VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U13 Hungast kupa
Fáy utca, műfüves pálya 2014.04.18.
Keret: Mészáros D, Bánfalvi D, Szaniszló M, Kovács D, Horváth L, Nagy Zs, Veress D, Edőcs D, Halmai Á, Benyó I, Kalmár O, Kálnoki-Kis Zs, Dombai B, Fialovszky M, Váradi M, Dankó M, Bocskai B, Baráth G, Tamáska, Pigler B,
Gólszerzők: Bocskai B 2, Halmai Á 2, Dombai B 2, Kálnoki-Kis Zs, Pigler B, Fialovszky M,
Bencze Zsolt és Sárai György vezetőedzők: Vegyes csapattal vágtunk neki a hazai rendezésű Hungast kupának. A tornát a Győri ETO csapata ellen kezdtük. Az első félidőben egy mélységi indítást nem jól reagáltunk le, amivel hátrányba kerültünk. A második gólunkat megint csak az összeszokatlanság számlájára írhatom. A két kapott gól ellenére nem esett szét a csapat, hanem próbált játszani, és gólt szerezni. A második félidőben a hátrány ellenére is bátran, időnként szemre is tetszetős támadásokat vezettünk, aminek meg is lett az eredménye. Egy szép támadás végen sikerült a szépítés. Ezután mindent egy lapra feltéve támadtunk, de csak kapufáig és helyzetekig jutottunk el. Sajnos az egyenlítés nem jött össze. Összességében egy nagyon jó iramú találkozót sikerült játszanunk a későbbi torna győztes csapat ellen.
A második mérkőzésünkön a Kaposvár ellen, több helyen is megváltoztattuk a kezdő tizenegyet, hogy azok is játéklehetőséget kapjanak, akik az első meccsen kevesebbet játszottak. Azt kértük a fiúktól, hogy bátran felszabadultan játszanak, és minél többet mutassanak meg a stílusjegyeinkből. Az első perctől kezdve magunkhoz ragadtuk a mérkőzés irányítását, az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. Nagyon sok labdabirtoklás, szép támadások, és szebbnél szebb gólokkal sikerült két vállra fektetnünk az ellenfelünket.
A harmadik helyért azzal a Illés Akadémiával mérkőztünk meg, akik hasonló stílusban játszanak mint mi. Az első tíz-tizenöt percben bátran és jól fociztunk, de ahogy telt múlt az idő, egyre jobban kiütközött a fáradság. A szerdán lejátszott nemzetközi mérkőzés, és a pénteki két találkozó már sok volt a fiúknak. Megint két olyan gólt kaptunk, ami az összeszokatlanság rovására írható. A félidő vége előtt egy gyönyörű góllal sikerült a szépítés. A második félidőben már szinte semmilyen tudatos játékot nem sikerült felmutatnunk, de ez igaz az ellenfélre is. Szinte mindenkit csak a szíve vitt előre. Ennek ellenére egy fantasztikus mélységi passz után végre sikerült az egyenlítés. A gól után mentek előre a fiúk, egy újabb találat reményében, de ez már nem jött össze. Le a kalappal a csapat előtt, hogy kettő nullás hátrány után sem adták fel. Ezért is gondolom, hogy jövőre ebből a társaságból egy igen ütőképes csapatot lehet kovácsolni. Jöhettek a büntetők. Nem volt nehéz kiválasztani a lövőket, mert öt játékoson kívül nem igazán akarta elvállalni senki sem. Sajnos ők sem voltak kellően magabiztosak. Ötből négy ki is maradt, ezért kikaptunk. De aki már valaha is lőtt büntetőt az tudja, hogy nem is olyan könnyű feladat. Összességében egy színvonalas tornán vagyunk túl, és sok olyat láthattunk, ami a jövőre nézve biztató lehet.
Gratulálunk mindenkinek a jó teljesítményhez!!!
Vasas Kubala Akadémia - Győri ETO 1:2 (0:2)
Vasas Kubala Akadémia - Kaposvár 6:0 (3:0)
Vasas Kubala Akadémia - Illés Akadémia 2:2 (1:2) tizenegyesekkel 1:2
Hajrá Vasas! Hajrá Kubala!
2014.04.23. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu