös hangot, edzésvezetésében azonnal észrevehető volt, hogy régóta foglalkozik utánpótlás korú gyerekekkel.
Késedi Gábor
U21 vezetőedző
Józsi bácsi szerdán látogatásának utolsó napján tartott edzést csapatomnak. A foglalkozás fő célja labdaszerzés utáni gyors támadásvezetés volt és a labdatartó munka fejlesztése. Úgy gondolom látogatása jó hatással volt ránk. Viselkedésével, kommunikációjával egy új és pozitív ingert adott a csapatnak. Ezúton is köszönöm, hogy lehetőségünk volt a közös munkára.
2014.03.28. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu