VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U17
MFK Kosice (szlovák) – Vasas Kubala Akadémia 1:1 (1:1)
Szlovákia Kassa, műfüves pálya, 2014.02.08. 13:00 óra
Összeállítás: Paulovicz – Kerék, Beschenbacher, Molnár, Tóth Zs. – Radics, Csősz, Balogh – Laczkó, Horváth P., Kovács.
Cserék: Miletics – Tóth Zs. helyett, Nagy – Laczkó helyett és Hegedűs – Molnár helyett szünetben, Molnár – Radics helyett és Laczkó – Horváth helyett a 60. percben, Tóth Zs. – Kerék helyett a 67. percben, Radics – Beschenbacher helyett a 73. percben. Major B. (kapus)
Gól: Laczkó Lénárt.
Tóth Csaba, vezetőedző:
Nagy várakozás előzte meg az első nemzetközi felkészülési mérkőzésünket, de némi nehézségekkel kellett megküzdenünk a kezdésig. A félidőt nagyon jól kezdtük próbáltunk minél több labdát szerezni az ellenfél kapuja közelébe. Jó pár esetben sikeresek voltunk és azonnal veszélyesek tudtunk lenni a szlovákok kapujára. A hazaiak védelmi vonala bátran feltolta magát, így a széleken nagy területeink adódtak a támadások építésére. Ezeket baloldalon Tóth Zs. és Kovács párosa használta ki leginkább és kerültek helyzetekbe. Először Horváth Patrik ziccere maradt ki, majd Lackó Lénárt kapussal szembe hibázott. Azonban a félidő derekán Laczkó Lénárt remek labdát kapott Radics Zsolttól és ziccerbe a kapuba emelt 0:1. A mérkőzést főleg mi irányítottuk. Labdabirtoklásunk és labdaszerzéseink meghatározóak voltak. Habár a szlovákok keménysége olykor nem a fair play keretein belül történtek. A félidő vége előtt egy ártalmatlan szituációt követően a szöglet utána a hálónkba kötött ki a labda 1:1. Idegesítő lekvár gól volt. A szünet után a csapat továbbra sem vett vissza a tempóból. A hazaiak szikrázó párharcait kevésszer tapasztaltuk meg, mert a félidőben megbeszéltük, hogy a labdát a lehető leggyorsabban járatjuk, és támadásainkat kombinatívan építjük. Sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket, de a kapussal szemben először Miletics Zsombor döntött rosszul, majd Kovács Dávid két egyéni megmozdulását védte a kapus. Az utolsó negyedórában a védekezésünk kissé kiengedet. A vége előtt nem sokkal Kovács Dávid centerezését Nagy Richárd a kapusba lőtte . Elégedett az eredménnyel csak a hazai csapat lehet, míg nekünk a döntetlennel kellett beérnünk. A paprikás hangulatú és nagy iramú mérkőzés mindenképp segítette a fejlődésünket. A játék képe alapján jóval közelebb álltunk a győzelemhez, mely igazságosabb lett volna. Gratulálok a csapatnak és a mai napon megengedett volt különböző okok miatt a késői lefekvés.
Hajrá Vasas Kubala Akadémia!!
U 18
2014.02.08. Kassa, műfüves pálya 15:00
MFK Kosice U19 (szlovák) - Vasas Kubala Akadémia 0:1 (0:0)
Összeállítás: Major B. - Lesták, Rőthy, Kubicza, Simon K. - Nagy L., Major M., Szilágyi - Mark Verner, Fischer, Vogel
Cserék: Major M. h. Korcsok, Fischer h. Nagy R., Vogel h. Szanyó D.
Gólszerző: Mark Verner
Domján Norbert, vezetőedző:
Az idei év első nemzetközi mérkőzését, idegenben a Kassa csapata ellen vívtuk. Szerencsésebbek voltunk mint az U17 - mivel a második találkozót játszottuk -, volt időnk egyet sétálni és levegőzni az utazás fáradalmai után. A srácok egy intenzív bemelegítés után koncentráltan és kellő motiváltsággal kezdték a játékot. A hazai csapaton látszott, hogy agresszív a párharcokat kereső együttes lesz. Mi a stílusunknak megfelelően pontos labdakihozatalok után többet birtokoltuk a labdát, de nagy helyzetet nem sikerült kialakítanunk. Jó tempóban "küzdött" egymással a két csapat, a védelem és az egész csapat nagyon fegyelmezetten játszotta le az első játékrészt. A második félidő 15. percében sikerült megszereznünk a vezetést, a jobb oldalon felfutó Lesták Milán pontos beadását Mark Verner magabiztosan belsőzte a hazai kapuba. A gól után még nagyobb erőket mozgósított a Kassa az egyenlítés érdekében, de vagy a nagyot küzdő mezőnyjátékosok egyike vagy a kapusunk Major Barna mentett önfeláldozóan. Az utolsó 10 percben nem tudtuk megtartani a labdát, több játékos is "elkészült" az erejével, ennek ellenére megvolt a kellő stabilitásunk. A hazaiak mindent megpróbáltak, hogy gólt szerezzenek, de az eredmény már nem változott. Összességében megérdemelt győzelmet értünk el, mivel az egész 90 percet tekintve többet tettünk a siker megszerzéséért mint ellenfelünk. Ez a győzelem kellő önbizalmat adhat a jövőre nézve, mert egy színvonalas nemzetközi mérkőzést megnyerni mindig örömteli. Gratulálok az egész CSAPAT teljesítményéhez, szép volt fiúk!!
Hajrá Vasas Kubala Akadémia!!
2014.02.10. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu