VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U11
Edzőmérkőzés
2014.03.08 10:00, Vasas Fáy utca, műfű
Szabályok: 6+1 játékos, 5x2 m kapu, 55x40 m pálya, 2x35 perc
Vasas Kubala Akadémia – II. kerület UFC 6 – 8
Gólok: Nguyen 2, Dékei 2, Nagy, Bereczky
Keret: Kiss kapus, Sipos, Puskás, Biben, Biró, Markos, Nagy, Polgár, Dékei, Nguyen, Obsuszt, Szogolovszkij, Pócsa, Bereczky
Hiányzó: Mészáros, Szántó
Ambruska Péter, vezetőedző: Talán először mondhatom azt, hogy ilyen alapvető hibákat és a vele járó bekapott gólokat még nem láttam a csapatomtól. Legalábbis egy meccsen, ennyit és szinte ugyanolyat még nem. Ezzel együtt járt sajnos még az is, hogy 4-5 játékosomon kívül mindenki mélyen a tudása alatt teljesített. Ennek a két dolognak egyenes következménye volt az, hogy elég rossz mérkőzést játszottunk. Nem tudom, hogy ennek mi lehetett az oka. Már a mérkőzés elején láttam azt, hogy nem égnek olyan hőfokon a srácok, ahogy azt egyébként tőlük megszokhattam, és amit ez által minimálisan elvárhatok. Ritmustalanok, lassúak, körülményesek voltunk. Az ellenfél érdemeit nem elvéve, de egyetlen taktikai fegyverükkel rúgtak nekünk 4-5 ugyanolyan gólt, miszerint bedobásokat, szabadrúgásokat a 10-es játékosukra dobtak és íveltek rá, ezt mi szinte mindet benéztük. A gyerekek erre nem lehetnek sem elméletileg sem gyakorlatilag felkészülve, mert a mi edzéseinken a szögleteket kivéve nincs levegőben a labda. Viszont 2-3 ívelés után már a többi nem találhat célt, mert az ellenfeleink 70%-a él ezzel a gyors és egyszerű támadásépítéssel, tehát ha edzéseken nem is, mérkőzéseken azért gyakorolhatjuk ennek elhárítását. Erre rájött még, hogy labdakihozatalból közvetlenül kétszer sikerült a csatáruknak passzolni, aki ekkor sem hibázott. Emellett még a helyzetkihasználásunk sem volt a legjobb, a meccs folyamán körbe lőttük a kapujukat, plusz a kapufát is eltaláltuk kétszer vagy háromszor. Voltak azért pozitív dolgok is, az egész meccs folyamán látható volt a labdabirtoklásban kialakított döntő fölényünk, a földön való támadásépítés. Csak sokszor az élesség, gyorsaság hiányzott belőle, valamint a pontatlanság miatt egy hátul megjáratott labdával is sikerült kiszolgálni az ellenfelet, gólpasszt adva nekik ezzel. Remélem, hogy ez csak egy egyszeri kisiklás volt, mert eddig a gyerekek mentalitására, játékkedvére és stílusára nem lehetett panaszom. Sajnos a hétvége nem alakult a legjobban a csapat számára, Obsuszt Andris egy mérkőzés utáni születésnapi eseményen nagyon súlyos könyöksérülést szenvedett, egyből meg is kellett műteni. Valószínűleg 2-3 hónapra elveszítettük őt. Az egész csapat nevében sok erőt és kitartást kívánunk neki a rehabilitációhoz, és várjuk vissza sok szeretettel! Gratulálok mind a két csapatnak! HAJRÁ VASAS KUBALA AKADÉMIA!
2014.03.11. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu