VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Elindult a Vasas Gyerek Program - Hogy a sportolás ne legyen teher!
Egy szülő mindenből próbálja a legjobbat adni gyermekének, és ezt akkor is megteszi, ha ez komoly anyagi terhekkel jár. A családok számára egyre fontosabbá válik, hogy a gyermekek sportolhassanak, hiszen a sport nemcsak az eredményességről szól, hanem a fiatalok egészségéről, közösségi élményeiről is.
A Vasas ebben segítő partner kíván lenni, és szeretne még jobb feltételeket nyújtani az utánpótlásnak. A Vasas Gyerek Programon keresztül elsősorban tagdíjmentesség biztosításával csökkentené azon családok terheit, akiknek erre leginkább szükségük van, hogy minél több gyerek sportoljon továbbra is nap, mint nap a Vasasban.
A program első szakasza 2014 júliusában indul, amely során a Vasas Sport Club a kiemelt fővárosi egyesületeknek juttatott állami támogatásnak is köszönhetően száz gyermeknek garantál évről-évre, a program végéig, egészen 2020-ig tagdíjmentes sportolást.
Kiemelt célunk, hogy ez a létszám jelentősen növekedjen. Ennek érdekében, első lépésként, az anyaegyesületen túlmenően a kezdeményezés mellé álló ismert személyiségek további egy-egy gyermek egy évre szóló tagdíjmentes sportolását támogatják szerepvállalásukkal. Ez azt jelenti, hogy július 1-től 104 gyermek kezdheti el a szezont tagdíjmentesen. A program első éve 2015. június 30-ig tart, a pályázással és a támogatással kapcsolatos minden fontos információ megtalálható a www.vasassc.hu/gyerekprogram oldalon.
2014.05.21. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu