VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Úgy éltük meg a világjárványt, a bezártságot, a karantént, a korlátozó intézkedéseket, mintha háborúban élnénk. S mondogattuk, hol hangosabban, hol csak magunkban dünnyögve, hogy ez a mi világháborúnk. Aztán, ha elveszítettünk valakit, gyászoltunk csendben és fájdalmunkban a sors igazságtalanságát emlegettük. De mit éltünk volna át a második világháború idején? Mert ahhoz képest a kijárási tilalom, a bezárt szoba, vagy épp a kert, a telepakolt hűtő, az odakészített sörök a tévé bámulásával maga volt a mámor.
Az igazi világégésről fogalmunk sem lehet.
A háború borzalmairól, a bombázásokról, a szirénák visító hangjáról, a front mészárszékszerű szörnyűségeiről, az éhezésről, a félelmekről…
Az lehetett csak az igazi mámor, amikor elhallgattak a fegyverek.
S amikor a harcok után nem sokkal már futballmeccset rendeztek Budapesten. Mintegy jel az újrakezdésre, olyan lehetett Szigeti sporttárs sípjele, amely 1945. május 6-án elindította a Ferencváros–Vasas bajnoki labdarúgó mérkőzést – elindította az új szezont.
Újraindította az életet.
S nem is kellett ehhez sok minden, csupán a sport szeretete, némi erőnlét – és száz pengő! Tudniillik a Magyar Labdarúgó Szövetség ennyi pénzt kért nevezési díj alatt a csapatoktól. Mondani sem kell, jelképes összeg volt ez, mert akkoriban még egy Népsport is ötszáz pengőbe került. Kilencvenkilenc egyesület jelezte, hogy íme, itt vagyok, felőlem kezdhetjük vagy inkább folytathatjuk mindazt, amit a háború kettészakított. A szövetség vezetői különböző osztályokba sorolták a csapatokat, az első liga tizenkét klubbal indult – a lebombázott, romokban heverő városban.
Nagyjából egy hónappal a harcok befejezése után már rangadót rendeztek.
Fradi–Vasas az Üllői úton, tizenkétezer szurkoló előtt. S hiába szerzett vezetést Sárosi doktor góljával az esélyesebb zöld-fehér gárda, a 22. percben: „Junász labdáját Illovszky kapta, aki a jobb sarokba lőtte a piros-kékek egyenlítő gólját…” Aztán a szünet előtt jött egy újabb angyalföldi találat, ekkor Junász vette be Csikós kapuját, és a fordulást követően hiába támadott a Ferencváros – a Vasas nyert kettő–egyre.
Illovszky Rudolf itt – Kubala László ott.
Úgy bizony. Kuksi, a zseni, ezen a sporttörténelmi találkozón még a Fradiban szerepelt.
Ma lenne 94 esztendős.
Kubala minden idők egyik legjobb magyar labdarúgója. S ehhez a mondathoz vita sem férhet, ha valaki Barcelonában sétál és azt kérdezi bármelyik ifjú Barca-rajongótól, hogy ki volt a katalán klub legeslegjobb labdarúgója, akkor nem Johann Cruyff, Diego Maradona, Romario, Hriszto Sztoicskov, Rivaldo, Ronaldinho, Thierry Henry, Xavi, Iniesta – vagy Lionel Messi nevét fogják mondani. Te jó ég, felsorolni is lehetetlen a Barca különleges képességű futballistáinak a nevét.
S közülük is kiemelkedik Kubala, a mi Kuksink.
Amikor a Vasas Sport Club vezetői Markovits László irányításával eldöntötték, hogy az Akadémia felveszi Kubala László nevét, jöttek a rosszindulatú megjegyzések, hogy miért éppen Angyalföldön állítanak emléket Kubalának, amikor több meccset játszott a Fradiban, sőt még a pozsonyi Slovanban is, mint a Vasasban. Tény, hogy FTC-labdarúgóként 50, Slovan-játékosként 33 találkozón lépett pályára, míg húsz alkalommal viselte a Vasas legendás piros-kék szerelését és ezalatt tíz gólt lőtt.
Csakhogy a élettörténethez hozzátartozik még valami.
A legjobb barátja, akit Illovszky Rudolfnak hívtak.
Kuksi talán épp a barátság okán mindig is a szívén viselte a Vasas sorsát. Már világklasszis volt a Barcelonában, stadiont építettek miatta a katalán fővárosban. Már a nevét harsogta ezer meg ezer drukker, de ő továbbra is tartotta a kapcsolatot Rudi bácsival és rajta keresztül a Vasassal. Úgyhogy méltó helyen van a mi újjáépített, kicsinosított, de egyelőre még elég szűk sporttelepünkön az a Kubala-szobor. Ha Kuksi élne, elégedetten mondaná: „Itt, ezen a helyen itthon vagyok!”
Játszott emlékezetes meccseket a csapatunkban, például 1948. május 27-én a Latorca utcai sporttelep húszezer nézője előtt. Az volt a Vasas ideiglenes otthona, a ma is létező Elektromos pálya. Oda szívesen mentek a piros-kék drukkerek, hiszen mégiscsak angyalföldi pályáról van szó, az meg ugye a miénk! Nos, azon a napon a bombaerős Újpesti TE vendégszerepelt a XIII. kerületben, a csatársorában a különleges klasszis Szusza Ferenccel. A Vasas csatársora így állt fel: Illovszky, Kubala, Szilágyi I, Berzi, Tóth III. A korszak egyik legerősebb támadósora volt az, a Vasasra bajnokaspiránsként tekintettek, és a klubnak egyre nagyobb, egyre lelkesebb szurkolótábora volt.
Húszezer néző a rangadón!
Szilágyi I - csodálatos Sziszi - lőtte az első gólunkat, aztán… „Marik óriási partdobását Tóth III egyből Kubala elé emeli, aki mintegy 18 méterre a kaputól kapja a labdát, és a kapunak háttal hanyatt vetődve, ritkán látható akrobatikus lövéssel védhetetlenül küldi a bal felső sarokba a labdát…” . Kubala csodagólja! - igy írtak erről a találatról másnap. A Vasas kettő–nullra nyerte a találkozót, aztán ugyanabban az évben ősszel, október 10-én már a Megyeri úton próbált visszavágni a lila-fehér csapat tízezer lelkes nézője előtt, csakhogy a bombaerős Vasas ellen nem volt orvosság – nem volt ellenszer. Sós Károly későbbi szövetségi kapitány, aki akkor a lilákat trenírozta, annyit mondott: „Nem volt szerencsénk, védelmünk hibás felfogásban játszott…” A piros-kékek Kubala kiemelkedő játékával győztek, Kuksi szerezte az első gólt a rangadón, mégpedig úgy, hogy a kapujából kimozduló Károlyi felett emelt a lila-fehérek hálójába…
Ezúttal három–egyre nyert a Vasas.
Kubala László Budapesten született, apja szlovák származású volt, anyja pedig lengyel, szlovák és magyar gyökerekkel rendelkezett. Csoda-e, ha Kuksi később világpolgárnak tartotta magát?
Az is volt. Kalandos élete volt.
Amikor megkapta a második világháborúban a katonai behívót, Csehszlovákiába menekült. Az apja halála után Pozsonyba költözött az édesanyjával, ekkor játszott a Slovanban, és ott alig húsz évesen elvette az edzője húgát, mi több, állampolgárságot is kapott, így hat meccsen pályára léphetett a csehszlovák válogatottban.
Csakhogy ott is katonát akartak faragni belőle.
Megint menekülnie kellett, ezúttal vissza Magyarországra. Korábbi klubja, a Ferencváros csábította vissza, de ő akkor már a Vasas választotta – és a magyar válogatottat, amelyben három alkalommal szerepelhetett.
Nem sokkal később Kubala egy csempészt bízott meg nem kevés pénzért, hogy szöktesse át a határon, mert Olaszországba akart eljutni. Sikerült, csakhogy nagy árat fizetett érte, a FIFA két és fél évre eltiltotta.
De Kuksi futballozni akart, és ott kint a honfitársaiból afféle szabadcsapatot szervezett Hungária néven, de olyan gárdát, amellyel barátságos meccsen négy–kettőre megverték a Real Madridot. Sőt, legyőzték az 1950-es világbajnokságra készülő spanyol válogatottat is, majd az Espanyolt is. Az utóbbi meccsen fedezték fel őt a Barcelona megfigyelői, így Kubala 1950. június 15-én aláírt Katalónia büszkeségéhez. Francisco Franco spanyol diktátor járt közben a FIFA-nál, hogy enyhítsék a büntetését.
Akkor már sorban álltak érte a nagy klubok. Vitte volna az Inter és a Torino is. Kubala azt mondta, rendben, játszom egy próbameccset a Torinóban. Csakhogy a fia megbetegedett, így lekéste a gépet. A Torinót szállító repülő a visszaúton – lezuhant. A Grande Torino megszűnt létezni. Mindenki meghalt a fedélzeten. A sors megóvta Kubalát.
Szédületes karrier kezdődött a Barcelonában, ami 1963-ig tartott. Ezalatt tizenkilencszer játszott a spanyol válogatottban. A Barcában együtt futballozhatott Czibor Zoltánnal, Kocsis Sándorral, sőt Kaszással és Szalayval is. 1954-ben főszerepet játszott saját életrajzi filmjében, amelynek az volt a címe, hogy a Szakértők a békét keresik.
Kubala pályafutása olyan, mint egy kalandregény, telis-tele sikerrel, fájdalommal. Ám az igazi slusszpoén hiányzik belőle: hiába játszott három nemzeti válogatottban is, egyszer szerepelhetett világbajnokságon. A spanyol gárdával részt vett az 1962-es selejtezőn, de Alfredo Di Stéfanoval együtt ő is megsérült és nem léphetett pályára Dél-Amerikában.
Hogy milyen hatással volt a futball világára, azt pontosan jelzi, hogy a nyolcvanas évek végén Joan Manuel Serrat dalt írt róla. A Barcelona századik évfordulóján, 1999-ben a szurkolók a csapat történetének legjobb játékosává választották. Emellett a sportújságírók által készített összeállításban ő volt a második legjobb spanyol futballista a XX. században. Csupán Alfredo Di Stéfano előzte meg. Megkapta a spanyol kormánytól a sport nagykeresztjét, s arról is szó volt, hogy róla nevezik el a Camp Nou stadiont. Kubala László szobrát 2009. szeptember 24-én leplezték le a Camp Nou stadionnál. Két méter magas, monumentális alkotás, az ünnepségen húszezren vettek részt.
Kubala László születésének 85. évfordulója alkalmából a Vasas Akadémia felvette a nevét, majd 2017 nyarán – a labdarúgó emléke előtti tisztelet és megbecsülés jeleként – parkot nevezett el a főváros a XIII. kerületben, éppen a Fáy utcai sporttelep szomszédságában.
Kuksi a miénk is.
S ezt nem kis büszkeséggel írom.
Ő gránátvörös-kék – de egy kicsit piros-kék is.
Akkor, a háború után száz pengőért futballozhattak a csapatok.
Száz pengő volt az élet – az újra megtalált, rongyokba öltözött élet.
Most, a világjárvány után (bár ezt óvatosan írom le…) újraindult az élet, és ha minden jól megy, az őszi rajton újra ott lehetünk a lelátón. S aki majd meccsre jön, mert megpróbált valahogy túllépni azon, hogy megint nem sikerült a feljutás, az újra láthatja a Vasas sporttelepén Kuksit, és nem messze tőle legjobb barátját, drága Rudi bácsit. És újra láthatja játszani a Vasast, amely épp Kubala, Illovszky, Bundzsák, Mészöly, Farkas, Várady, Izsó Ignác, Kiss Laci és a legendás elődök miatt is kell, hogy visszaszerezze a szurkolók hitét, és lelkesedését.
fotók forrása: vkla.hu, mdb.com, elteonline.hu, Getty Images, fourfourtwo.hu
2021.06.10. 10:27
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu