VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U14
2014.05.28. szerda 13:00
Vasas Kubala Akadémia – PMFC 1 - 2 (1 - 1)
Összeállítás: Molnár L.– Csongvai Á., Czibulya R., Nagy Z., Radnó G. – Nagy B., Módly M., Banka G. –Papp M., Kovácsréti M., Feka M.
Csere: Baranyi B. – Nagy Z. helyett a szünetben, Szirmai B. – Banka G. helyett az 53. percben, Borgulya G. – Nagy B. helyett, Hámori Á. – Feka M. helyett, Erős N. – Kovácsréti M. helyett a 63. percben, Bánfalvi D.– Molnár L. helyett a 76. percben
Sárga lap: -
G.: Kovácsréti M.
Harmati Tamás, vezetőedző: Szerdán az utolsó hazai mérkőzésünkre készültünk, ahol még alaposan dolgoztak bennünk a szombati BL döntő élményei. A fiúk nagyszerűen kezdték a mérkőzést, nagy arányban tudtuk birtokolni a játékszert, és szép kombinációkkal építettük a támadásainkat. Labdavesztések esetén pedig még az ellenfél térfelén sikerült visszaszereznünk azt, és a letámadásaink is jól ültek. Nagyon büszkén néztem a fiúkat játék közben, szép stílusos produkció volt az 1. félidő. A 12. percben megszereztük a vezetést, Radnó Gergely indult meg a baloldalon, majd Feka Márkot hozta játékba, aki egy szép csellel lerázta magáról a védőjét, beadását pedig Kovácsréti Márk nagyon okosan fejelte a hálóba, gyönyörű akció, gyönyörű befejezés, 1-0. A félidő utolsó percében azonban egy előreívelt szabadrúgásnál nem voltunk elég határozottak, az ellenfél meg igen, így 1-1-es döntetlennel mentünk a szünetre. A szünet után is jól ment a játék, de a vége előtt nem sokkal, a 74. percben egy szerencsés góllal a Pécs csapata megfordította a mérkőzést. Az utolsó percekben mindent megtettek a fiúk az egyenlítés érdekében, de az ellenfél védelme a gólvonalról is tisztázni tudott, így maradt az 1-2. Összességében az első 60 perce kifejezetten jól és stílusosan sikerült, egy nagyon jó ellenfél ellen. A tanulság viszont az, hogy amikor egy csapat ilyen fölényben van szinte egy teljes félidőn keresztül, akkor több gólt kell tudni szereznie. Jó mérkőzés volt. Gratulálok mindkét csapatnak!
Hajrá VASAS KUBALA AKADÉMIA!
U15
Vasas Kubala Akadémia – Pécs 3-2 (1-1)
Budapest, Illovszky Rudolf stadion műfüves pálya. 2014.05.28. 15:00 óra
Összeállítás: Fodor - Papp, Kiss, Bálint, Gál –Kovács, Garai, Szabó – Rákos, Bencze, Szegedi
Csere: Krizsán, Varszámisz, Márton, György, Kristály, Csibra
Gól: Rákos, Gál, Bencze
Komódi László, vezetőedző: Nagyon fontos volt számunkra több szempontból is a Pécs elleni mérkőzés. Jó játékkal és eredményesen szerettünk volna búcsúzni a hazai pályától! Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, mert a Pécs nagyon jó játékosokból áll össze és a játékuk is tudatos és fegyelmezett! Az első félidőben a Pécsi csapat nagyon jól zárta le a területeket a saját védőzónájukban. Így aztán nehezen találtunk megoldást a védelmük feltöréséhez! Türelmetlenek is lettünk és rengeteg direkt a védők mögé való indítással próbálkoztunk, ezeket a próbálkozásainkat simán kivédekezték. Labdabirtoklásból, kombinatív játékból felépített támadásokra viszont már nehezebben reagáltak. Egyéni akció után szereztük az első gólunkat! Rákos Bencze jól cselezte be magát a tizenhatoson belülre a védője szorításából még is a kapus mellet el tudta passzolni a labdát bal alsó sarokba.(1-0). Sokáig nem örülhettünk a vezetésnek, mert a szünet előtt a Pécsiek kiegyenlítettek! Kiss Balázs szerencsétlen elcsúszós mozdulat miatt! (1-1) Nem futballoztunk jól a második félidőben sem, de amit tavasszal sok mérkőzésen hiányoltam az akarati és mentális tényezők most nem hiányoztak! Minden játékos hajtott és küzdött a sikerért sajnos a jó teljesítmények a megoldások most nem működtek, de az elszántság a győzni akarás meghozta a sikerünket ezen a találkozón! Gál Márk szabadrúgásból és Bencze Márk mélységi beindulása után szerzett góljaikkal megnyertük a mérkőzést! Gratulálok minden játékosomnak!
Hajrá Vasas Kubala! .
2014.05.30. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu